Close

Karácsonyig megállapodna az Együtt az egyéni választókerületi koordinációról

Budapest, 2017. december 9. Juhász Péter, az Együtt elnöke (j) és Szigetvári Viktor választmányi elnök a pártjuk országos politikai tanácsának ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón 2017. december 9-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Még karácsony előtt megállapodna az Együtt az egyéni választókerületi koordinációról a demokratikus ellenzéki pártokkal – mondta Szigetvári Viktor, a párt választmányának elnöke az Országos Politikai Tanács ülését követően szombaton.

Elmondása szerint a párt tanácsa megerősítette a nyáron bemutatott 106 országgyűlési képviselőjelöltjüket, és felhatalmazták az Együtt elnökségét, hogy minden demokratikus ellenzéki párttal együttműködést kössön az egyéni választókerületi indulásról. Ennek lényege Szigetvári Viktor elmondása szerint, hogy a választókerületekben egy ellenzéki jelölt induljon, az, aki a legesélyesebb a körzet megnyerésére.
Számításaik szerint ha legalább 55 egyéni választókerületben sikerül megállapodást kötni, akkor leváltható az Orbán-kormány.
Juhász Péter, az Együtt elnöke a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, tudják, hogy az Együtt bent lesz a parlamentben, a kérdés csak az, hogy kikkel tudnak olyan koordinációs megállapodást kötni, amellyel a legtöbb egyéni választókerületben nyerni tud az ellenzék. Hangsúlyozta, hogy a leghamarabb le kell zárni ezeket a tárgyalásokat.
Az elnök beszélt arról is, hogy emellett önálló listát állítanak, mert mindenki tudja, hogy nem lesz közös lista az ellenzéki pártokkal, és lesz saját miniszterelnök-jelöltjük is. Megjegyezte, hogy sok helyen az Együtt adja a legesélyesebb jelöltet, velük elkezdik a kampányt, mert nem várhatnak az egyeztetések lezárultára.
Szigetvári Viktor kérdésre válaszolva az egyéni képviselői szavazatokkal kapcsolatban azt mondta, politikai értelemben az egy népszavazásnak tekinthető, az Orbán-kormány leváltásának a kulcsa az, hogy az egyéni választókerületeket megnyerjék. Elmondta, szeretné, ha Gémesi György, Gödöllő polgármestere meggondolná magát és indulna a választásokon, valamint büszke lenne arra, ha vissza tudna lépni Momentumosok, LMP-sek javára, máshol pedig ők támogatnák őket.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top