Close

Elhunyt Magasházy István színművész, az operettszínház társulatának tagja

Fotó: hir.ma

Elhunyt Magasházy István színművész, az operettszínház társulatának tagja – tájékoztatta a Budapesti Operettszínház szombaton az MTI-t.

Magasházy István színművész életének 67. évében rövid, súlyos betegség után december 19-én hunyt el – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Magasházy István 1948. május 20-án született. 1969-től az Állami Déryné Színházban játszott, operatanulmányait 1970-ben fejezte be. 1975-től haláláig az operettszínház társulatának tagja volt.
Novemberben még színpadra állt a teátrum két nagysikerű előadásában, a Csókos asszony tűzoltó- és a Cirkuszhercegnő komornyikszerepében.
Mint írták, „soha nem főszerepeket alakított, a szó klasszikus értelmében vett igazi epizodista volt. Nem vágyott többre, alázattal, mélységes tisztelettel és szeretettel szolgálta a számára oly szent színházat”.
Művészi munkája elismeréseként néhány nappal ezelőtt vehette át a Gobbi Hilda által alapított epizodistákat jutalmazó szakmai elismerést, az Aase-díjat.
A Budapesti Operettszínház Magasházy Istvánt saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top