Close

Elhunyt Seszták Ágnes újságíró

Budapest, 2014. november 7., péntek (MTI) – Elhunyt Seszták Ágnes, a Magyar Nemzet főmunkatársa – közölte a napilap online kiadása pénteken.

Közlésük szerint Seszták Ágnes 1944. július 23-án született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon. Szülei Seszták János görög katolikus kántor tanító és Nátuly Mária voltak.
Seszták Ágnes pályája az ELTE BTK könyvtár–magyar szakának elvégzése után gimnáziumi pedagógusként indult, majd 1968. augusztus 1-jén gyakornokként a Jövő Mérnöke című újságnál helyezkedett el, ami akkor még a Budapesti Műszaki Egyetem lapja volt.
1972-ben elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Újságíró Iskolát. 
Dolgozott a Magyar Ifjúság családi rovatánál, a Képes 7 alapító tagja, majd rovatvezetője volt, később Pesti Hírlap általános főmunkatársa, majd főszerkesztő-helyettese lett. 1993-ban kilépett a MÚOSZ-ból, 1994-től a Szabad Újságírók Szövetségének szóvivője lett.
1994–2002 között a Demokrata hetilap alapítója, társtulajdonosa, majd az újság főszerkesztő-helyettese, 2002-től 2004-ig a lap média-tanácsadója. 2004 óta a Magyar Nemzet főmunkatársa. 

Seszták Ágnes pályafutása során számos elismerésben részesült; 2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét.
Seszták Ágnest a Magyar Nemzet saját halottjának tekinti.
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top