Close

Akinek sikerült magát újra felépíteni

Kölcsönösen függünk egymástól

Hárman ültünk a szobában, abban a kis takaros, szívet melengető kuckóban, ahol annyi élet vett őrületes fordulatot, ahol annyi jó ember a Remény, Élet és Változás jegyében másokért éli mindennapjait. Az a fajta harmónia, ami beteg és gondozója között végig szinte tapintható volt a levegőben, barátságos légkört teremtett. Kati mindenféle nehézség, szorongás nélkül, végig valamiféle elfojtott büszkeséggel és egy halovány mosollyal az arcán kezdett mesélni. Végig kiegyensúlyozott volt, nem csapongott, újra boldog, három éve tisztán képes örülni az élet apró örömeinek, újra olyan, mint régen, egyedül van, de önmagában is valaki, egy kerek egész, konkrét célokkal, ötletekkel, vágyakkal, és most már ő akar segíteni hasonló sorsú embertársain.

 

Szombathely: gyermekkor, családi kapcsolatok, álmok

Milyen volt a gyermekkora, mennyire tehetjük felelőssé a függősége kialakulásában a családot és mennyire a körülményeket?

Levelezőn érettségiztem, hárman voltunk testvérek, elég szegények, édesapám ’56-ban disszidált, én akkor 5éves voltam, a legidősebb a testvéreim között. Lehet, hogy a gyerekkor is közrejátszik, vagy nem tudom, biztos, hogy van valami jelentősége. Vagy mitől lesz az ember mégis alkoholista? Nem tudom, a testvéreim hogy nem süllyedtek mégis ebbe az állapotba?! Édesanyám nem engedte, hogy továbbtanuljak, pedig tele voltam álmokkal, igazi karrierista személyiség voltam és el kellett mennem a Cipőgyárba dolgozni, de éreztem, hogy én itt nem maradok, két évet aztán még lehúztam, de mikor anyám is megnézte, hol dolgozok, ő segített új állást találni.

Szombathely: Könyvtár

Gondolja, hogy az édesanyja valamelyest kárpótolni szerette volna ezzel azért, amibe korábban belekényszerítette?!

Nem gondolom, hogy tudott volna mást tenni, nem is hibáztatom ezért. A továbbtanulásom kilátástalan volt, pénzre pedig szükségünk volt, én voltam a legnagyobb gyerek… itt legalább munka után olvashattam, gyorsan kitakarítottam és széljegyzeteket készítettem, teljesen olyan voltam, mint egy egyetemista, büszke voltam rá, hogy tanulhattam.

Vendéglátó Dekor

Aztán jött végre az álommunka, ami mégsem olyan idilli?

Szerettem a Dekort, kreatív lehettem, mindig magam voltam, megcsináltam magamnak mindent, ruhát varrtam, kötöttem, és pont akkor jött ez a hülye alkohol. Három fiú meg én dolgoztunk ott, akkor még mondanom sem kell, jól néztem ki, és mikor kimentünk munka közben, megkérdezték mit iszom, és ha már fiúkkal vagyok, én is pálinkát kértem. A végén már az lett, hogy tudod, akkor volt ez a bőrszütyő, mindig velem volt a vodka, és úgy mentem dolgozni, hogy meghúztam mindig a kapualjakban, azért az elég kemény volt. Akkor még talán jobban bírtam a piát, anyám főzött rám, pénz is volt, buliztunk is. Akkor összejöttem a férjemmel, akitől már elváltam, és rögtön terhes lettem, rögtön két gyerekem lett. Abban a pillanatban, hogy nekem azt mondták, hogy hat hetes terhes vagyok, egy kortyot sem ittam többet, se cigi, se sör.

Ilyen könnyen, egyszerű elhatározás kérdése volt leszokni? Mennyire tudja magát az ember ilyenkor távolt tartani a csábítás tárgyától?

Eleinte minden rendben volt, nem is gondoltam az alkoholra. Aztán a férjem egyszer csak kezdett elmaradozni, megtudtam, hogy van csaja, akkor jelent meg megint az életemben az alkohol. Közben nekem megszűnt a munkahelyem, ez egy olyan nagy csapás volt, tíz perc alatt elváltam a férjemtől.

Amikor újra kicsúszik az a bizonyos szőnyeg az ember lába alól.

Szerintem nekem a munkahely elvesztése volt a legnagyobb törés, nem az hogy magamra maradtam, hanem hogy nem lehettem önmagam, nem tudtam egyedül megvalósítani önmagamat. Pedig alkoholos állapotban is megcsináltam mindent, pár centis egyenes vonalakat kellett húzni, azért azt így másnaposan…?!

Nagyszálló

De innen is rövid időn belül mennie kellett. Az alkohol miatt?

Nem, kivételesen bezárták az irodát, így kerültem a Nagyszállóba takarítónőnek. Mindig az jut eszembe, amikor a kukát kimosatták velem, akkor én minden voltam, de mindenhonnan kirúgtak, mikor észrevették, hogy iszok. Akkor viszont már annyira lenn voltam, hogy megkaptam a fizetést, és engem többet ott nem láttak, mentem a kocsmába.

Nem tartott tőle, hogy nőként, ittas állapotban milyen kiszolgáltatott helyzetben van?

Simán bementem a kocsmába, abból én nem csináltam gondot, hogy mit gondolnak, nő létemre itt vagyok. Hányszor megloptak, mindenem eltűnt lassacskán. Engem sose bántott senki, vagy inkábbén voltam túl laza, voltak laza összejövéseim fiúkkal.

A gyerekek nem féltek attól, hogy soha nem kapják vissza a régi anyukájukat?

Nem tudom, volt egy nagymamájuk, aki tartotta bennük a lelket, de hogy ő hogy bírta, azt nem tudom. Azt bánom, hogy az anyu nem érhette meg, hogy engem újra józanul, egészségesen lásson. Az ilyen típusnak, mint én, aki ennyire laza, le kell menni a gödör legaljára. Nem érdekelt, hogy mit mondanak, hogy, hogy nézek ki, pedig nő vagyok.

 

 

Mi volt az az érzés, ami miatt úgy érezte, innia kell?

Volt, hogy éjjel kettőkor indultam útnak egy lerakathoz, mert már nem bírtam, megvettem a konyakot meg a bort, és a következő kapualjban már ittam is, és az az egy deci már annyira jó volt… nem tudom megmagyarázni miért. Teljesen leamortizálódtam, aztán rendőrségi ügyek, volt, hogy hetekig csak feküdtünk, tv-ztünk, annyi erőm volt csak, hogy ingyen ebédért elmenjek, meg a borra összeszedjem a pénzt, volt hogy napi 6 litert megittam.

Van még ennél lejjebb?

Aztán kilakoltattak. Az élettársamnak mondtam, hogy nekem most el kell mennem, és ott hagytam az értékeimet, a fotóimat, mindenemet… az életemet. És pont a cipőgyárral szembe költöztem be egy dróthálós ajtós szükséglakásba, rühelltem azt a helyet, mintha egyfajta büntetés lenne. Na, ott az ébredés, körbepillantottam, felöltöztem, és mentem is a kocsmába, mondom, én ezt nem bírom.

Mi volt az a fordulópont, ami elvezette az elhatározásig, hogy most felhagy az alkohollal?

Az igazi fordulópont? Lomtalanítás volt, és akkor az egyik roma csaj, a lehető legdurvább romák közül, kiabált rám, ilyen kis mezítlábas gyerekei voltak, ezek állandóan befogtak, kullóztattak, meg vasazni kellett menni, pénzt kellett adni nekik. És akkor jött a Móni fellökött és rám kiabált, hogy ’na mi az, te itt laksz és mi az hogy nem jössz velünk kullózni?’, akkor mikor hátraestem, akkor döbbentem rá, hogy én mit keresek itt? Egy roma csaj mondja nekem, hogy mit csináljak? a tesómmal vagy veled elmennék, de így…

Végül a húgom barátnőjéhez mentem, hogy segítsen meggyógyulni. És akkor már agyban is elhatároztam, hogy le akarok szokni, nem más miatt, magam miatt.

Intaháza: rehabilitáció

Az elhatározás megvolt és jött a segítség is.

Igen, 10 nap múlva már Intaházán voltam. Egy pont az én lelkemnek való hely volt, park, gyönyörű kastély, voltak ott ilyen kis foglalkoztató épületek, ahova nappal jártunk dolgozni., az volt a lényeg, hogy lefoglalják az embert. Horgoltam, borsót pucoltam… volt ott könyvtár, tévé. Mondtam is, hogy nekem nem kell nyugtató, akkor jöttem rá, hogy miért kell nekünk este 8kor sorban állni.

Honnan jött a bögrés Kati elnevezés?

Intaházán mindig bögrével a kezemben rohangáltam, az orvos meg is állapította, hogy ez abból ered, hogy az alkoholistáknak pohár kell a kezébe, na, azóta kávéfüggő vagyok, de ezt az automata kávét iszom.

 

 

Dömös

Volt még egy ilyen állomás az életében, ha jól tudom.

A Dunakanyarban van Dömös, valahogy így tudom elképzelni a mennyországot, domb, meg az az épület, mahagóni lépcsővel. Nem voltam hívő, de a negyedik napon éreztem, hogy van Isten, olyan igét kaptam, mindenkinek a székén volt egy ige, ami azt mondta nekem, hogy segítsek másokon. Ott vettem észre egy este, hogy csomó van a mellemben. Az orvos mondta, hogy ebből műtét lesz. Műtét? Te jó ég! Míg alkoholista voltam nem volt semmi bajom, aludtam vonaton, lépcsőházban, szénakazalban, na, akkor lett. 31.-én már nem is volt mellem.

De örültem, hogy megszabadultam az alkoholtól, úgy éreztem, hogy mindent le tudok győzni.

Miután hazajöttem a lányom befogadott, megengedte, hogy ott legyek, összegyűjtötték nekem a rokkantnyugdíjat.

Akkor azt mondhatjuk, hogy a család ismét kezdett egymásra találni?

Lényegében igen, viszont a testvérem egyre betegebb lett, mondta, hogy menjek ki hozzá, de olyan fura volt nekem, hogy én Izraelbe?,végül kimenetem, csak sajnos 2hét múlva meghalt a húgom, utána még pár hetet ott töltöttem úgy, hogy már nem volt húgom, és akkor hazahoztam egy ilyen nejlontáskában a húgomat, aki engem kihúzott az egészből, elég félelmetes. Utána kezdtem járni ide a RÉV-be, kaptam munkát, szereztem lakást.

A jelen

Mennyire élvezhető az új élet, nem nyomja rá a bélyegét az elmulasztott szülői felelősség gondolata?

A lányaim visszafogadtak, mondanom sem kell, úgy végezték el az egyetemet, hogy azt sem tudtam, hogy hova jár az egyikük. Azt tudtam, hogy suli mellett dolgoznak, és sajnáltam őket, miközben én itt-ott ittam. Most is csodálkozom, hogy egyáltalán szóba állnak velem. Tegnap is hívtak, állandóan hívnak, hogy hogy vagyok.

A gyerekek nem félnek attól, hogy az idill bármikor véget érhet egy perc alatt, és hogy újra elveszítik az édesanyjukat?

Mindig benne van a pakliban, de le lehet szokni teljesen. Elhatározás kérdése, meg lehet, hogy egy kis félelem is kellett, lehet, hogy Isten egy cigány nőt küldött, aki vérben forgó szemekkel támadott rám, de egyébként gyönyörű volt, vörösre festette a haját, mert nem szeretik, ha fekete, legalábbis az én roma csajom ilyen volt.

A többiek, az egykori barátok mind visszaestek, ez nem volt visszahúzó erő?

Nem, ez félelmet keltett bennem, akkor is, ha bementem egy ilyen helyre, ahol ismertek régről, tudatosítottam a csaposban, hogy én csak vizet kérek és figyeltem is, hogy nehogy mást töltsön bele. Mondták is, hogy vigyázzunk, mert az ujjunk hegyéig kódolva vagyunk az alkoholra.

Az új életet szimbóluma az Ön életében a kert, ennek is van egy története?!

Amikor végre sikerült kijönnöm mindenből, még egy autó is elütött, pont Pál apostolról beszélgettünk, és pontosan akkor nem engedtem hazahozatni magam, kicsit csöpögött az eső, jól esett sétálni, elmélkedni, egyszer csak ott termett egy autó, megműtöttek, a csípőmből vettek ki csontot, hát az szörnyű volt. De akkor vettem egy kertet, abból a pénzből, amit a biztosító fizetett, kénytelen voltam ugye ágyban maradni, mindig is örökmozgó voltam, azt mondtam, hogy csak a lábamnak ne legyen semmi baja, és akkor vettem elő a Bibliát.

Ezek szerint teljesen sikerült elszakadnia korábbi önmagától?

Nem is akarom kitörölni a múltat. Most is van, hogy a régi ismerősök megszólítanak az utcán, hogy: Szia Kati!, de legalább már azt nem kérik, hogy koccintsak velük. Biztos vannak olyan „jóindulatú” emberek, akik szívesen látnának most is úgy az utcán, de több esélyt nem adok nekik erre.

 

Még mutat pár fényképet egykori önmagáról, döbbenten nézzük mindketten, aztán órájára pillant, elnézést kér, és mondja, hogy kezdődik egy ingyenes salsa-oktatás, úgyhogy ha nem nagy gond ő menne is, még haza kell ugrania egy másik cipőért.

Utána maradok még egy kicsit, hogy beszélgessek a gondozójával, érdekel, hogy mennyire tartják jónak hogy ennyire közvetlen a viszonyuk, hogy ennyire a mindennapjaik részévé válnak a „betegek”. A válaszból érzem, hogy az érzés kettős: egyfelől úgy gondolják, másképp nem lehet, szeretet, bizalom, önzetlenség nélkül még az esély sem adatik meg, másrészről kissé nyomasztó – főként a sikertelen történetek esetében – „hazavinni” a problémákat. Ő is fontosnak tartja nyomatékosítani: akarat nélkül szinte lehetetlen a gyógyulás, a segíteni akarás, a jó szándék önmagában nem elég… és persze fontos lenne, hogy a család minden esetben ott álljon, mint akikért, és akikkel érdemes és végig lehet csinálni… viszont ahogy ezek közül hiányzik valami, úgy csökken az esély is az (jobb)életre.

 

Dreiszker Réka

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top