Close

Botka: egyenlő, igazságosabb Magyarország a célom

Budapest, 2017. február 18. Az MSZP elnöksége által miniszterelnök-jelöltnek javasolt Botka László, Szeged polgármestere (b) és Molnár Gyula, az MSZP elnöke a Szabad Sajtó Alapítvány Magyarországról című rendezvényén a Danubius Hotel Flamenco konferenciatermében 2017. február 18-án. MTI Fotó: Mohai Balázs

Az egyenlő, igazságosabb és felemelkedő Magyarország megvalósítását nevezte leghatározottabb céljának Botka László, Szeged szocialista polgármestere szombaton Budapesten.

Az MSZP elnöksége által miniszterelnök-jelöltnek javasolt politikus azt mondta, Magyarország változásért kiált, a szavazók többsége gyökeres változást akar. Azt akarják, hogy olyan vezetők vegyék át az ország irányítását, akik nem taposnak a kisemberek fejére és kihúzzák Magyarországot a gödörből, akiknek elveik vannak és az erkölcsi iránytűjüket nem a pénz mozgatja – tette hozzá.
Akik nem istenítik a Horthy-rendszert, de nem akarják visszacsempészni a Kádár-rendszert sem, akik nem kérnek a 2010 előtti kormányok önpusztító politikájából, de a 2010 utáni éra arroganciájából és legfőképp urizálásából sem – sorolta tovább a szocialista politikus a megítélése szerint a választók többségének elvárását a Szabad Sajtó Alapítvány rendezvényén.
Szerinte a legnagyobb árulást Orbán Viktor azzal követte el, hogy szembefordult saját ígéreteivel, és nem a magyarok érdekében politizál. Hozzátette: ezt igazolja, hogy 2010 óta a társadalom legszegényebb és leggazdagabb rétege között nyolcszorosára nőttek a jövedelemkülönbségek, a kisnyugdíjasok többsége szó szerint nyomorog, a kétkezi munkások máról holnapra tengődnek.
Botka László szerint az Orbán-kormány legnagyobb bűne, hogy több mint félmillió magyarnak el kellett hagynia az országot a megélhetése érdekében. A társadalom nem erre adott felhatalmazást a Fidesznek 2010-ben és 2014-ben sem – mondta.
A politikus közölte, igazi baloldali fordulatra van szükség, olyan jövőképre, amelyben központi helye van a társadalom eddigi veszteseinek, a középosztálynak és a szegényeknek.
Közölte, azoknak a nagyvállalatoknak és oligarcháknak, amelyek és akik az elmúlt 27 évben az állampolgárok rovására halmozták fel vagyonukat, tágra kell nyitniuk a pénztárcájukat, és a társadalmi igazságérzetnek megfelelően kell kivenniük részüket a közteherviselésből.
Botka László azt mondta, az új baloldalnak kormányra kerülve első dolga lesz elindítani az egészségügy rendbetételét: megállítják az egészségügyi dolgozók elvándorlását, lerövidítik és átláthatóvá teszik a várólistákat.
Az oktatásról közölte, a társadalmi felemelkedés legjobb útja a modern, piacképes ismereteket nyújtó, lexikális ismeretek halmozása helyett a kreativitást, önállóságot és együttműködést serkentő, és legfőképpen nem szegregált oktatás.
Szerinte az állami szintre emelt korrupció megzabolázásával, a politikával egybenőtt oligarchák megállításával és következetes megadóztatásával jut elegendő forrás ezekre a területekre. „Az urizálásnak véget vetünk. A korrupt politikusokat elzavarjuk”- mondta, megjegyezve: skandináv mintára mindenki adóbevallása nyilvános és megismerhető lesz, aki pedig állami közbeszerzésen indul, vagyonnyilatkozatot kell tennie.
Jelezte azt is: a százmilliós villák vagy több tízmilliós autók tulajdonosai számíthatnak a különadóra.
Kitért arra, hogy megvizsgálják a feltétel nélküli családi alapjövedelem bevezetésének lehetőségét.
Hangsúlyozta, hogy be akarja temetni az árkot, amely jobb- és baloldal, a nemzeti konzervatív és a liberális felfogás hívei között van.
Elmondta, tagadják a Fidesz-kormány által kiépített „kasztrendszert”, a társadalom minden tagját értékesnek tartják. Szavai szerint „úgyis jó hazafiak lehetünk, ha nem gyűlöljük embertársainkat, szomszédjainkat, az idegeneket, a fogyatékosokat, a kisebbségeket, és szóba állunk a másik párthoz csatlakozó, más világnézetet valló honfitársainkkal”.
Botka László azt ígérte, soha többé nem hagyják választóikat cserben és nem kötnek szövetséget a Jobbikkal, hiába öntötte le magát az ellenzéki párt vezére „nyolcvan kiló cukormázzal”.
Szólt arról, hogy a demokratikus oldal pártjainak „a hamvaiból kell újraéleszteniük” a választók bizalmát. Rögzítette: minden demokrata szavazóra szükségük van, de nem minden politikusra. Azok, akik tehertételt jelentenek, akik már eljátszották az esélyüket és a szavazók bizalmát, vonuljanak hátra – jelentette ki.
Az elmúlt hetek ellenzéki tárgyalásairól azt mondta, a közös lista, a legtöbb szavazat megszerzésére képes 106 helyi jelölt kiválasztásáról és a közös, új baloldali programról nem az ő feltételei, hanem a győzelem legfontosabb építőkövei. Közölte, minden javaslatra, minden jelöltre és programpontra nyitott, amely Orbán leváltásához vezet.
Botka László szerint 2018-ban az állhat ki a választók elé hiteles programmal, aki levonta ezt a következtetést a 2002 és 2010 közötti baloldali-liberális kormányzás balfogásaiból.
„Aki a választók szemébe hazudott, az tehertétel a baloldalnak, és érdemes visszavonulót fújnia” – hangoztatta. Hozzátette: aki pedig becsapta őket, és a gázszerelőjét Harley Davidsonra ültette, hogy a médiabirodalma, a szállodabirodalma és az adriai jachtja között gyorsabban furikázhasson, annak távoznia kell a hatalomból.
Véleménye szerint Magyarországon csak akkor jön el a konszolidáció és a béke ideje, ha az ország két legmegosztóbb politikusa, a bal- és a jobboldal gyűlölve szeretett ikonjai végre kikerülnek a politika szentélyéből.
Bírálta a magyar-orosz kapcsolatokat is. Úgy fogalmazott: az a fiatal demokrata, aki mártírhalált halt miniszterelnökünk, Nagy Imre újratemetésén – egy egész ország tiszteletét kivívva – olyan határozottan szólította fel távozásra az oroszokat, most „jó pénzért visszacsempészte őket a spájzba”.
Molnár Gyula, az MSZP elnöke elmondta, bármikor legyen a választás, készen állnak. A Fidesz leváltható, Magyarország megjavítható – hangoztatta. Közölte, győzni akarnak, ezért meg fognak állapodni azokkal a pártokkal, amelyekkel lehet. Mi győzelemre készülünk, BL-döntőt akarunk – fogalmazott, jelezve, hogy ez most Botka Lászlót jelenti.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top