Close

Sikeres volt az Utazás 2019 kiállítás

A tavalyinál lényegesen többen, 35 ezren keresték fel az Utazás kiállítást és a vele egy időben rendezett Budapest Boat Show-t február 21-14. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

Magyarország első számú turisztikai kiállításának középpontjában az aktív kikapcsolódás és a kaland állt. Sikerrel debütált az új párosítás: az Utazás és a Budapest Boat Show kiválóan egészítették ki egymást. A négy nap alatt 30 ország 300 kiállítójának kínálatából válogathattak az érdeklődők. A turisztikai szakemberek szerint a látogatószám emelkedése a hazai vásárlóerő bővülését és a nemzetközi turizmus erősödését is jelzi.
Mint Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója elmondta, az ágazat 2018-ban különösen sikeres évet zárt: a multiplikátor hatásokat is figyelembe véve, a hazai összterméknek (GDP) csaknem 10 százalékát termelte meg. – Ebben a szegmensben is csak az maradhat életben, aki képes alkalmazkodni a változásokhoz, trendekhez. Az, hogy a tavalyit is meghaladó számban állítottak ki mutatja, hogy ez egyre többeknek sikerül – tette hozzá.
Somogyi Zoltán turisztikai szakértő, az UNWTO korábbi főtitkár-helyettese a kiállítás szakmai napján tartott előadásában elmondta: az úgynevezett nemzetközi turistaérkezések száma tavaly elérte az 1,4 milliárdot, amelyet az ágazat irányítói csak 2020-ra prognosztizáltak. A fejlődés motorjai az előnyös gazdasági környezet, a jövedelmek emelkedése, a magas kiutazókereslet jelentkezése a fő küldőországokból (pl. Kínából), a konszolidáció a korábban krízisekkel sújtott kulcsdesztinációkban, a bővülő közlekedési lehetőségek és a vízumegyszerűsítések.


Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője a magyar turisztikai szakma közös sikerének nevezte, hogy Budapest az első helyen végzett a European Best Destinations szavazásán. A legjobb európai úti célra több mint félmillióan voksoltak az interneten, és a magyar főváros az eddigi legtöbb szavazattal (több mint 62 ezerrel) lett első. Budapest immár nemcsak a turizmus, hanem a kultúra és a sport fővárosa is – jegyezte meg Bán Teodóra a BFTK 400 négyzetméteres standjának bemutatóján, ahol többek között a magyar sportszövetségek vezetői ismertették idei, fővárosi terveiket. A nyitott „élmény arénában” a kiállítás idején a látogatók találkozhattak sztársportolókkal és Budapest Sportfőváros hivatalos nagyköveteivel.
Idén is hatalmas sikert aratott a 2018-ban debütált Aktív sziget, amelyen a látogatók virtuális segítséggel járhatták be az ország legszebb tájait. Az új virtuális tartalmak között volt szabadulószoba, biciklitúra és katonai sátor-kaland. Itt mutatták be a kiállítás egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért projektjét, a Nyaralóhajózási Programot, ezzel együtt Magyarország első nyaralóhajóját. Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kiemelte: a közbeszerzésen nyertes francia Nicols cég még idén további 9, majd 2020-ban újabb 10 járművet szállít. Hangsúlyozta, hogy a gyártó a közbeszerzési eljárás eredményeként a listaárnál olcsóbban és magasabb felszereltséggel szállítja a húsz járművet.
A Nicols típusú, vezetői engedély nélkül vezethető hajók a Tisza-tavon, a Felső-Tiszán és a Bodrogon fogják kiszolgálni a nyaralni és hajózni vágyókat.
A hazai lakókocsi és lakóautó kínálat egészét felvonultató KARAVÁN SZALONban több mint 50 járművet és az eddiginél is nagyobb számú ehhez az utazási formához kapcsolódó felszerelést eszközt mutattak be a látogatóknak.
Minden eddiginél nagyobb alapterületen (800 négyzetméteren), interaktív programokkal jelentkezett az Utazás kiállítás hagyományos programja, az Afrika Expo, amely 2011 óta Kelet-Közép Európa egyetlen, első, ezáltal legexkluzívabb négy napos nemzetközi Afrika tematikus fóruma.
A Diák Szakmai Napon, amelyen az Európai Unió EU Next Tourism Generation projektje is bemutatkozott, öt magyarországi egyetem hallgatói mutatták be turisztikai témájú projektjeiket, szakmai zsűri előtt.


Az idei Utazás kiállítás külföldi díszvendége Algéria volt. Afrika legnagyobb országa zenével, gasztronómiával és kalandos programokkal mutatkozott be.
A belföldi díszvendégek – Bács-Kiskun megye és Kecskemét – 28 település és 6 szervezet összefogásával mutatta be az ország legnagyobb alapterületű megyéjét és annak székhelyét.


A kiállítás kulturális díszvendége, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram bemutatta a 39 műemléket – 20 kastélyt és 19 várat – magában foglaló projektjét.

Fotók: Hungexpo.hu, Bognár Mária 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top