Close

EDDA Művek – Aréna koncert 2020

eddamuvek2020arena

Az ország egyik legnagyobb rockzenekara az EDDA Művek 2020. március 7-én ismét beveszi a Papp László Budapest Sportarénát. Az este folyamán a közönség egy kisebb időutazás részese lesz, mivel a zenekar az első 20 évének slágereit és a sokak által rajongott „bakancsos” korszakot is megidézi majd.

2020-ban lesz 40 éve, hogy az együttes debütáló nagylemeze az EDDA Művek 1. megjelent, amely országos elismertségbe repítette a bandát. Mai napig, ez a csapat legnagyobb példányszámban eladott lemeze, amely olyan kultikussá vált és örök érvényű slágereket tartalmaz, mint a Minden sarkon álltam már, A fémszívű fiú, az Álom, az Elhagyom a várost (más néven az „EDDA blues”) vagy az Álmodtam egy világot. Az együttes ezután a lemez után sorra ontotta magából az újabb és újabb slágereket, a mély tartalmú dalokat, amelyek közül jó néhány szintén örök közönség kedvenccé vált.

A hosszú, több évtizedes útja során az EDDA Művek mindig képes volt a megújulásra. A hazai zenei élet palettáján több millió eladott albummal, több ezer koncerttel, számos szakmai díjjal és kitűntetéssel a hátuk mögött, lelkesedésük és munkásságuk azóta sem hagyott alább.

Az első album jubileuma alkalmából, 2020. március 7-én az Arénában főként azt a régi dicső „bakancsos” korszakot idézik meg, az első 20 év kultikus slágerei mellett. A legendás rockzenekar ezen az estén is mindent belead majd, mindenki készüljön, mert „Mi vagyunk a rock, mi vagyunk az élet”!

A koncert az NKA támogatásával jött létre.

Jegyek: https://edda-muvek-arena-koncert-2020.broadway.hu˛2020-03-07-20-00

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top