Ring Magazin

Szerda, 2017. November 22.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Személyes horizont Történelem körmösfogóval

TÖRTÉNELEM KÖRMÖSFOGÓVAL

Személyes horizont - TÖRTÉNELEM KÖRMÖSFOGÓVAL

Életrajzi kitekintés - 2.

Életrajzi kitekintés - 2.

Egyébként az elmúlt évtizedek tapasztalati bizonyították, hogy ez fajta arrogancia, a kisebbségek jogfosztása az elnyomók számára is hátrányos; korunkban sokszorosan igaz a régi mondás, mely szerint nem lehet szabad az a nép, amely más népeket elnyom. Gondoljuk csak bele: napjainkban hol tarthatnának a románok, a csehek, a szlovákok vagy akár a szerbek, no és persze a magyarok is, ha nincs trianoni szerződés, ha nincsenek német, magyar, illetve román, szerb betelepítések, ha ki-ki élhetett volna a szülőhelyén vagy ott, ahol lehetősége adódott. Ha az elkerülhetetlen határmódosítások nem a rablás, az elnyomás, az erőszak elvén, hanem a korában sokat emlegetett ún. wilsoni elveken, tehát az a területi önrendelkezés, az autonómia, a szabad választások elvén valósulnak meg.

Ma már nyilvánvaló, hogy az első világháborúban győztes országok, népek politikusai mindössze csalétekként hangoztatták ezeket az elveket, valójában mind a mai napig a többségük retteg a szabadságtól—az autonómiától, az önrendelkezéstől, attól, hogy az elnyomásba kényszerített népek – elsősorban persze a Kárpát-medencében többséget alkotó magyarok – kicsúszhatnak a szorításukból. Ami persze valóban bekövetkezhet. Akkor pedig legyenek inkább ők is inkább rabszolgák, minthogy a magyarok szabadon dönthessenek a sorsukról.

Még valamikor a hatvanas években, a magyar írószövetség küldöttségével Jugoszláviában jártam, ami után értékeltük a tapasztaltakat. Már többször is beutazva Jugoszláviát, kijelenthettem, hogy bármilyen jó is a jugoszláv nemzetiségi politika, mégis csak a szerbek uralkodnak, márpedig ezt a többi nép nem fogja eltűrni, de ez a szerbeknek is rossz. Túl sokba kerül mindenkinek. S ehhez ma már hozzátehetjük, hogy alapvetően a Szovjetunió is ezért bomlott fel, ott is az elviselhetőnél sokkal többe került az elnyomás. S ez általában elmondható a diktatúrákról: nem hatékonyak, gazdaságilag is lemaradnak a szabad országoktól. Ami a magyar román fejlődést jelenti, ha a Kárpát-medencei magyarok nem lehetnek szabadok, akkor a románok sem lesznek azok, s az ő gazdasági fejlődésük is zsákutcába torkollik.
Az 1918 utáni román diktatúra ugyan mindenki számára nagyon keserves volt, mégis a magyarokat mellett a szászokat érintette a legfájdalmasabban. Azért is, mert a román ígérgetések alapján volt némi illúzió bennük a Romániához történő csatolást illetően. Hogy ez mennyire megváltozott, azt jól érzékelteti az 1985-ös román -német megállapodás, amelyet a román diktátor, Ceausescu 1985-ben kötött Nyugat-Németországgal. Ennek lényege: Németország minden kiengedett szász után 10 ezer márkát fizet Romániának, így a németek szó szerint megvehették az erdélyi szászok jelentős részét, akiknek többsége zokogva hagyta el Romániát. Ugyanazok saszászok, akik a magyar uralom alatt – elégedetlenségük ellenére is – az édes hazájuknak tartották, tarthatták Szászföldet. Én közvetlenül ezután jártam a szászok fővárosának is tartott Segesvárt. A város főterén 10-20 főnyi romagyerek, betértem egy általam korábbról jólismert, elegáns cukrászdába, ahol döbbenetes kép fogadott: koszos volt az egész helyiség, a cukrászpulton legyek garmadája cirkál a süteményeken.

De nem csak itt volt jól érzékelhető a változás. Mielőtt a szászok elköltöztek, patyolat tisztára takarították lakásaikat, még az utcai kapu réz kilincsét is csillogó fényesre suvickolták. De a kertben, a házon, a lakásban, mindenütt mindent rendbe behoztak. A szászok kertes családi házaiba már be is költöztek az új lakók, nagyobb részük regáti román, különféle protekciós családok és egy kevés cigány. Ez a sokféleség, a különböző életnívó, változó igény, a környezeten is visszatükröződik.(folytatjuk)

Földesi József

 
Személyes horizont - TÖRTÉNELEM KÖRMÖSFOGÓVAL

ÉLETRAJZI KITEKINTÉS

ÉLETRAJZI KITEKINTÉS

 

Régóta tervezem már, hogy megírom családunk, benne a magam élettörténetét, de valahogy mindig közbejött valami, valami, amit fontosabbnak gondoltam, mint az ezzel valófoglalkozást. Meg aztán nyilván természetemből adódódóan is, én mintha nem érzékelném az idő múlását, ezért igazán nincs is sürgető késztetésem. 1932-ben születtem, lassan elérem a 85-ik életévemet, de ha valamire nem jut időm, mindig azt gondolom: sebaj, majd az elkövetkező években ezt is megoldom!
A továbbiakban először nem a múlttal, hanem a jelennel és a jövővel szeretnék foglalkozni. A Mi Otthonunk című építészeti, lakberendezési, urbanisztikai és életmód magazint családi vállalkozásként 17. éve adjuk ki, aminek szerkesztéséből, különösen a legutóbbi időben, a feleségem mellett egyre nagyobb részt vállal a Párizs közeli Saint-Germaintben élő Zsófi lányunk. Pontosabban nekem 3 éves kora óta nevelt lányom, akit egyébként ma is nagyon erős érzelmi szálak fűznek építési vállalkozó apjához, Balog Ernőhöz, feleségem korábbi férjéhez. Zsófi részvétele a szerkesztésben, s általában a kiadói munkában azért is érdemel megkülönböztetett elismerést, mert neki köszönhetően az utóbbi két évben lényegesen növekedett a lap színvonala és az eladott példányok száma. S teszi mindezt úgy, hogy közben a 8 éves Laura, és az 5 éves Matyi édesanyjaként, és feleségként is a maximumot nyújtja.
Én leginkább az ún. tematikus mellékletekkel, az állandó külső munkatársakkal és a hirdetésekkel foglalkozom. Havonta minimálisan is 2,5 millió forint hirdetési bevétel kell ahhoz, hogy biztosítani tudjuk a lap folyamatos és színvonalas megjelenését, s tekintve, hogy ez már önmagában is, feleségem szavával élve, iszonyatosan nehéz feladat, teljesen megértem tiltakozását az ellen a rögeszmém ellen, hogy A Mi Otthonunkat kárpát-medencei magyar, román, szlovák, szerb, ruszin és esetleg német nyelvű magazinná fejlesszük, méghozzá úgy, hogy ne bizonyos állandó betétek – oldalak – legyenek más-más nyelven, hanem az a témától, illetve az érintett személyektől függjön. Ha tehát pl. három lakást mutatunk be 6-8-10 oldalon, s mind a háromban más-más anyanyelvű család lakik, a lakásbemutatók is kinek- kinek az anyanyelvén, illetve a kedve szerint legyenek olvashatók. De tekintve, hogy a Kárpát-hazában ma is sokkal többen bírják egymás nyelvét, mint amit erről a hivatalos statisztikák állítanak, lényegében kis híján mindenki mindent olvashatna. S tekintve, hogy A Mi Otthonunkban a képek dominálnak, ami itt megjelenik – legyen az ház, kert, étterem, borvidék, település, turisztikai célpont, gyógyfürdő, zarándokhely vagy bármi más —a nyelvismerettől függetlenül is, lényegében mindenki számára minden hasznos, érdekes lehet.

Tudom, persze, hogy ennek a megvalósítása, túl az anyagiakon és a képességeken, ma sokkal nehezebb, mint volt, illetve lehetett volna mondjuk a XVIII-XIX. században; amikor a Kárpát-medencei népek együttműködése sokkal harmonikusabb volt, vagy mint a későbbi évtizedekben; leginkább a háborúk után, amikor a magyargyűlölet immár hivatalos rangra emelkedhetett, és a háborúkban győztes vagy annak elismert országok a legminimálisabb emberi méltóságot is felrúgva alázták meg a fennhatóságuk alá került tősgyökeres, honalapító magyar nemzetet.(folytatjuk)

Földesi József

Oldal 2 / 2