Close

Edita Gruberová, új Carmen és a Balett Bravúrok az Erkel Színházban

Budapest, 2014. október 25., szombat (MTI) – Oberfrank Pál új Carmen-rendezésével és a különleges összeállítású Balett Bravúrok című táncesttel várja vendégeit a következő hetekben az Erkel Színház, ahol a Fricsay100 Minifesztivál keretében a világhírű koloratúrszoprán, Edita Gruberová is fellép egy alkalommal.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az énekesnő október 27-én, hétfőn lép színre a Lammermoori Lucia címszerepében. A Donizetti-opera koncertszerű előadása a száz éve született Fricsay Ferenc tiszteletére megrendezett Fricsay100 Minifesztivál legjelentősebb eseménye – olvasható
az operaház szerdai közleményében.
 
Az Erkel Színház őszi kínálatának egyik újdonsága Oberfrank Pál Carmen-rendezése, amely a Margitszigeten mutatkozott be a nyáron, első kőszínházi előadása október 31-én lesz. Az október végi bemutató után novemberben még kilenc alkalommal, két szereposztásban – a címszerepben Gál Erikával és Schöck Atalával – várja közönségét a produkció, amely Székely László díszlettervezőnek köszönhetően egy tükrös falakkal körülvett térben játszódik. Pilinyi Márta jelmeztervező mai ruhákba öltöztette a szereplőket és Obrefrank Pál is a mába helyezte a cselekményt – derül ki az operaház közleményéből.
 
Az Erkel november 15-től egy másik újdonsággal, a Balett Bravúrok című táncestjével is várja a publikumot. A Magyar Nemzeti Balett estjére három koreográfiát válogattak össze, köztük Robert North Trójai játékok című darabját, amely eredetileg férfi táncosokra íródott, de a hazai közönség balerinák előadásában is láthatja.
 
A japán aikido és a brazil capoeira elemeit is ötvöző, de a görög harci játékokat idéző koreográfia női változatát Trójai játékok – amazonokkal címmel Európában először Magyarországon láthatta a közönség szeptember 27-én, az Opera megnyitásának 130. évfordulója alkalmából rendezett gálán. Az Erkel sorozatában a pezsgő, látványos koreográfia most mindkét verzióban megtekinthető, három alkalommal férfi táncosok, háromszor pedig balerinák adják elő. 
 
A balettparódia mellett Harald Lander egyfelvonásos darabja, az Etűdök és Jirí Kylián Hat tánc című alkotása látható egymás után a Balett Bravúrok táncesten. Előbbi egy színpadra adaptált balettgyakorlat, amelynek során a táncosok különböző nehézségű ugrásokat, forgásokat, a spicctechnika specialitásait és pas de deux-ket mutatnak be, míg utóbbi börleszkszerű jeleneteivel, komikus jelmezeivel és parókáival a humor garanciája – írják az ajánlóban.
A változatos táncélményeket kínáló Balett Bravúrok hat alkalommal lesz látható az Erkel Színház novemberi műsorán a Magyar Nemzeti Balett tánckara és szólistái előadásában.
MTI 
   

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top