Close

Vitasorozat indul a színházi élet aktuális kérdéseiről az SZFE-n

Budapest, 2014. október 19., vasárnap (MTI) – Hat alkalomból álló, egész évadon át tartó beszélgetéssorozat indul a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) fiatal színázcsinálók részvételével. A színházi élet aktuális kérdéseinek körbejárására indított sorozat első alkalommal október 27-én jelentkezik.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az egyetem Vas utcai épületében megrendezett sorozat vendégei 30 év alatti színházi emberek, a beszélgetéseket színházi kritikusok, többek között az Origo, a Revizor, a Heti Válasz munkatársai moderálják – olvasható az SZFE MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, a szervezők, az SZFE Elméleti Intézetének hallgatói, fontosnak tartják, hogy a fiatal, 30 alatti színházcsinálók nyilvánosan vitázzanak egymással, beszélgessenek olyan témákról, amelyek kapcsán a 30 felettiek már lehet, hogy véres háborúkat folytatnának, vagy fásult köröket futnának. 
A beszélgetéseken az egyetem rendező szakos hallgatói és frissen végzett színházi rendezői mellett a Maladype Színház, a Kompánia Színházi Társulat, a Nemzeti Színház és a Krétakör is képviselteti magát.
A sorozat első beszélgetésén bemutatkoznak a kritikusok, és „kinyitják” a később következő témákat. A beszélgetések keretében többek között azokra a kérdésekre keresik a választ, hogy kell-e építenie a nemzetet egy előadásnak, van-e helye a mai magyar színházi életben a szerzői színháznak, a kísérleti műfajoknak, mennyire kell mobilnak lennie egy alkotónak vagy egy előadásnak, és hogy a gondolkodtatás vagy a szórakoztatás fontosabb a színházban.
„Az érintett témák tudományos szintű vizsgálata nem lehet célja egy ilyen beszélgetéssorozatnak, sem a teljes színházi élet minden szegmensének érintése, de jó eséllyel lehet belőle elgondolkodtató keresztmetszet” – olvasható a közleményben.
Mint írják, az SZFE-hallgatók pályájuk elején lévő, fiatal alkotókat hívtak meg, akik létrehoztak már sikeres, karakteres színházi előadást, de még nincs egyértelműen kialakult hangjuk, stílusuk. A moderátorok között van Totobé Anita (Fidelio, Kortárs online), Kézdi Beáta (Heti Válasz), Kovács Bálint (origo), Puskás Panni (Revizor) és Herczog Noémi (Magyar Narancs, Színház).
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top