Close

Szeged rendezi a kajak-kenu vb-t

A szegedi Maty-éri kajak-kenu pálya ismét rangos világverseny helyszínéül szolgál. A hétvégén végleges döntés született, miszerint 2011-ben a vidéki nagyváros, Szeged rendezheti a londoni olimpiára is kvalifikáló kajak-kenu világbajnokságot. Alig négy esztendővel ezelőtt, 2006-ban rendezett utoljára vb-t „kajakos városunk”. Az akkori sikereknek köszönhetően, hisz a magyar csapat pazar, talán felülmúlhatatlan aranyesővel kápráztatta el a tűző napon leégett több ezer magyar szurkolót. A rendezésre sem lehetett szava senkinek sem, hisz profi körülmények között zajlott.

 

A pálya melletti toronyházat felújították és a tribün is „otthonosabb” lett. Ráadásul egy újfajta technikát is alkalmaztak akkoriban a szervezők. A versenyzők felett futó drótkötélpályára kamerákat helyeztek, így a tévénézők testközelből láthatták, Kovács Katalin és Janics Natasa „örömfürdőjét” miután hatodik! aranyérmüket is belapátolták. Egyértelműen sikeres volt a négy évvel ezelőtti kajak ünnep, amiből csak egy következhetett: Magyarország hamarosan ismét otthont adhat egy kajak-kenu világversenynek. Arra azért senki sem számított, hogy az események így felgyorsulnak, de a szegedi regatta mindig örömmel fogadja a világ összes sportbarátját. Legyen az német, lengyel, fehérorosz, spanyol vagy netán kubai, mert akad kajakos a dél-amerikai országból is…Eredetileg 2013-ban rendeztünk volna mi, magyarok vb-t.

A jogot már idén áprilisban megkaptuk hozzá. Ám a franciaországi Vichy visszalépett, így viszont Szeged előrelépett. A nemzetközi szövetség, az ICF végrehajtó bizottsága múlt pénteken, Lausanne-ban egyhangúlag úgy döntött, hogy a csongrádi megyeszékhely legyen a 2011-es olimpiai kvalifikációs síkvízi kajak-kenu világbajnokság házigazdája. De a végeleges döntés, az ICF legfelsőbb testülete a Board kezében volt. Ők rábólintottak, így újra a Maty-éren szurkolhatunk kereplőkkel, dudákkal, zászlókkal talpig nemzeti öltözékben Janics Natasának, Kovács Katalinnak, Vajda Attilának, Kammerer Zoltánnak, de a névsorolvasást csak azért szüntetem be egy időre, mert annyi kiváló versenyzővel vagyunk elkényeztetve, hogy a reggelig irogathatnám a neveket, amit viszont nem szeretnék. De van egy ötletem! 2011. augusztus 18. és 22. között befejezem…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top