Close

Építőművészeti alkotótábor Nagy László születésének 90. évfordulóján

Nagy László születésének 90. évfordulója alkalmából építőművészeti alkotótábort szerveznek Iszkázon, ahol tizenöt építészmérnök hallgató egy fedett tűzrakót épít saját tervei alapján a Nagy László Emlékház kertjében.
    
A Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány, a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának és Iszkáz község önkormányzatának támogatásával augusztus 28-tól szeptember 6-ig zajló közösségi építés során a résztvevők Csernyus Lőrinc építész irányítása mellett alkothatnak és tanulhatnak egyaránt – közölte a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány az MTI-vel.
    
Az idei Nagy László Emléknapon az alapítvány meghirdette egy közösségi rendezvényépület, a Pegazus-pajta építését, a szülőház telkén, a régi, lebontott pajta helyén. Ennek a felépítését előzi meg az idei alkotótábor. A szervezők ezzel a közösségi programmal kívánják hangsúlyozni, hogy a vidéki kisközösségek és a civil szféra milyen komoly erőfeszítéseket tesz a kulturális örökség ápolásáért.
    
A Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány nem csupán azt a célt tűzi ki, hogy felhívja a figyelmet Nagy László, Szécsi Margit és Ágh István életművére, de azt is, hogy az általuk felmutatott értékek tovább éljenek.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top