Ring Magazin

Kedd, 2018. November 20.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Életmód
JOGI IRÁNYTŰ

NAV: még egy hetük maradt a bejelentésre a székhelyszolgáltatást igénybevevő cégeknek

NAV: még egy hetük maradt a bejelentésre a székhelyszolgáltatást igénybevevő cégeknek

Egy hetük maradt a bejelentésre azoknak a vállalkozásoknak és egyéni vállalkozóknak, amelyek már tavaly vagy azelőtt székhelyszolgáltatást vettek igénybe, és ez az idén sem változott: a székhelyszolgáltató adatairól szeptember 29-ig kell bejelentést tenniük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.

A NAV közleménye emlékeztet: üzleti vállalkozás alapításának, működtetésének egyik alapfeltétele, hogy az adózónak legyen székhelye, ahol az iratait átveszi és őrzi. A cégnek ezen a helyen elérhetőnek kell lennie ügyfelei és a hatóságok számára. Vannak adózók, amelyek erre székhelyszolgáltatást vesznek igénybe. A székhelyszolgáltatás üzleti tevékenység, adószám birtokában végezhető.
Az említett határidő az olyan tavaly vagy korábban kötött szerződésekre vonatkozik, amelyekben a székhelyszolgáltató nem változott. A 2017. január 1-jétől bejelentett székhelyszolgáltatással kapcsolatban, ha megváltoztak az adatok, a bejelentést 15 napon belül kell megtenni - olvasható a NAV közleményében.

 
ÉLETMÓD

Komfortzóna és a sztereotípiák

Komfortzóna és a sztereotípiák

Számos remek írás keletkezett már eme két fogalom kifejtéséről, mégis úgy érzem, megérett bennem is, hogy a sajá...

JOGI IRÁNYTŰ

Varga Mihály: folytatja a munkát a Nemzeti Versenyképességi Tanács

Varga Mihály: folytatja a munkát a Nemzeti Versenyképességi Tanács

Folytatja munkáját csütörtökön az üzleti szféra, a gazdasági szervezetek, valamint a tudományos élet elismert képviselőit...

JOGI IRÁNYTŰ

ENSZ-közgyűlés - Szijjártó Péter külügyminiszter: Magyarország a világszervezethez fordul az ukrán oktatási törvény ügyében

ENSZ-közgyűlés - Szijjártó Péter külügyminiszter: Magyarország a világszervezethez fordul az ukrán oktatási törvény ügyében

Magyarország az ENSZ-hez fordul az ukrán oktatási törvény módosítása miatt, mert Ukrajna döntése a világszervezet kisebbs&...

ÉLETMÓD

A királynő kísérője

A királynő kísérője

 

II. Erzsébet brit uralkodó személyesen választotta ki új, hivatalos kísérőjét. A rangot, egy ghánai születésű fiat...

EGÉSZSÉG

Az oktatást és az egészségügyet is megváltoztatná az Együtt kormányváltás esetén

Az oktatást és az egészségügyet is megváltoztatná az Együtt kormányváltás esetén

A családtámogatással, az oktatással, az egészségüggyel, a korrupcióval és az euró bevezetésével is foglalkozik az...

JOGI IRÁNYTŰ

Kannabisz legalizálása, euró bevezetése - Nem hitelesítette az NVB a népszavazási kezdeményezéseket

Kannabisz legalizálása, euró bevezetése - Nem hitelesítette az NVB a népszavazási kezdeményezéseket

A Magyar Liberális Párt - Liberálisok két, a kannabisz legalizálásáról szóló népszavazási kezdeményez&ea...

OTTHON

LG és a Bang &Olufsen csúcstévé

 LG és a Bang &Olufsen csúcstévé

A szórakoztató elektronikai iparág két vezető vállalatának együttműködése páratlan kép- és hangminőségű, egy...

TÁPLÁLKOZÁS

4 gombajó finomság

4 gombajó finomság

Nem csak az erdő-, városban parkjáró embernek mutatja meg gyönyörű aranybarna színeit a természet, de a konyhában tüsténkedőnek is,...

ÉLETMÓD

Vad horgolók klubja

Vad horgolók klubja

 

A vad horgolók klubja - ezen a rendhagyó, sokat sejtető derüs címen indította el új klub foglalkozásait a budapesti Barabás Villa, kult...

ÉLETMÓD

Egy női igen a női nemre

Egy női igen a női nemre

 

Nőkérdés, a nő kérdés, és a nő kérdéses - mindez egyben igaz Fajgerné Dudás Andrea művészetére. Évek &oac...

ÉLETMÓD

Isten veled Louise

Isten veled Louise

 

"Forgass olyan gondolatokat a fejedben, amelyek jókedvre derítenek. Tégy olyan dolgokat, melyektől jól érzed magadat. Lépteid kövessék ...

TÁPLÁLKOZÁS

Banános feketeáfonya-fagylalt

Banános feketeáfonya-fagylalt

Hozzávalók 2-4 személy részére:
2 érett banán, 200 g fagyasztott fekete áfonya

Az érett banánt meghámozzuk és 1 c...

Oldal 6 / 147

Migráció-szürreál

Rab Irén a göttingeni egyetem finnugor tanszékének lektoraként Németországban élte a magyarok megszokott, rendszeres külföldi életét az egyetem, a könyvtár, az uszoda és az általa alapított helyi „magyar klub” remekül szervezett kulturális rendezvényei között. Élte dolgos hétköznapjait és a kedves egyetemi város mindennapi életét, kerékpározott, kutyát sétáltatott, szívesen társalgott a szomszédokkal...
De egy napon hirtelen valami megváltozott, a szavak és mondatok a göttingeni polgárok szájában mintha szögletessé váltak volna ( a magyarral szemben ) és bár maradt a szokvány mosoly, mégis növekedett a távolság közte és a város lakói között. Valami nem stimmelt (es stimmt aber nicht!) a kedélyes egyetemi város és a kínjukban kerítést építő magyarok helyi képviselője, vagyis önmaga (Rab Irén) között...
Egy lebilincselő könyv, Európa változásairól, tényekkel és humorral, Rab Irén: Helyzet van című kötete

A RING arca

Hogyan indult, hova jutott el, s melyek a legfontosabb értékei?

Tisztelt Olvasóink! Kedves Barátaim!

A ringmagazin.hu értékelvű közéleti, gazdasági, kulturális portál fejlesztésén gondolkozva, fontosnak tartok egy rövid visszapillantást, annak a tisztázását, hogy honnan indultunk, hova jutottunk el és melyek azok az értékek, amelyeket a jövőben is meg kell őriznünk. Szükségesnek tartom ezt abból a megfontolásból is, hogy másoknak is lehetőséget adjak a véleményeik, javaslataik elmondására.

A teljes cikk itt olvasható! 

Megjelent A Mi Otthonunk novemberi száma

amio 2018nov 

Bővebben az Otthon rovatban

Média a médiában

02.ecs.mediacimlap02.fz.mediaringor ring01.kg.media01.orkeny.media04.mzmedia

A sajtót, a nyilvánosságot és a valódi sajtót egyre inkább háttérbe szorító közösségi platformokat vettük nagyító alá összeállításunkban. Mi a hír, mi a vélemény és hol szentség, azaz a hitelesség. Hihetünk-e még a médiának? Kinek, minek, hogyan, miért, mikor? Az újságnak, a tévének, a világhálónak, a közösségi oldalaknak? Erre kerestük a választ. A fotókra kattintva tallózhatnak cikkeink között.

Hányan olvasnak bennünket?

Oldalainkat 754 vendég böngészi

bav logo kicsi banner