Close

Vallás szimbólumok vitája

 A karácsonyi vallási jelképek vitája kezd divatba jönni. A mindig is divatdiktátornak számító Franciaországban összetörik a betlehemi jelképeket. Pedig a muzulmán bevándorlók nem kérik ezt, hiszen az ő középkoriasnak mondható (mert még „arab felvilágosodás” előtti) iszlám felfogásuk számára sokkal érthetőbb Európában a keresztény felfogás, mint a felvilágosult vallástalanság

 

Míg a nyugat európai radikál-balos aktivisták a Betlehem szimbolumokat is összetörik, addig nálunk a Jobbik, a legújabb közvélemény-kutatások szerint 10 % körüli szintre visszaesett magyar radikális párt, még mindig kettős kereszteket állít Karácsonykor. Pedig a Jézus életét kioltó római kínzóeszközt életnagyságú formában megácsolni annak ünnepén, amikor a kis Jézus (és a fény) születését ünnepeljük, legkevesebb ízléstelennek mondható. Ráadásul a kettős kereszt ebben a „visszarealizált” formában (felső keresztággal, amely eredetileg az INRI feliratot hordozó tábla sematizált jele) sosem létezett. Így megácsolva ez egy pártjelkép valójában (a Jobbik címerében is szerepel), de azzal a praktikus látszattal, hogy rajta – a Corpus fölött – még egy politikai ellenfelet is meg lehet feszíteni. (A rövidebb keresztágon, könyöknél fogva mint a latrokat.)
Persze érthető, hogy miért nem az ilyenkor szokásos Betlehem jelképeket állítgatják föl

 radikál jobbosaink a főtereken, akár ezt is „visszarealizált” népies formában. Mondjuk igazi háziállatokkal, s ha nem is istálló- de legalább szénaszagban.  A „három királyok” között ugyanis az egyik – minő pártborzalom – mindig néger!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top