Close

„A tehetség hatalom!”

Krizsik Alfonz

Interjúsorozatunkban egy sokoldalú művészt ismerhetünk meg. Krizsik Alfonz sokaknak ismerős a televízióból, hiszen egy közkedvelt szappanopera egyik főszereplője. A képernyőn nap mint nap feltűnik, mégsem csak ezen a területen vívta ki rajongói szeretetét, elismerését. Számos darabban bizonyította rátermettségét, kiemelkedő tehetségét . Rendezéseivel is beírta magát a legnagyobbak közé, ezekről bővebben olvashatnak majd cikksorozatunkban.

Kevesen tudják róla viszont, hogy aktívan részt vállal Újpest közösségi életében. Rendszeresen fellép jótékonysági rendezvényeken. Szívet melengető volt látni, ahogy egy  tavalyi karácsonyi ünnepélyen mosolyt csalt száz, igen nehéz sorsú kisgyermek arcára, akik valószínűleg életükben nem kaptak annyi szép, értékes ajándékot, mint azon a karácsonyon.
Ismerjék meg Önök is ezt a kivételes embert! 

Már gyermekként érték olyan hatások, amik a színészi pálya felé terelték?
– Édesanyám gyermekkorában, mezítlábas parasztlányként a Cegléd melletti Csemő tanyavilágában, tarlón szaladva, egy álmot kergetett! Piros csizmás kis színésznő akart lenni, vitték is volna kollégistának, Horváth Terivel, Szirtes Ádámmal együtt, de nagymama nem engedte el. Édesapám zenész énekes parodista volt. Kezdő fiatalemberként, a ceglédi cukrászdában játszott esténként. Szüleim két éves koromban elváltak, édesanyám nevelt.
Apám bejárta zenészként Finnországot, Svájcot, NSZK-t, Bulgáriát, Lengyelországot, sőt Grönlandon is játszott!
Öt éves koromban megkérdeztem édesanyámat: – Mondd, Anya, a bohócoknak van fizetésük?  -Igen, kisfiam!  -Akkor én bohóc leszek!
– Hat vagy hét éves lehettem, mikor egy nyári vakáció alkalmával azzal múlattam az időt, hogy kereszt szüleim  kislányát szórakoztattam. Mókáztam, komolykodtam, s észrevettem, hogy mosolyog, kacag, majd szomorú, később sír, majd újra nevet. Borzongató, mi tagadás, kéjes játék volt. Hatalmat éreztem, s azóta tudom, ILLETVE IDŐKÖZBEN MEGTANULTAM: minden tehetség hatalom! Jól kell tudni élni vele, nem szabad visszaélni azzal, legyen bármily képessége az élet-ajándék birtokosának, ráadásul köteles közkinccsé tenni azt a talentumot, mindannyiunk javára! Nagy a felelősség! Sok reménységből lesz észkombájn, majd fenomén, de a lángész másról ismerszik meg! Én csak egyet szeretnék: hivatástudattal űzni a foglalkozásomat.
Melyik szerepére  gondol vissza szívesen?
– Mindegyik alakításomra szívesen emlékszem, mert amelyik nem volt éppen sikeres, azokból tanultam leginkább! A mi szakmánk nem egyszerű műfaj: amiről azt hisszük, sikeres, arról bebizonyítják, hogy valójában csak tisztes szereplés, sőt még annál is kevesebb! Nagy a kritikusok felelőssége, sok van a számlájukon, de mi színházcsinálók is ludasak vagyunk ebben.
– Jó érzéssel gondolok vissza a Szentivánéji álom Demetriusára, Ibsen Nórájának Helmerére, a Furcsa pár Felixére, az Indul a bakterház Patására. Rendezéseim közül büszke vagyok a Romeo és Júlia pécsi előadására, amely bekerült az akkori színházi fesztivál kísérőprogramjába, Háy János: A Herner Ferike faterja című darabjára, amelyet a szlovákiai Losoncon a Kármán József Társulatnál rendeztem,  s a Komáromi Színházi Fesztiválon minden díjat elnyert!
Legjobb előadás, legjobb rendezés, legjobb színészi alakítások! Büszkeséggel tölt el az általam alapított Jelen Teátrum: A gőgös kisasszony című előadása, amely a négy évvel ezelőtti gyermekszínházi szemlén keltette fel a zsűri érdeklődését! Bár díjat nem kapott, de felkerült a fesztivál méltató ajánló kiadványába. 
Egy felejthetetlen előadás: Rómeó és Júlia 
Egy sikeres rendezés: Sóska, sültkrumpli az Újpest Színházban. A képen Ifj. Fillár István, Babicsek Bernát és Szolnoki Tibor látható.
Az Újpest Színház Sóska, sültkrumpli előadásával két éve voltunk Norvégiában, s most Spiró György Prah című darabjával  megyünk! Oslo gyönyörű, s a múzeumaiban ott van a világtörténelem! Egy napot fogok ülni-állni Munch, Van Gogh és a többiek képei előtt, meg az antik szoborgyűjtemény termeiben, no meg körbejárom párszor a Gondolkodót is!
Szerepei megformálásakor a saját életéből is szokott meríteni?
– Természetesen! Minden munkámban benne van az életem, de nem csak az enyém, hanem a szüleim, korábbi őseim, és a sarki fűszeres, a pécsi drótos tót, a ceglédi kisvasút, a csemői naplemente és a nyúlvadászat puszta kézzel, amikor szinte halálba hajszoltuk nagymamánk házőrzőjét Bundást, s végül elkapta a nyulat. A csemői tanyavilág regéje, az aszalt meggy íze, a kondáskodás a réten, a krumpliszedés . Azok a fiúk, akik ellopták kicsiny koromban a kis biciklimet, amelyet apai nagyapám készített nekem Cegléden. Óvodáskori titkolt szerelmem, az óvónőm. Az általános iskoláskori, egyébként reménytelen szerelmemtől ellopott tízórai, s az érte kapott büntetés. A pécsi hajnalok, virrasztások, a kamaszkori barátok halála. Kamaszkori betegségek, hosszú kórházi ápolás. Erika nővér! A gyerekkori barátok összeházasodása és válása! Ifjúkori konokságaim, amikért rendre meglakoltam. 

Felnőttkori, igazi pofonok, amelyeket egy boxert szorongató kéz adta. Igaz szívű, idősebb kollégák tanácsai és jókívánsága, meg jóslatai, amelyekről nem beszélhetek! Irigy kollégáktól ellesett, mert elleshető mesterségbeli fortélyok, mert erre szükségem volt. Azok az emberek, akiket igaztalanul bántottam, s most már nem kérhetek bocsánatot tőlük.   Egyetlen másnapos Napfelkelte, amikor minden világos, tiszta, mindent tudsz, aztán elfelejted, hogy újra megtaláld!
Részlet a Prah című darabból. A képen Dóka Andrea és Czvetkó Sándor
Szerző: Dr. Kovács Zoltán
 

KRIZSIK ALFONZ
Született: 1959. január 29.
FILM:
Tűzvonalban   (szín., magyar tévéfilm sor., 2007) (TV-film) színész DVD
Budakeszi srácok    (szín., magyar történelmi dráma, 2006) színész  
Indián nyár   (szín., magyar játékf., 2006) (TV-film) színész  
Presszó   (szín., magyar játékf., 1998) színész  
A pénz komédiája (szín., magyar színházi közv., 1994) (TV-film) színész  
A két Bolyai (szín., magyar tévéjáték, 1978) (TV-film) színész  
SZÍNHÁZ:
A Gézagyerek   színész 
bemutató: 2001. szeptember 22. Csokonai Nemzeti Színház
A gőgös királykisasszony   rendező 
bemutató: KoMod
 A Herner Ferike faterja színész 
bemutató: 2003. január 29. Pécsi Harmadik Színház
 A Lónak vélt menyasszony színész 
bemutató: Terézvárosi Szabadtéri Színház
 A revizor színész 
bemutató: Forrás Színházi Műhely
 A Vendel tragédiája színész 
bemutató: 2006. július 20. Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis
 Ágacska színész 
bemutató: Ady Endre Művelődési Ház
 Az árva Twist Olivér színész 
bemutató: 2005. május 30. Forrás Színházi Műhely
 Az imposztor  színész 
bemutató: 2002. október 4. Pécsi Nemzeti Színház
 Az üvegcipő színész 
bemutató: 2008. október 18. Forrás Színházi Műhely
 Csárdáskirálynő színész 
bemutató: Kalocsai Színház
 Csíksomlyói Magyar Passió színész 
bemutató: 2011. augusztus 10. Evangélium Színház
 Csíksomlyói magyar passió   színész 
bemutató: 2013. március 23. Soproni Petőfi Színház
 Csupaháj, Nyakigláb és Málészáj színész 
bemutató: Gózon Gyula Kamaraszínház
 Fösvény színész 
bemutató: 2005. február 7. Pécsi Harmadik Színház
 Indul a bakterház színész 
bemutató: Újpest Színház
 Kakasok az Édenben (Ördögölő Józsiás) színész 
bemutató: 2013. március 23. Soproni Petőfi Színház
 Kakuk Marci színész 
bemutató: 2000. december 22. Csokonai Nemzeti Színház
 Karácsonyi oratórium színész 
bemutató: Csokonai Nemzeti Színház
 Karnyóné színész 
bemutató: Forrás Színházi Műhely
 Kegyenc színész 
bemutató: 2001. október 12. Csokonai Nemzeti Színház
 Kelemenke ködmönkéje rendező 
bemutató: R.S.9. Színház
 Kincses sziget színész 
bemutató: Gózon Gyula Kamaraszínház
 Macska a forró bádogtetőn   színész 
bemutató: 2002. január 11. Csokonai Nemzeti Színház
 Máguspárbaj   rendező 
bemutató: R.S.9. Színház
 OTHELLO, a velencei mór színész 
bemutató: 2002. március 1. Csokonai Nemzeti Színház
 Prah rendező, játéktér, díszlet 
bemutató: 2013. szeptember 21. Újpest Színház
 Sose halunk meg   színész 
bemutató: 2010. szeptember 4. A Művelődés Háza és Könyvtára
 Sóska, sültkrumpli rendező, játéktér 
bemutató: 2012. február 5. Újpest Színház
 Szentivánéji álom színész 
bemutató: 2000. október 13. Csokonai Nemzeti Színház
 Toldi   színész 
bemutató: Forrás Színházi Műhely
Egyéb színházi szerepei:
 Indul a bakterház (Patás)
 Nóra (Torvald Helmer)
 Az üvegcipő (Házmester)
Egyéb filmszerepei:
 Kényeskedők (Gorgibus)
 Az erdő őrei (Teherautósofőr)
 Diótörő (Apa)
 Morcogi vitéz (Apa)
 Állomás (Betörő)
 
Krizsik Alfonz jelenleg a Forrás Színház és a Soproni Petőfi Színház társulatának is tagja. (Szerkesztő)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top