Close

Nem megunható, és mindig újat ad

fedezőmén ok

A Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is táborokat szervezett
a MOL Új Európa Alapítvány támogatásával a Nemzetközi Gyermekmentő
Szolgálat fóti Lovasterápiás Központjának terápiás foglalkozásaira
járó gyerekeknek.

lovasterápia ok
 A MOL Gyermekgyógyító Program által támogatott táborokban négy hét
alatt összesen 48 különböző típusú sérüléssel élő gyermek vett
részt. Az 3 és 18 év közötti gyerekek között volt tanulásban
akadályozott, autizmussal élő, értelmileg akadályozott, hiperaktív,
szorongó, mozgássérült, halmozottan sérült, hallássérült, valamint
pszichés problémákkal küzdő gyermek. A táborok nagyon jó hangulatban
teltek, a gyerekek élvezték a színes programokat, melyek egyszerre
nyújtottak szórakozást és sokféle terápiás segítséget. A szervezők
célja az élményterápiás eszközökön keresztül az önbizalom növelése,
a mozgástól való félelem enyhítése, a nagy- és finommotorika és a
tanuláshoz szükséges képességek fejlesztése volt.

Viziszony ok
 Reméljük, hogy idén is olyan felejthetetlen élményekkel távoztak a
gyerekek a táborokból, mint a korábbi években.
 Az MLTSZ munkájáról további információ található a
www.lovasterapia.hu weboldalon

     Kiadó: Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top