Ring Magazin

Szombat, 2018. November 17.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Kultúra Oktatás

OKTATÁS

Kultúra - OKTATÁS

Oktatási államtitkárság: a kormány továbbra is a diákok és a tanárok érdekeit veszi figyelembe

Oktatási államtitkárság: a kormány továbbra is a diákok és a tanárok érdekeit veszi figyelembe
 
Az oktatási államtitkárság szerint érthetetlen miért emleget "átverést" a Pedagógusok Szakszervezete, miután sokszori meghívás ellenére sem kívánnak részt venni a köznevelési kerekasztal és a munkacsoportjai munkájában, s a kormány képviselője által javasolt megállapodás-tervezetet pedig nem írták alá.
 
    Az államtitkárság kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben reagált Galló Istvánné, PSZ elnök nyilatkozatára. Az érdekvédő az MTI-nek vasárnap, pedagógusnapon azt mondta, hogy a köznevelési törvény most benyújtott módosításából több olyan pont is kimaradt, amelyekről a tárgyalásokon egyeztettek, és úgy tűnt, az álláspontok közeledtek. 
    Az oktatási államtitkárság leszögezte: a kormány együtt kívánja megtalálni a megoldást a köznevelés legfontosabb problémáira a köznevelési rendszerben érdekelt testületekkel, szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel, beleértve a Pedagógusok Szakszervezetét (PSZ), a diákok és a szülők képviselőit, kamarákat, fenntartókat és a tudomány képviselőit, ezért is hozta létre a köznevelési kerekasztalt.
    A köznevelés valóban létező problémáiról való érdemi tárgyalásra elsősorban tehát a mindenki számára nyitott köznevelési kerekasztal keretei a legalkalmasabbak, de ezzel párhuzamosan folyamatosak a tárgyalások a pedagógusok szakszervezeteivel is. Meggyőződésük, hogy a problémák megoldására a párbeszéd jelenti a leghatékonyabb megoldást - írták. 
    A szakszervezetek hozzáállása ellenére (miszerint nem vesznek részt a köznevelési kerekasztal munkájában) az Emmi a PSZ 25 pontos követelésének csaknem mindegyikében konkrét megoldási javaslatokat dolgozott ki és a szükséges jogszabályi módosításokat is előkészítette.
    Mint írták, a szakszervezettel ellentétben a különböző önkormányzati szövetségek képviseltették magukat a kerekasztalon, ahol konszenzus volt arról, hogy át kell alakítani az állami intézményfenntartói rendszert, és konszenzus volt abban is, hogy a vegyes rendszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az állami fenntartás új struktúrájára vonatkozó, a köznevelési kerekasztal fenntartói munkacsoportja és az állami fenntartó központ által közösen kidolgozott és a tárgyalások során az Emmi által részletesen ismertetett javaslat minden feltételt kielégít, amely megfogalmazódott a különböző szervezetek részéről az elmúlt időszakban.
    Kiemelték: a kerekasztal többek között megvizsgálta annak a lehetőségét is, miként lehetséges a pedagógusok szakmai önállóságának növelése, illetve a tanulói óraterhelés csökkentése úgy, hogy annak hatásai már a 2016/2017-es tanév során érezhetőek legyenek. A tartalomfejlesztési munkacsoport és Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös javaslatai alapján az új Nemzeti alaptanterv 2018. szeptember 1-jei bevezetését megelőzően is szélesebb mozgástere lesz az iskoláknak, a megtanítandó tananyag meghatározásában feldolgozásában. 
    Jelezték: a kerekasztal-tárgyalások mellett tovább folytatódnak az egyeztetések a reprezentatív pedagógus szakszervezetekkel, "hiszen mindenkinek fontos a munkabéke és köznevelési intézmények zavartalan működése, a köznevelési rendszer méltányosságának és eredményességének javítása a gyermekek érdekében".
 
 
 
MTI
 
Kultúra - OKTATÁS

Oktatási államtitkárság: nőtt a CEEPUS csereprogram ösztöndíjhónapjainak száma

Oktatási államtitkárság: nőtt a CEEPUS csereprogram ösztöndíjhónapjainak száma

 

Ismét nőtt a CEEPUS csereprogram keretében megpályázható ösztöndíjhónapok száma: a felsőoktatási intézm&eacut...

Kultúra - OKTATÁS

A diákok szerint nem volt különösebben nehéz a történelem írásbeli

A diákok szerint nem volt különösebben nehéz a történelem írásbeli

Átlagos nehézségűnek találták az idei történelem írásbeli érettségi feladatait a diákok - derült ki az MTI &...

Kultúra - OKTATÁS

Megoldhatónak találták a matektételsort a diákok

Megoldhatónak találták a matektételsort a diákok

Megoldhatónak, a középszintű tételsor első részét kifejezetten könnyűnek találták a kedden matematikából éretts&eac...

Kultúra - OKTATÁS

Sokan választották a novellaelemzést és az érvelést a magyar írásbelin

Sokan választották a novellaelemzést és az érvelést a magyar írásbelin

A szövegalkotási feladatoknál sok diák választotta az érvelést és a novellaelemzést a hétfői magyar érettségin - ...

Oldal 8 / 20

Megjelent A Mi Otthonunk novemberi száma

amio 2018nov 

Bővebben az Otthon rovatban

Média a médiában

02.ecs.mediacimlap02.fz.mediaringor ring01.kg.media01.orkeny.media04.mzmedia

A sajtót, a nyilvánosságot és a valódi sajtót egyre inkább háttérbe szorító közösségi platformokat vettük nagyító alá összeállításunkban. Mi a hír, mi a vélemény és hol szentség, azaz a hitelesség. Hihetünk-e még a médiának? Kinek, minek, hogyan, miért, mikor? Az újságnak, a tévének, a világhálónak, a közösségi oldalaknak? Erre kerestük a választ. A fotókra kattintva tallózhatnak cikkeink között.

Hányan olvasnak bennünket?

Oldalainkat 762 vendég böngészi

bav logo kicsi banner