Close

REND ÉS FÉNY minimálban

rendesfenyminimalban

A tulajdonosok semmit sem hoztak magukkal a régi lakásból, és a ház berendezésének kialakításához szakemberek segítségét kérték. A végeredmény pedig egy, a hatalmas térben megálmodott élhető és kényelmes otthon lett, ahol rend és fény uralkodik.

SZÖVEG: BELLÉR ÁGNES FOTÓ EPERJESI ZSUZSANNA

A tulajdonosok éveken keresztül tervezték önálló otthonuk megteremtését, majd a ház építész terveinek elfogadása után a berendezés kialakításával a Think & Design Tervezőirodát, Eperjesi Zsuzsanna és Kovács-Lele Mónika lakberendezőket bízták meg.

– Nagyon örültünk, amikor rátaláltunk Ligetvári István építészre, aki tökéletesen megoldotta minden elképzeléseinket – meséli a tulajdonos. – A házunk 200 négyzetméteres, U alakú, kelet-nyugati tájolású. Úgy terveztük, hogy egy hatalmas, egybefüggő tér legyen az uralkodó, és az U két szárán helyezkednek el a kiegészítő helyiségek, mint a szülői háló, a hozzátartozó gardróbbal és fürdőszobával, a másik oldalon pedig egy dolgozószoba és egy háztartási helyiség. Köztük pedig kialakult egy szabadtéri intim tér, amelyet járólapokkal burkoltunk. Ide a későbbikben egy jaccuzzi kialakítását terveztük.

Bővebben A Mi Otthonunk magazinban. Keresse az újságárusoknál!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top