Close

Izrael és az afrikai migránsok

01 ri izrael

Az izraeli kormány felszólította az országban tartózkodó afrikai migránsokat, hogy hagyják el az országot, ellenkező esetben a börtönben találhatják magukat – írja az Independentre hivatkozva a 888.hu.

A Népesedési és Bevándorlási Hivatal főként azoknak küldött figyelmeztetést, akik Szudánból és Eritreából érkeztek. A migránsokat arra kérték, hogy menjenek vissza szülőföldjükre vagy egy harmadik országba, jellemzően Ruandába vagy Ugandába. Azok, akik március végéig elhagyják Izraelt, 3500 dollárnyi készpénzt kapnak, valamint az izraeli állam állja az utazásuk költségeit is. Azok, akik nem hajlandóak elmenni, akár börtönbe is kerülhetnek. A gyermekek, az idősek és az embercsempészek áldozatai mentességet élveznek.

Izraelbe főként Egyiptomon keresztül jutnak el a migránsok, épp ezért a kormány egy kerítést húzott fel azon a határszakaszon. A zsidó állam fenyegetésként éli meg a migránsok áradatát, akiket gyakran „megszállóknak” neveznek, és úgy tartják, hogy tömeges érkezésük és letelepedésük veszélyezteti a zsidó kultúrát.
A bevándorlási hivatal adatai szerint mintegy 27 500 migráns érkezett Izraelbe Eritreából, 7900 szudánit tartanak nyilván és 2900-an egyéb afrikai országból jöttek.
Benjamin Netanjahu miniszterelnök többször is elmondta, hogy azok, akik Afrikából érkeznek Izraelbe, nem menekültek, hanem gazdasági migránsok. Egészen pontosan úgy fogalmazott még augusztusban, hogy „munkát kereső megszállók”.

Bácskai Balázs: 2018-ra migránsmentes övezet lesz Izrael, 888.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top