Close

Pedagógussztrájk – PSZ: sikeres volt a munkabeszüntetés

Budaörs, 2016. április 20. Pedagógusok egy nagyméretű kockás zászlót engednek le a Budaörsi Herman Ottó Általános Iskola ablakaiból a pedagógusok egész napos, országos sztrájkjának napján, 2016. április 20-án. Az iskola 62 fős tantestületéből 55 pedagógus vesz részt a sztrájkban, 678 diákjából 18 ment iskolába. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Sikeresnek értékelte az egész napos országos pedagógussztrájkot a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerdán kora délután Budapesten.

Galló Istvánné a tiltakozást meghirdető szervezetekkel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a megyei szervezetektől délig beérkezett adatok szerint 24 960-an vettek részt a sztrájkban, de ez néhány száz fővel még nőhet. Egyelőre a fővárosi adatok sem véglegesek. Munkabeszüntetés 1185 intézményben volt a 4970-ból – tette hozzá.
Kitért arra is, volt olyan intézmény, ahol minden pedagógus, technikai dolgozó sztrájkolt, és volt olyan, ahol csak egy részük. Jelezte: az Emmi adatai ezzel nem fognak egyezni, a tárcának csak a Klebelsberg Intézményfentartó Központ (Klik) által fenntartott intézményekből vannak számai, illetve az önkormányzati óvodákról sem tudnak információt szolgáltatni. Emlékeztetett: a szociális ágazat szintén sztrájkot hirdetett szerdára, de az ebben résztvevők számáról nincsenek adatai.

Az érdekvédő szerint az, hogy eredményes volt-e vagy sem, a munkabeszüntetés a tárgyalások döntik el, amelyek folytatódnak majd. A sztrájk ugyanakkor sikeres volt, annak ellenére, hogy rendkívül nagy „ellenszélben” kellett megszervezniük – értékelt Galló Istvánné. Rámutatott: 21 éve nem volt ilyen sztrájk, 1995-ben tartottak utoljára ekkora nagyságrendű munkabeszüntetést. A szerdai nap üzenete az összetartozás és a szolidaritás volt – mutatott rá a szakszervezeti vezető, hozzátéve: a munkabeszüntetést négy konföderáció és 26 ágazati szakszervezet támogatta, és számos civil szervezet fejezte ki szolidaritását.

A követeléseikkel összefüggésben jelezte: az Emberi Erőforrások Minisztériumának javaslatát a nevelési-oktatási dolgozóknak a kétszer 35 ezer forintos juttatásról nem fogadták el, ők legalább 100 ezer forintban gondolkodnak. Nem elfogadható azért sem, mert kizárólag a Klik-nél foglalkoztatottakra vonatkozna – közölte.
Kérdésre közölte: valószínű már jövő héten tárgyalóasztalhoz ülnek az oktatási államtitkársággal. Egyelőre új akciót nem szerveznek, nagyon erősen a tárgyalásokra szeretnének koncentrálni – jegyezte meg. Hozzátette: bár az ország nem állt le öt percre, de több társszervezet tartott szolidaritási akciót. A Dunaferrnél öt percre beszüntették a munkát és sok helyen kitűzték a kék szalagot a szolidaritás jeleként – mondta.

További felvetésre kitért arra is, hogy a PSZ-nek van akcióalapja, de ezt a februári tüntetésre gyakorlatilag teljesen felhasználták. Ebből azok részesülhetnének, akik szakszervezeti tagok. Ugyanakkor a pedagógusok nem ezt az egynapi kieső bért számolgatták – jegyezte meg.
Hajnal Gabriella, az Oktatási Vezetők Szakszervezetének elnöke kiemelte: törekvéseik teljesen politikamentesek, egyedül az a cél vezérli őket, hogy jobb oktatást hozzanak létre. Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke rámutatott: a még elégséges szolgáltatásokat az iskolák maradéktalanul teljesítették.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top