Close

Horváth Lajos élvezi a gyulai száguldást

aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa

Szombaton elrajtolt a Skuba Cross Country Gyula tereprali verseny, amely a CEZ/MNASZ/I.O.B.C. sorozat égisze alatt fut. A motoros mezőnyben ezúttal is ott húzza a gázt a váci Horváth Lajos „Laller”, akinek nem volt egyszerű napja, de azért nagyon élvezte a „csapatást”.

„Tegnap négy gyorsasági szakasz várt ránk, és a nap nem indult zökkenőmentesen. Mikor kimentünk a mértre, szinte azonnal elromlott a méterszámlálóm, ezért hosszú percekig a „sötétben tapogatózva” próbáltam megtalálni a helyes útirányt – közben kétszer is eltévedtem. Ezzel nem voltam egyedül, így az egy bolond százat csinál elvét követve, kéz a kézben mentünk a rossz irányba, mígnem egyszer csak sikerült kikeveredni. Az első gyorsasági után már könnyebb volt a helyzetem, mert tudtam fejből az utat, és amikor visszaértem a szervizparkba, gyorsan orvosoltuk is a problémát.

A pálya gyors, sok helyen élvezetes, teligázas, de a talaj betonkemény és tele van nyomvályúkkal, így nagyon kell figyelni. Összességében jól éreztem magam, és az időjárás is megkegyelmezett nekünk, ugyan hűvös volt, viszont a beígért eső elmaradt. Mindig szerettem Gyulán versenyezni, ez most sincs másképp, jó itt motorozni, és remek a társaság is!” – zárta mondandóját Laller.

A Skuba Cross Country ma tovább folytatódik újabb négy menettel, a versenyt – és Horváth Lajos szereplését – EZEN a linken tudjátok élőben követni.

Forrás: Tóth Krisztián Márk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top