Close

Nagy Ugrás Európa Amazonasáért

wwfugras

A WWF Magyarország idén is kihirdette felhívását a július 10-én, délután három órakor esedékes Nagy Ugráshoz való csatlakozásra. Eseménnyel minden folyóvízzel rendelkező helyszín pályázhat. Ahol nem lehet ugrani, ott szabadon dönthetnek más kreatív formáról, amellyel kiállhatnak vizeink egészsége mellett. A WWF idén is „Európa Amazonasáért” ugrik majd.

Alig három hét múlva, július 10-én délután három órakor Európaszerte, helyi kezdeményezések felhívására emberek tömegei ugranak, vagy futnak be élővizekbe, lépnek át patakokat, vagy alkotnak élőláncot az újjászületésre váró folyópartokon. Több mint 10 év óta egy júliusi vasárnapon tartják az európai élővizek ünnepét, amihez a WWF Magyarország kezdeményezésére Magyarország számos települése is csatlakozik majd.

Ausztriával, Szlovéniával, Horvátországgal és Szerbiával együtt Magyarország is a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum megteremtéséért ugrik majd. A tervezett Bioszféra Rezervátum a felsorolt országokban, összesen 13 különálló természetvédelmi kezelés alá tartozó területet érint. A szabadon folyó Mura, Dráva és Duna szakaszok és az ezeket kísérő vizesélőhelyek a helyi lakosság számára sok kiaknázatlan lehetőséget rejtenek. Magyar és horvát közös szakaszt az UNESCO 2012-ben már beiktatta, nyomatékot adva a páratlan természeti értékekkel és társadalmi hasznokkal rendelkező terület fontosságának.

nagyugras650x417

„A Nagy Ugrás célja, hogy közelebb hozza az emberekhez vizeink egészségének jelentősségét és a megőrzés fontosságát. A parton töltött kellemes nap és a közös csobbanás élménye rávilágíthat arra, hogy sosem szabad elszakadnunk élővizeinktől, amelyek egészségégének és tisztaságának megőrzéséért mindannyian felelősek vagyunk. Az öt országot érintő bioszféra rezervátum, aminek létrejöttéért a WWF évek óta dolgozik, a Mura, a Dráva és a Duna nagyon értékes, vízerőművektől mentes szakaszait öleli föl. Az itteni természeti kincsek megőrzését csak határokon átnyúló, közös kezeléssel szavatolhatjuk” – jelentette ki Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója.

A Bioszféra Rezervátum területén található alig 300 fős Heresznye rendezi évek óta a Dráva Félmaratont, amelyet július 9-én, szombaton rendeznek meg, és amely idén a helyi természeti és tárdsadalmi érétékek megőrzését célzó kezdeményezés mellett áll ki. A futóverseny másnapján Heresznyén is megrendezik majd a Nagy Ugrást.

Forrás: WWF 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top