…És akkor a szabólegény batyut kötött a hátára. Édesanyja hamuban sült pogácsáját és kedves ollóját tette bele. Az ollót apja vette neki aznap, amikor mesterétől megkapta a szabaduló levelét. Vándorútra indult és meg sem állt Ausztriáig… Így is kezdődhetne a mese, amely úgy végződik, hogy még véletlenül sem kell hazaédesgetni a fiatal magyar munkavállalókat, hazajönnek ők maguktól is örömest. A kormány a gyerehazafiatal.hu weboldalon nyújt segítséget azoknak akik megelégelték a külföldi életet.
A fiatal ember azért megy el külföldre, mert úgy érzi, nincs pénze és itthon már mindent megtanult, amit lehetett. Elvégezte az iskoláit, és rájött, hogy őt másfél évtizeden keresztül arra tanították, hogy tanuljon nyelveket: Elkezdte a német nyelvet, elkezdte az angolt, valamelyiket meg is tanulta, és megszerezte az államvizsgát középfokú szinten.
Nyelvismeret birtokában szűk lesz az ország, szűk lesz Budapest. Néhány hónapot eltölt még a munkahelyén, majd felteszi magának a kérdéseket: „Minek tanultam, ha ilyen alacsony fizetésből kell megélnem? Miből veszek magamnak lakást?” Úgy gondolja, nem szeretne lakást, kertes házban szeretne lakni. Szeretne menedzser lenni, ahhoz pedig három idegen nyelv szükséges. Szeretne autót venni, elvégre autóval sokkal kényelmesebb a munkába járás. Szeretne családot, gyerekeket is, nem most mindjárt, majd később, de pénz nélkül nem lehet házasodni. Elmegy tehát külföldre dolgozni, mert az életösztöne nagyon helyesen azt diktálja neki, hogy ha külföldön keresi a pénzt és itthon költi el, az a világon a legjobb üzlet. A nyugat-európai és a magyar fizetések úgy állnak arányban egymással, hogy a külföldön elérhető havi megtakarítás körülbelül közelit a magyarországi nettó bérhez. Miről beszélünk akkor? Indulás külföldre, Európa szinte minden országa szívesen befogadja a képzett magyar munkaerőt. Fontos, hogy képzett legyen. Aki nem ért semmihez sem, az nem kell sehol. Nyugat-Európa – egyébként ugyanúgy mint Magyarország – telis tele van képzetlen szegény emberrel. Mi újat tudna vinni oda egy képzetlen magyar? Semmit. A képzetlen magyarok két-három hónap után hazajönnek, mert ugyanúgy mint itthon, a világ minden táján banditák épülnek rá a kiszolgáltatott képzetlen munkavállalókra. A hónap végén aláíratják velük a bérpapírt és nem kapják csak a felét annak, amit aláírtak. Sokszor még a minimálbért sem. Mindig csak annyi zsebpénzt kapnak, hogy ne legyen elég a vonatköltségre hazáig.
Aki akar dolgozni és akar új dolgokat tanulni, annak jócskán van erre lehetősége külföldön. A helybeliek kényelmesek. A vendégmunkások igyekvőek. Nyugat-Európában mindig kell majd vendégmunkás, aki a helybeliek helyett elvégzi a munkát. Meg lehet tehát tanulni dolgozni. A munkaadóknak elemi érdeke, hogy olyan munkavállalókat alkalmazzanak, akik elvégzik a rájuk bízott munkát. A munkában nincs barátság. Abban a percben, amikor egy főnök nem arra bízza a munkát, nem annak adja az állást, aki a legjobb és a legszorgalmasabb, vesztett. Ha csókost, rokont, barátot vesz fel maga mellé dolgozni, néhány hét után neki kell dolgozni a pártfogoltja helyett. Ezt pedig senki nem teszi szívesen, így aztán az, amit mi itthon „protekciónak” hívunk, nem reális kategória külföldön – mint ahogy egyébként idehaza sem.
A külföldi munkát körülbelül hat évig lehet csinálni. Úgy tapasztaltam, ez az az időtartam, ameddig az ember jó szívvel és jó kedvvel bírja külföldön. Ennek elteltével elkezd gondolkodni azon, hogy hazajön. Először is hazahozza a megkeresett pénzt. A tapasztalatának és a nyelvismeretének köszönhetően azonnal jó állást kap. Rögtön beiratkozik az egyetemre és megszerzi a vágyott első vagy második diplomát. Néhány éven belül menedzser lesz, olyan, aki a magyaron kívül még két vagy három nyelven képes ellátni a feladatát. Megházasodik és gyerekei születnek, ettől kezdve viszont már szállnak az évek és mindig örömmel gondol majd vissza a külföldön töltött hat évre. Ott lett tapasztalt, ott tanulta meg azt, hogyan kell érvényesülni, a karrierjét annak köszönheti, hogy annak idején jól döntött és elment.
Földi Tamás