Close

Magyar színházak mutatkoztak be Szentpéterváron

Kegyes Csilla, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 2014. október 11., szombat (MTI) – A magyar Nemzeti Színház két előadással mutatkozott be a héten a szentpétervári Alekszandrinszkij színházban, a Balti ház című színházi fesztiválon pedig Mundruczó Kornél társulata lépett fel pénteken az észak-oroszországi nagyváros közönsége előtt.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A Nemzeti társulata csütörtökön a Vidnyánszky Attila igazgató rendezésében színpadra állított Johanna a máglyán című darabot mutatta be. Az előadásról beszámoló NTV országos sugárzású orosz kereskedelmi televízió a különleges rendezői megoldásokat, közülük is a tűzgyújtást, a máglyaimitációt emelte ki.  
Kozma András, a Nemzeti Színház dramaturgja az MTI-nek elmondta, hogy nem volt könnyű dolguk, mert a Johanna a máglyán című előadás a Nemzeti Színház különleges színpadtechnikájára épül. Ennek híján is meg tudták azonban oldani a feladatot. A rendezést az Alekszandrinszkij színházban meglévő feltételekhez igazították. 
A színpadtechnika beállítására és a próbákra két napjuk volt. A mintegy 150 szereplős darabhoz Budapestről a három kórust, a balettkart, az operaszólistákat és a színészeket utaztatták el Szentpétervárra. A MÁV Szimfonikus Zenekart már nem tudták elhozni, így Kocsár Miklós karnagy a helyi zenekart tanította be a Johanna a máglyán című darab előadásához.
A dramaturg hozzátette: úgy tapasztalta, hogy a közönségre így is erős hatást gyakorolt a Johanna a máglyán. Volt olyan néző, aki már Budapesten látta a művet és úgy vélte, hogy az előadás nem veszített hatásából, sőt a darab előnyére vált a technika hiánya, mert így felerősödött a színészi játék szuggesztivitása. 
Az Alekszandrinszkij színház 8. alkalommal megrendezett, neves külföldi társulatokat felsorakoztató fesztiválján először szerepelt a Nemzeti Színház, a legrégebbi magyar teátrum – emelte ki a TASSZ, orosz állami hírügynökség. A Nemzeti Színház társulatának pénteki előadásáról azt írta, hogy a Zsukovszkij-Szénási-Lénárd: Mesés férfiak szárnyakkal című darabot Vidnyánszy Attila ugyanolyan lendülettel, elbeszélő stílusban állította színpadra, mint a Johanna a máglyán című darabot. 
Kozma András az MTI-nek elmondta, hogy Valerij Fokin, az Alekszandrinszkij színház vezetője kérte Vidnyánszky Attilát, hogy ezeket a reprezentatív előadásokat hozzák el Szentpétervárra. A két színházi vezetőt régtől fogva jó szakmai kapcsolat fűzi össze. 
Szombaton Vidnyánszky Attila rendezői mesterkurzust tartott az Alekszandrinszkij színházban. 
Mundruczó Kornél Proton színháza a Demencia című darabbal szerepelt pénteken a 24. alkalommal megrendezett Balti ház elnevezésű szentpétervári fesztiválon. A fontanka.ru című hírportálnak az eseményt beharangozó beszámolója kiemelte, hogy a legnevesebb, legizgalmasabb és legnagyobb szentpétervári fesztiválon az idén az észt, litván, olasz és orosz teátrumok előadása közül kitűnik a kísérletező stílusáról ismert és nemzetközi hírnévre szert tett Mundruczó Kornél rendezése, amely egyszerre sokkolja és hipnotizálja a közönséget. 
A Proton Színház előadása az öregekkel és a mentális problémákkal élőkkel való bánásmódon keresztül a társadalom legsúlyosabb kérdéseire irányítja a figyelmet. 
 
 
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top