Close

Autópálya épül Csallóközben

Szlovákiában nagy gondot jelent, ha valaki Pozsonyból Kassára akar utazni autóval. Az úthálózat fejlesztésre szorul, a szlovák hegyek között számítani lehet az igen sűrű tehergépjármű közlekedésre, amely jelentősen lelassítja az utazást a két nagyváros között. A rendelkezésre álló adatok szerint a szlovák úthálózat igénybevételével az utazás ideje legalább 4 és fél óra. Kedvezőtlen időjárási viszonyok vagy csúcsforgalom idején ez eltarthat 6 és fél óráig is. Szlovák szomszédaink ezért gyakran a mintegy 100 kilométerrel hosszabb, de biztosabban kalkulálható, 5 órás menetidejű magyar M1-es – M3-as autópályát használják.

2016-tól azonban némiképp változik majd a helyzet. Elkezdik építeni az R7 autópályát Szlovákiában, ez Pozsonyból Dunaszerdahely és Érsekújvár érintésével keresztülhalad majd Csallóközön, és a Felvidék egyéb magyarlakta területein, gyakran az országhatár közelében vezet majd Kassa felé.

Idézzük a parameter.sk hírportál tudósítását az R7 épülő autópálya csallóközi fogadtatásáról:

Csak a szemünknek hiszünk

Hamarosan Pozsonyban és a közeli dél-szlovákiai régióban megkezdődik az R7-es gyorsforgalmi út építése, és ennek is hatással kellene lennie a csallóközi ingatlanpiacon tapasztalt árképzésre. Egyelőre azonban az árnövekedés még várat magára, aminek egyszerű oka van: az emberek csak a szemüknek hisznek.

„Ha valami pozitív készülődik, az emberek egészen addig a pillanatig hitetlenkednek, amíg az a pozitívum meg nem valósul. Viszont ha valami rossz van készülőben, azzal azonnal számolnak” – magyarázza egy ingatlanügynök. A csallóközi ingatlanpiacra tehát jelenleg nagyobb hatást gyakorol a RegioJet, a vasúti megközelítés lehetőségének a megléte, mint a tervezett R7-es gyorsforgalmi út. Abban azonban minden szakértő egyetért, hogy a gyorsforgalmi út csallóközi szakaszának átadása előtt közvetlenül már biztosan érezni lehet majd a telek- és ingatlanárak növekedését, mert ezzel a régió vonzóbb lesz a befektetők számára is. Az útépítés 2016 elején veszi kezdetét, tehát aki ügyeskedni akar, az még most fektesse ingatlanba pénzét, mert egy-két éven belül valószínűleg már nem így fognak kinézni az árak, főleg, ha például Egyházgelle így csak 15 percnyi autóútra lesz Pozsonytól.

Az alábbi csallóközi települések közelében épül meg az R7-es:  Dunajská Lužná (Dénesd, Torcs, Misérd), Somorja, Úszor, Bucsuháza, Csukárpaka, Bacsfa, Királyfia, Csallóköztárnok, Macháza, Sárosfa, Nagyszarva, Cséfa, Nagybudafa, Egyházgelle, Beketfa, Kisfalud, Solymoskarcsa, Királyfiakarcsa, Erdőhátkarcsa, Egyházkarcsa, Tejed, Pódafa, Dunaszerdahely, Nagyabony, Sikabony, Hodos, Kisudvarnok, Nagyudvarnok.

Földi Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top