Close

Ezúttal Francia­országban támadták a Facebookot

facebooktralala

A közösségi portál gyakorlatilag ultimátumot kapott az európai uniós tagállamban.

A Commission nationale de l’informatique et des libertés (CNIL) nevű francia szervezet közölte, hogy a Facebook a jövőben semmilyen adatot sem küldhet az Amerikai Egyesült Államokba. Amennyiben az amerikai konszern mégis ezt teszi, akkor nagyon komoly szankciókra számíthat.

A döntés azt jelenti, hogy a Facebook az első olyan amerikai cég, amely kénytelen szembenézni az Európai Unió Bírósága által tavaly októberben hozott ítélet és a Safe Harbor egyezmény hatályon kívül helyezésének a következményeivel. A bíróság akkor kimondta, hogy az USA nem védi eléggé az európai személyes adatokat. A CNIL konkrétan arra hivatkozott, hogy az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között kötött szerződés már nem érvényes. A szervezet ugyanakkor arra nem tért ki, hogy a Facebooknak milyen szankciókkal kellene szembenéznie. A döntés mindenesetre könnyen elindíthat egy kampányt az adattárolással foglalkozó amerikai cégek ellen.

A CNIL azt is bejelentette, hogy a közösségi oldal a jövőben nem elemezheti ki a nem regisztrált tagjai internetezési szokásait. A platform három hónap türelmi időt kapott jelenlegi jogsértő gyakorlata leállítására. A francia szervezet kiemelte, hogy a Facebook egy úgynevezett sütifájlt helyez el a felhasználók számítógépein, ha azok felkeresik a honlapját. Ez a fájl adatokat gyűjt, de a tevékenységéről, illetve a létezéséről a társaság nem tájékoztatja az embereket.

A Facebook azokat is követi így, akik egyáltalán nem tagjai, korábban voltak tagjai vagy akik nem engedélyezték a követésüket. 2015 november elején pedig egy belgiumi bíróság kimondta, hogy az európai uniós tagállam területén a Facebook nem követheti nyomon a tagjainak nem számító felhasználók internetezési szokásait. A cég fellebbezett a döntés ellen, de később mégis engedett.

sg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top