Close

Álmodó vizek

A Föld napjához kapcsolódva Álmodó vizek címmel nyílt kiállítás Vizúr János és Kércz Tibor varázslatos szépségű fotóiból a Magyar Természettudományi Múzeumban. A tárlat alkotásaiból album is megjelent.

Áder János köztársasági elnök a kiállítás megnyitóján hangsúlyozta: a víz misztériumát tárja a közönség elé Vizúr János és Kércz Tibor fotókiállítása és a most megjelent fotóalbum képei is. „A képek segítségével érzékelhetjük az óceán csendjéből kibomló végtelenséget, a tengerzúgásban lefojtott hatalmas erőt, a sarkköri jégvilág absztrakt képződményeinek kékes fehérségét és a vízfelszínen tükröződő fény és árnyék impresszionista varázsát”.
A köztársasági elnök utalt arra, hogy az elmúlt időszakban a természet többször figyelmeztetett bennünket felelőtlen döntéseink következményeire. Tájfunok, hurrikánok, évszázados rekordokat döntő aszályok drámai következményei láthatók a felvételeken. A jégolvadás miatt bekövetkezett tengervízszint-emelkedés drámai hatással lesz az öt kontinensre. A NASA becslésében 65 centiméter tengervízszint emelkedést jósol a századfordulóra, de ennél sokkal pesszimistább tudományos előrejelzések is léteznek ma már.


Vizúr János és Kércz Tibor fotóin a legfőbb lételemünk ötféle megvilágításban jelenik meg: a dinamikus, folyton mozgó-változó közeg, a halmazállapotait váltogató anyag, a világ képét visszatükröző felület, az önmagán túlmutató absztrakt látvány, valamint az éltető elem és élettér.
A kiállítás június 16-ig tekinthető meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top