Close

Bozóky Balázs: Ónodi Eszter a maga szerencséjének a Kovácsa

onodyeszter 2019 4
Április elsején Ónodi Eszter Bukowskit olvasott fel többedmagával a Nem adom fel bárban. A nők című könyv újrafordítását adták ki. Márciusban volt a legutóbbi premierje a Katona Kamrában, A Platonov című előadás, melyben Anna Petrovna özvegy tábornoknét játssza. A színház mellett filmjei is jelentősek. Az Aranyélet sorozat Jankája által szélesebb körökben és generációkban is elismerést vívott ki magának.

– Most volt A Platonov bemutatója pár hete. Ön jóval idősebb, mint a Csehov által megírt szereplő. Mennyiben okozott ez fejtörést a szerep megformálásakor? Vagy éppen ez tette kihívássá azt? Ráadásul a  rendező is, Székely Kriszta egy évtizeddel fiatalabb generáció tagja. Milyen volt a közös munka?
Anna Petrovna karaktere eredetileg is fiatal özvegy, tehát ilyenképpen még hízelgő is számomra a szereposztás… A rendezőnek,  Székely Krisztának amúgy is koncepciója volt, hogy egy generáció tagjai játsszák a főszerepeket. Ily módon kb. ugyanazok a partnereim, mint a Nórá-ban. Abban is, ebben is a negyvenesek életközepi válsága izgatta őt.
 onodyeszter 2019 5
– Mennyire tudta érvényre juttatni saját koncepcióját a szerep kapcsán?
 Abszolút közös munka volt. Nagyon szeretem ezt a szerepet, szeretem a karakter játékosságát, okosságát—tulajdonképpen arra jöttünk rá, hogy Anna lenne a méltó társa Platonovnak, egy másik életben.
 
– Ha megnézi a több mint húsz évvel ezelőtt bemutatott Platonov-ot ugyanebben a színházban, akkor gyökeres különbséget tapasztalhat a két rendezés és a színészek játéka között. Fontos, hogy lássa és helyre tudja tenni a kulturális folyamatok hatását alkotók és műélvezők számára a karrierjében?
 Szerintem felesleges ezzel foglalkozni: mind a két előadás a maga korában érvényes. Majd biztos lesznek szakavatott kritikusok, akik összehasonlítják a két előadást és levonják a tanulságokat is. Nekünk alkotóknak nem ez a dolgunk. A színház mindig az itt és mostról szól.
 
– Amikor a 2019-es Platonov-ot láttam a Kamrában, több színész is ült a nézők sorában. Sokszor látok katonás megoldásokat – mind rendezésben mind színészi játékban – más színházakban. Milyen érzés az, hogy a szakma árgus szemekkel figyeli műhelyüket? 
Én nem érzékelek árgus szemeket, mindazonáltal nagyon inspirál ha egy kollégám ül a nézőtéren.
– Ugorjunk vissza az időben. Először nem vették fel a Színművészetire. Mi adott erőt, hogy újra próbálkozzon, Ön szerint mi volt a döntő motívum, ami miatt sikerült bekerülni? 
Egyértelműen Ascher Tamás zalaszentgróti színjátszó tábora adta meg az utolsó lökést abba az irányba, hogy színész legyek. Ott dőlt el a sorsom— ha lehet ilyen fellengzősen fogalmazni.
 
– Rákerestem összes szerepére és a legmeghökkentőbb talán a Teiresziasz volt 2001-ben. Euripidész Bacchánsnők c. darabjától mi vezetett el az Aranyélet-ig? Teiresziász köztudottan nehéz férfiszerep. Hogyan oldotta meg, hogy mint vak jós hiteles legyen a színpadon? (A történet Pentheusz thébai király sorsáról szól, akit a Dionüszosz hatása alatt álló bacchánsnők oroszlánnak néznek és széttépnek.) 
A Bacchánsnők kapcsán fontos megemlíteni, hogy azt az előadást Zsótér Sándor rendezte, aki mindig nagyon egyedi módon nyúl a színdarabokhoz. Nála gyakran előfordul hogy nő játszik férfit és fordítva. Egyébként nem ez volt a legextrémebb szerepem. Azt egy főiskolás vizsgaelőadásban játszottam, ahol egy fogyatékos túlsúlyos kisfiút kellett alakítanom. Ebben az előadásban még a fent említett Zsótér sem ismert fel.
onodyeszter 2019 3
 
– Kisfia, Zsigmond lassan kamaszkorba lép. A gyermekvállalás miben változatatta meg a karrierjét? Konkrétabban: Érez különbséget az Önre osztott szerepek között? 
A gyermekem születése után teljesen más lett az életem, de ezzel gondolom minden nő így van. Értelemszerűen leginkább anyaszerepeket játszom, de valószínűleg ez a koromból is adódik.
– Hogyan tölti a húsvéti ünnepeket?
Most valami csoda folytán három napig nem lesz előadásom, úgyhogy lemegyünk a párom szüleihez vidékre. De tényleg csak három nap lesz, mert a rákövetkező héten viszont zsinórban minden este a színházban leszek.
– Köszönöm az interjút és kellemes ünnepeket kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top