Close

Mintha a tenerparton lennék

flot spa ok

Float spa: súlytalan lebegés, ami egészségesebbé tesz

STO sulytalan relaxacio float1 ok

Float spa kabin jelenleg az egyik legkülönlegesebb wellness szolgáltatás, mely a súlytalan lebegés élményét nyújtja felhasználóinak. Állítólag egy óra lebegés 5-7 órányi alvással ér fél.
Egy pszichiátriai kutatás eredményeként fedezték fel
A float spa esetében a lebegés alapját a float tartályban lévő magas só koncentrátumú víz adja, melynek köszönhetően a testünk mozgás nélkül sem süllyed el, hanem könnyedén a vízfelszínen lebeg. A lebegőkabin, azaz izolációs tartály ötlete John C. Lilly amerikai neuro – pszichiátertől származik, aki 1954-ben végzett kutatásokat és az ingermegvonás hatásait tanulmányozta. Bebizonyította, hogy ha minden ingert megvonunk, minden külső környezeti hatást kiküszöbölünk, az emberi agy az alvást megelőző, úgynevezett THÉTA állapotba kerül. Izomzatunk, ízületeink tehermentessé válnak, és teljesen ellazulnak. A kabin kizárja a zavaró hang – és fényhatásokat, így tökéletes nyugalomban relaxálhatunk.
200 kg keserűsó 800 liter vízhez
A kutatásban résztvevők még egy latexből készült maszkba épített, búvárpipához hasonló lélegeztetőt használtak, a modern lebegőkapszulákba ehhez képest csak be kell feküdni, az arc szabadon marad. A lebegést a kísérletben mintegy 800 liter vízben feloldott 200 kilogramm magnézium-szulfáttal, vagyis keserűsóval érték el. Ez a magas sótartalmáról ismert, Izrael és Jordánia határán fekvő Holt-tengerhez hasonló összetétel.
Javítja a szellemi és fizikai teljesítőképességet
Ezt a világszerte elterjedt relaxációs módszert egyaránt használják teljesítményre sarkallt sportolók, túlhajtott üzletemberek, vizsgaidőszakban frissülni vágyó hallgatók, kimerült kismamák, vagy csak a kikapcsolódni vágyók. Az orvostudományban is egyre jobban terjed a különféle betegségek lebegéssel való kiegészítő kezelése. A lebegés továbbá serkenti a vérkeringést, növeli a szállított oxigén mennyiségét, ezért gyakran veszik igénybe ülőmunkát végzők, illetve hosszú repülőút után is ajánlott a trombózisveszély elkerülésére. Nyugat-Európában a multinacionális cégek körében is egyre népszerűbb a lebegőszobák kiépítése az irodaházakban, ahol ebédszünetben és fontosabb tárgyalások előtt frissülhetnek fel a fáradt dolgozók.
Jó hatással van az egészségre

STO sulytalan relaxacio float spa ok
A kabinban lévő koncentrált sótartalom kedvező hatást gyakorol az asztmásokra, csökkenti a krízisek számát, intenzitását, illetve növeli a tüdőbe áramló vér oxigéntartalmát. A só gyulladáscsökkentő hatása miatt enyhíti az arcüreg, az orrmellék, a hörghurut és a hangszál gyulladásos megbetegedéseinek tüneteit. Tehát a floatingot mindazoknak ajánlják, akik fokozni akarják a teljesítményüket mind fizikai, mind szellemi értelemben, akik szeretnék kiküszöbölni a mindennapok rohanásának stressz hatásait, akik kipróbálnának egy innovatív relaxációs eljárást.
Hatása már az első alkalom után érezhető
A lebegésnek azonnal érezhető hatásai vannak. A napi stressz testünkre gyakorolt hatásait megszünteti – görcsös izmainkat ellazítja, agyunk mentesül a problémák alól, a kabin kizár minden olyan zavaró tényezőt, amely gátolna minket a fizikai és szellemi regenerálódásban. Mivel napjainkban rengeteg inger, zaj, hatás ér minket, a lebegés közben érezhetjük, ahogy elménk megnyugszik, és a testünk ellazul. Egy hosszú nehéz nap végén nincs is megnyugtatóbb, mint lebegni a kellemes sós vízben, kizárni a rohanó felgyorsult világ minden zaját és „újjászületni”.
Magyarországon már több termálfürdő és wellness hotel szolgáltatásai között is megtaláljuk a floating spa kezelést, de néhány speciális szalon is elérhető, ahol meggyőződhetünk a lebegés pozitív tulajdonságairól.

flot ok

Forrás:termalfurdo.hu, Fotó: floatspa.com 2017 február

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top