Pünkösd, a Szentlélek ünnepe – Beszélgetés Tornyai Gábor atyával (12. rész)

2018. május 15. kedd, 11:58 Szerencsés Dorka KULTÚRA
Nyomtatás

punkosd2

„Rövid, mint a pünkösdi királyság’” – tartja a szólás, ami abból a népszokásból ered, hogy Pünkösdkor a különböző megmérettetéseken legügyesebbnek bizonyuló legény egy napig, egy hétig vagy akár egy évig bizonyos kiváltságokat kapott a közösségen belül. A néphagyományon túl Pünkösd komoly egyházi ünnep is. Ezen a héten erről beszélgetünk Gábor atyával.


Mit ünnepel az Egyház Pünkösdkor?
A Szentlélek eljövetelét. Ez a harmadik nagy egyházi ünnepünk Karácsony és Húsvét mellett. Ahogy a másik két ünnepben is, itt is Isten szeretetét ünnepeljük. Ezért tudnak olyan fontosak lenni ezek az ünnepek egy hívő ember számára. Karácsonykor ünnepeljük Jézus születését, azt hogy az Isten olyan közel jött az emberhez, hogy ő maga is teljesen fölvállalta az életünket. Húsvétkor ünnepeljük Jézus szenvedését, halálát, föltámadását, hogy az Isten teljes sorsközösséget vállalt az emberrel, belépve a legnagyobb mélységeibe, sötétségeibe is. Ez is egy szeretetgesztus. Pünkösd ünnepére meg tekinthetünk úgy, hogy olyan fajta szeretetgesztus, ami által feloldódnak az emberek közötti különbözőségek.

 A Pünkösd után következő vasárnap, a Szentháromság vasárnapja, gyakorlatilag erről a szeretetközösségről szól. Arról, hogy az Isten egy tökéletes boldogságban van, mert szeretésben van. Az ember nagy tragédiája, hogy szétszakítottság van ember és ember között. Még ha azonos nyelvet beszélünk is, akkor sem biztos, hogy megértjük egymást. Hát még, ha a sok különböző nyelvet nézzük! A Szentlélek eljöveteléről szóló részben (ApCsel 2) írja a Szentírás, hogy amikor Péter kiáll és elkezd beszélni, akkor mindenki a saját nyelvén érti azt, amit mond. A szétválasztó korlátok feloldódnak és egy nagy egység jön létre. A szétszórtságból az egység. Isten összefűzi azt, ami szétválasztja az embert. Ezért mondjuk, hogy Pünkösd az Egyház születése. Ez is az Isten műve az ember történetében. Az ember magától nem lett volna képes arra, hogy átlépje ezt a korlátot. De Isten azzal, hogy elküldi a Szentlelket, feloldja a nyelvi akadályt.

A bábeli torony építéséről szóló történetben azt olvashatjuk, hogy az emberek az isteni magasságba törekedtek és mivel Isten „félt attól”, hogy az ember istenné teszi magát, ezért azt a megoldást választotta, hogy összezavarja az emberek nyelvét (Ter 11). Ez az oka a világban található nyelvek sokféleségének és az emberek közötti egyet-nem-értésnek. Az ilyen történetet teleológikus történetnek nevezzük. Az a lényege, hogy az ember választ keres arra, hogy mi az oka egy-egy jelenségnek, amit a világban tapasztal. Megpróbálja megkeresni, hogy mi van a dolgok gyökerénél. A Biblia elején sok ilyet találunk. Káin és Ábel története például az emberek közötti féltékenység ellenségeskedés, önzés okát akarja megmagyarázni (Ter 4, 1-16).

Szentlélek egyik ismert szimbóluma a lángnyelv? Honnan ered ez?
Az Apostolok Cselekedeteiben olvashatjuk, hogy a Szentlélek lángnyelvek alakjában leereszkedik az apostolokra (ApCsel 2). A nagy teofániákban – a nagy istenmegjelenésekben gyakran valamilyen nagyon erős kép jelenik meg. Eszünkbe juthat, hogy a pusztai vándorlás idején Isten tűzoszlop formájában vezette a népet. Napközben felhőoszlopként, éjszaka tűzoszlopként, vagy amikor Mózes fölment a hegyre, hogy Istentől a tíz parancsolatot megkapja, de Illés áldozatbemutatásánál (1Kir 18,30-39) is ez jelenik meg. Ott a történet szerint leöntik az áldozatot és a fahasábokat annyi vízzel, hogy az már folyik az oltár körül és megtölti a körülötte lévő árkot is. Az Úr tüze viszont így is felemészt mindent. Isten ereje sokszor a lobogó tűzben jelenik meg. Talán lehet egy ilyen párhuzam...

punkosd1

A tűz felforgat és átalakít. Felemészt valamit, aminek a helyében születhet valami új.
Igen. Amikor nemesfémekkel foglalkozik valaki, ahhoz hogy átalakítsa a fémet, szintén tüzet használ. Egyrészt, hogy kiégesse belőle a salakot, másrészt, hogy megolvassza az anyagot és valami újat formáljon belőle. Ez a gondolat az apostolok vonatkozásában is megjelenhet. Valami nagy és mély belső változás indult el bennük. Ők, akik előtte bezárkóztak, féltek attól, hogy mi történik majd velük, a tűz hatására, ami betölti őket, tüzeslelkűvé válnak. Kiég belőlük az, ami visszatartja őket, eltűnnek a félelmeik. Persze nem váltak tőle tökéletessé, de mégiscsak kiléptek, elkezdtek beszélni, tanúskodni arról, amit átéltek, képesek voltak az életüket adni. Ebben mindenképpen nagy szerepet játszott az a tapasztalás vagy élmény, amit ők ott Pünkösdkor átéltek.

Én el tudom képzelni, hogy akár szó szerint úgy történt, ahogy le van írva a Szentírásban, hogy lángnyelvek jelentek meg és zúgás töltötte be a házat. De úgy is el tudom fogadni, hogy ez egy szimbolikus nyelvezet, amiben a szentíró valahogy próbálja kifejezni azt, amit hallhatott a tanítványoktól. Nem zárja ki egymást a kettő. Az biztos, hogy valamit ők ott átéltek, ami átalakította őket.

Amikor a Szentlelket hívjuk mi is valami olyasmit kérünk, hogy felforgasson minket és egy felfokozott állapot hatására cselekvésre induljunk? Milyen adományai lehetnek a Szentléleknek?
Nemcsak a felfokozott állapot jelezheti a Szentlélek jelenlétét. Alapvetően mindannyian Isten jelenlétében élünk. Isten az, aki formál és alakít bennünket és tekinthetünk úgy az Ő adományaira, ajándékaira, mint statikus dolgokra. A kegyelmi adományokat – a karizmákat, amik bennünk vannak, azért kaptuk Istentől, hogy szeretetgesztust gyakoroljunk velük, éljünk velük és ezáltal építsük a nagy egységet. Ez a Pünkösdkor elinduló egység maga az Egyház. Egy közösségbe tartozunk, de ez nem egy uniformizált dolog. Nem arról szól, hogy mindenkinek pontosan ugyanolyannak kell lenni, hanem arról, hogy fel kell fedeznem az én saját értékeim, akár a nevén is tudjam nevezni őket és úgy tudjak élni velük, hogy ezzel hasznára legyek a közösségnek. Ezek azok a bizonyos karizmák, kegyelmi ajándékok.

Vannak rendes és rendkívüli karizmák. A rendes karizma az, ha valaki például szépen tud énekelni, jól tud olvasni, könnyen átlátja a problémákat vagy jó kézügyessége van. Ezek a hétköznapi dolgok látszólag természetesnek tűnnek, de elég, ha picit is belegondolunk abba, hogy ezek nem a magunk érdeméből fakadnak, hanem „csak” ott vannak bennünk. Ezekben különbözünk egymástól és a Szentlélek arra tesz képessé bennünket, hogy ezekre a képességekre rálássunk és használni tudjuk őket.
A rendkívüli karizmákat a hétköznapi életben ritkán használjuk, vagy legalábbis nem látványosan. Ezek egy hétköznapi ember számára furcsák is lehetnek. Ilyen például a prófétálás adománya, amikor valaki Isten üzenetét közvetlenül tovább tudja adni. Ilyen a kézrátétellel való gyógyítás adománya is. De tudni kell, hogy ezeket sosem magamtól teszem, hanem az Isten az, aki rajtam keresztül működik. Éppen ezért nem is kérhetek érte pénzt. Ez már a szentség megtörése volna.

Könnyen el is lehet kótyavetyélni ezeket…
Igen, de a Szentlélek abban is tud segíteni, hogy ez ne így történjen. Tud segíteni, hogy ezek ki tudjanak bontakozni bennem. Ezért is egy nagy kérdés, hogy mit teszek a karizmáimmal és a képességeimmel…

Érdekes, hogy míg például Mária vagy Jézus ünnepből olyan sok van az egyházi évben, a Szentléleknek csak ez az egy, a Pünkösd.
Az Atyának pedig egyetlen ünnepe sincsen. Talán azért mert ők megfoghatatlanabbak. Jézus itt élt közöttünk, írt róla a Szentírás így talán emberközelibb. Könnyebb megfogni. A Szentlélek nem megfogható módon van jelen.

Annyira megfoghatatlan, hogy kérdezni is nehéz róla.
Az ő személyét tényleg nem tudjuk megfogni. Talán a működését kicsit könnyebb. Szent Pál apostolnál nagyon sokszor megjelenik a Lélek működése. Ahogy a testet a lélek teszi élővé, úgy az Egyházban szükséges a Szentlélek jelenléte. Ő az, aki folyamatosan mozgatja, formálja, alakítja, hogy egy élő valóság tudjon lenni.

A klasszikus megkülönböztetés szerint van a matéria és a forma. A matéria az, ami fizikailag megragadható, anyagi dolog, a forma pedig a belső lényeg, amihez a matéria alakul. A lelkünk a forma, a testünk a matéria.  Amikor az ember lát egy holttestet, akkor az olyan mintha egy viaszbábura nézne. Valami nagyon hiányzik belőle. Az egyház életének a lényege az, hogy a Lélek működik benne. Nem megfogható módon, de ha nem lenne benne Lélek, akkor csak egy merev váz lenne. Olyan intézménnyé silányulna, mint egy bármilyen világi intézmény, egy vállalat vagy egy klub. A Szentlélek működése nélkül nem létezne az élő Egyház.

Miben fedezhetjük még fel a Szentlélek működését?
Nem tudjuk megfogni a Szentlelket, de amikor hívő emberként szemléljük az élet különböző jelenségeit nem tudjuk azt mondani, hogy csupán a véletlen sodrása miatt alakulnak úgy a dolgok. Azt is a Szentlélek műveként tekinthetjük, hogy kit mi ragad meg Jézusból és milyen módon, úton akarja Őt követni. Nemrég beszélgettünk a szerzetességről. Valaki elindítja a szerzeteseket arra, hogy ezt vagy azt az utat kezdjék el járni. Valaki az imádságban, valaki a szolgálatban, a tanításban, a munkában, a betegápolásban találja meg a saját útját. Miért pont ő és miért pont abban találja meg – erre is azt lehet mondani, hogy a Szentlélek működésének a jele, ahogy formálja, alakítja, megvilágosítja az embert.

A Szentlélek működése a liturgiában is ott van. Számomra a szentmise egyik legszebb része az átváltoztatás. Mielőtt kimondom Jézus szavait, előtte a kenyér és a bor fölé teszem a kezemet és hívom a Szentlelket, hogy Ő alakítsa át a kenyeret és a bort Jézus testévé és vérévé. Máriával is a Lélek által történik valami olyasmi, ami emberileg lehetetlen: egy Szűz gyermeket fogan férfi nélkül. Ez a természet rendjében nem történhet meg, de megjelenik a Lélek, betölti Máriát és elindul benne az élet. A szentmisében a Lélek tesz képessé arra, hogy kimondva Jézus szavait megtörténjen az átváltozás. Szintén Ő tesz képessé arra, hogy kimondva az Egyház szavait megtörténjen a bűnök feloldozása. Végignézhetnénk az összes szentséget, mert mindegyikben felfedezhetjük a Lélek működését.

Fehérváron idén is lesz pünkösdhétfőn egyházmegyei nap. Mire hívja fel a figyelmet ez a rendezvény?
Pünkösdhétfő egyre több egyházmegye életében úgy jelenik meg, mint a karizmák ünnepe. Az Egyház sokszínűségét ünnepeljük, itt Fehérváron vagy Máriaremetén. Ezeken az alkalmakon az egyházmegyékben működő közösségek, lelkiségek megmutatják magukat rávilágítva arra, hogy nem csak egy út vezet Jézushoz. Egységben vagyunk, de mégis sokfélék. A sokféleségnek az egysége az Egyház. Ennek a sokszínűségnek az egysége, hogy nem egy külső rendszer alapján vagyunk összerakva, amit mindenkinek követnie kell, hanem egy belső megragadottság az, ami összeköt minket. Ha ez nincs, akkor nem működünk.  Attól működik az Egyház, hogy van egy közös megjelenítője (ha a katolikus egyházban gondolkodunk, akkor a pápa), akivel egységben vannak a püspökök, akik a saját egyházmegyéjük vezetőiként vannak jelen. A plébánosok a püspökökkel egységben tudnak jól működni, a plébánia közössége pedig úgy tud működni, ha a plébánosukkal egységben vannak. Ha valahol megtörik ez az egység, akkor sérül az egész. De az egységhez igazodva nagyon is belefér a sokszínűség. Mindenki bele tudja vinni a saját egyéniségét. Szent Pál apostol használja a „test hasonlatot”, ami a korabeli filozófiákban, főleg a sztoikus filozófiában jelenik meg, miszerint a testnek sok tagja van mégis egy test. Attól működik a test, hogy a tagok a saját szerepüknek megfelelően dolgoznak. Ha bármelyik tag a többi rovására akar működni, akkor annak az egész test látja kárát (1Kor 12). Az Egyház is így működik. Ez is a Lélek műve.


Szerencsés Dorka

 

Az illusztrációk Pesti Ráhel alkotásai.


(1 értékelés)