Ring Magazin

Kedd, 2019. November 12.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Programok VIII. Táncház Napja a Hagyományok Házában

VIII. Táncház Napja a Hagyományok Házában

E-mail Nyomtatás PDF

hagyomanyokhazatanchaz 1A Hagyományok Háza idén nyolcadik alkalommal rendezi meg a Táncház Napját a Liszt Ferenc téren, május 11-én. A programhoz több külhoni helyszín is csatlakozott.

A Hagyományok Háza május 11-én szervezi a Táncház Napját. A budapesti rendezvénynek a Liszt Ferenc tér ad otthont, ahol egész napos tánctanítással, élő zenével, kézműveskedéssel várják az érdeklődőket.
A programfolyam már korábban elkezdődik: május 8-án, 9-én és 10-én is találkozhatunk néptáncos flashmobokkal Budapest több helyszínén. Május 10-én, 19 órától a Hagyományok Házában – a Táncház Napjára hangolódva – az érdeklődők részt vehetnek a Forrás Néptáncegyüttes és a Kárpátalja Néptáncegyüttes Levelek Kárpátaljáról című táncos előadásán.
„Idén új műsorstruktúrával várjuk a közönséget a helyszínen. Délelőtt 11-13 óra között gyerek és családi interaktív programot szervezünk, ezt követően este hét óráig folyamatos tánc- és énektanítást biztosítunk a népzene kedvelőknek – informál a programról Nagy Viktória Flóra, a Hagyományok Háza kulturális szervezője. – Külhonban, ebben az évben talán visszafogottabb az érdeklődés, de örülünk, hogy Nagybereg, Óbecse, Brassó, Kézdivásárhely és Temesvár is csatlakozott a kezdeményezéshez. A rendezvény tudatosan az önkéntességre épül, ezzel is hangsúlyozva a táncházmozgalom alulról jövő, közösségi szerveződését, a közösségek alkotóerejét. Ennek érdekében minden évben felhívást teszünk közzé, hogy minél többen csatlakozzanak, Kárpát-medencén innen és túl.”

hagyomanyokhazatanchaz 2
A programfolyamot kézműveskedés egészíti ki, múltidéző beszélgetést tartanak az Írók Boltjában, és lehetőség nyílik a Hagyományok Háza Virtuális Valóságának (VR) kipróbálására is. A VR segítségével, szemüvegen keresztül, a fiatalok gondolkodásmódjához talán közelebb álló módon lehet egy-egy kiállításba betekinteni, és részt venni a Magyar Állami Népi Együttes előadásán.
A Táncház Napja házigazdái Novák Péter és Szente János lesznek.
Az esti táncház 19 órától kezdődik a Hagyományok Házában, 19.30-tól a Zeneakadémia Nagytermében ünnepi népzenei koncertet és díjátadót tartanak.
A Táncház Napját megálmodói azért alapították, hogy a Kárpát-medencei magyarság megmutathassa – az UNESCO által is elismert – táncházmozgalom értékeit a külvilágnak. Ennek nyomán, hét évvel ezelőtt – az első táncház 40 éves évfordulóján – a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület hagyományteremtő szándékkal egész napos szabadtéri rendezvényt kezdeményezett a május 6-ához legközelebb eső szombatra.

Információk: https://www.hagyomanyokhaza.hu/main/rendezvenyek/tanchaznapja/


(3 értékelés)
 

Megjelent A Mi Otthonunk novemberi száma

amiocimlap 201911 

Bővebben az Otthon rovatban

Média a médiában

02.ecs.mediacimlap02.fz.mediaringor ring01.kg.media01.orkeny.media04.mzmedia

A sajtót, a nyilvánosságot és a valódi sajtót egyre inkább háttérbe szorító közösségi platformokat vettük nagyító alá összeállításunkban. Mi a hír, mi a vélemény és hol szentség, azaz a hitelesség. Hihetünk-e még a médiának? Kinek, minek, hogyan, miért, mikor? Az újságnak, a tévének, a világhálónak, a közösségi oldalaknak? Erre kerestük a választ. A fotókra kattintva tallózhatnak cikkeink között.

Hányan olvasnak bennünket?

Oldalainkat 164 vendég böngészi

bav logo kicsi banner