Close

2017 év madara – a tengelic

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indított „Év madara” programjának célja és küldetése olyan fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása, melyek védelmében a lakosság egészének vagy egyes csoportjainak, idén például a gazdálkodóknak különösen fontos szerepe van.

A tengelicet a lakosság választotta az idei év madarának az MME honlapján 2016. június 28-tól július 27-éig meghirdetett internetes szavazáson.
A tengelic Magyarország és Európa egyik legszínesebb pintyféléje. A sík és dombvidékek mellett települési kertekben, parkokban, utcai fasorokban is költ. Vékony növényi szálakból álló, szőrrel bélelt fészkét fák, magasabb bokrok lombkoronájának szélére építi. Évente két-három fészekaljat is nevel, alkalmanként 4-5 tojást rak. Apró gyommagvakkal táplálkozik, de fiókái étrendjét bogarakkal és hernyókkal egészíti ki. A madáretetők és -itatók rendszeres vendége.
Elterjedési területe Nyugat-Európától Közép-Ázsiáig terjed, de fészkel Afrika északi részén is. Közismertségének és közkedveltségének köszönhetően a tengelicet a fészkelési időszakban végzett, a természetvédelmi mellett az állatvédelmi törvényt is megsértő fakivágások elleni küzdelem nagykövet fajának is tekinthetjük.
Ennek a tarka madárkának a települési állományait a lakosság is segítheti: egész éves itatással, téli etetéssel és tavaszi-nyári fészekanyag kihelyezéssel.


A téli időszakban a tengelicek egyik fontos természetes tápláléka a településeken gyakori platán termése
MME fotók: Orbán Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top