Ring Magazin

Péntek, 2018. Április 27.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Ütköző
ÜTKÖZŐ

Az itt ragadt szocializmus

Az itt ragadt szocializmus

Beléd szorult az a kor, mint üvegbe a bor.

Bikini: Vadkeleti történet

 

„Bezzeg a Kádár-korszakban!” – szól még ma is úton-útfélen az elcsépelt közhely. Rendben, tehát a Kádár-korszakban sok minden jobb volt, ugyanakkor Kádár miatt is tartunk most ott, ahol. Hogy is volt akkor ez pontosan? Ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani.

 

 

 

„Egy szellem kísért Európa keleti részén*”  írta Václav Havel, Csehszlovákia, majd a Cseh Köztársaság első elnöke, amikor rendszerellenes munkásságért börtönbe került. A könyv angol fordításában a Specter szó a szellem megfelelője, mely ismerősen csenghet a James Bond-filmekből. Ott egy bűnszervezetről van szó, mely, akár egy polip, a csápjaival rengeteg embert mozgat, befolyásol és irányít. A valóságban is hasonló a szellem: egy pontosan nem definiálható, az eredeti jelentésétől a történelem során egyre inkább eltávolodó, konkrét személyekhez egyre kevésbé köthető eszme, amely éppen a megfoghatatlanságával határozta meg nemcsak a politikát és a gazdaságot, hanem a mindennapi életünket, a gondolkodásmódunkat is egyaránt. Ez a szocializmus, létező szocializmus – nevezzük, aminek akarjuk  annak gondolkodásmódjával és minden maradványával. Magyarországon a kulcs a maradvány: hiába történt rendszerváltás több mint két évtizeddel ezelőtt, az akkor berögzött mentalitás még mindig itt kísért, mivel egy politikai-gazdasági rendszerváltás nem elég ahhoz, hogy végleg eltűnjön az életünkből. Bogár László közgazdász azt mondja, hogy minden emberi közösségnek alapvető feladata, hogy el tudja beszélni az adott helyzetet és meg tudja vitatni a teendőit, mert csak így lehet átgondoltan és összehangoltan cselekedni. Valahol itt lehet a probléma, ez a félresikerült, mások által diktált, ránk erőltetett, majd a magunk módján élhetővé alakított, ugyanakkor megalkuvásra ösztönző politikai-gazdasági rendszer, mely több mint húsz éve megszűnt, de még mindig nincs kibeszélve, megvitatva, így észrevétlenül, alattomosan ma is ott kísért a hétköznapjainkban. Valahogy úgy történik ez, ahogy Szerencsés Károly író, történész látja a halált, mely olykor a még élő embereket is kísérti: „az ember vállára telepszik, vagy a háta mögé, és állandóan érzi, hogy ott van. Sose látja, mert nem tud úgy hátrafordulni, a tükörben meg nem látszik, de ott van. Amikor megfeledkezik róla az ember, el akarja hessegetni, ellegyinteni, akkor hirtelen az orra elé ugrik: »itt vagyok«.

Ahhoz, hogy ezt megértsük, egy nagyon picit vissza kell mennünk az időben.

 

 

„Porcukor hull a fáról, ezért aztán boldognak látszol”

 

Havel szerint minden diktatúra ideológiákra épül. Azt mondja: az ideológia a valóság megtévesztése, mely az emberi létnek az identitás, méltóság és a moralitás illúzióját adja, megtévesztve ezzel a lelkiismeretet és elrejtve az emberek valódi helyzetét a világ és önmaguk előtt. Pragmatikus, ugyanakkor egyértelműen megszabja azt, hogy mit jelentenek a különböző fogalmak, mit jelent az, hogy felül és alul. Egy fátyol, mely mögé az ember elrejtheti önmaga bukott lézését és megalkuvását. Egy kifogás, melyet bátran rá lehet fogni minden gyáva cselekedetünkre. A szocializmus elsődleges védekező ideológiája az volt, hogy azt az illúziót keltette bennünk, hogy ez a politikai rendszer harmóniában van az emberi létezéssel és az egész univerzummal.

Magyarországon egy másik ideológiánk a hatvanas évektől a jólét volt, mely élhető, sőt a szocialista blokkban kiemelkedő életszínvonalat biztosított, ugyanakkor nagy árat kellett fizetnünk érte – a társadalom eltávolodását a politikától és a közösségi élettől, ami nemzedékek cselekvőképességét és tisztánlátást károsította meg. Valamint természetesen egy sokkal kézzelfoghatóbb árat is, a gazdasági eladósodást. Ritka a történelemben, hogy egy ország egyetlen embernek egyszerre ennyi rosszat és jót köszönhet. Talán ebben állt Kádár János különlegessége. Ki volt tehát ez az ember? – teszi fel a kérdést Bauer Béla szociológus, történész egy interjúban: „Kádár apánk – ahogy a magyar lakosság nagy része meghatározza őt, és nosztalgiával gondol rá, vagy egy olyan politikus, aki reálisan értékelte a helyzetet, vagy egy gyilkos?"

 

 

A politológusok szerint a közelmúlt magyar politikai elitjei között három személy volt, akiket kezdetben a társadalom gyűlölt, majd a megítélésük jelentősen javult: Ferenc József, Horthy Miklós és Kádár János. Kádár, a forradalom leverésének aktív részese, Nagy Imrének és társainak, valamint további több mint kétszáz forradalmárnak halálát okozó, 1963-ig elődjéhez, Rákosihoz hasonlóan sztálinista jellegű rendszert vezető, majd a jólétet célul és legitimációs bázisként kitűzve és a Szovjetunióval megegyezve a legvidámabb barakkot kiépítő kiemelkedő karakterű politikus. A hatvanas évektől a rendszerét a pragmatizmus jellemezte, kidolgozott elméleti konstrukciók nélkül. 1963, a nagy amnesztia után a társadalmat az addig megszokottakhoz és a többi szocialista országhoz képest szabadon hagyta, és a pártállami ideológia hegemóniáját megszüntette. Csupán három terület maradt, amiről nem illett beszélni: az egypártrendszer, vagyis az MSZMP vezető szerepének megkérdőjelezhetetlensége, 1956 történelmi jelentősége, valamint a Szovjetunió külpolitikájához és katonai szövetségéhez, a Varsói Szerződéshez való feltétlen hűség.

A pragmatizmus végigkísérte pályáját: bár mindvégig hitt a szocializmus elveiben, mégsem ragaszkodott mereven annak ideológiájához. Az 56-os események után sorra megtalálta a lehetőséget, hogy megnyerje a kegyét a munkásságnak, parasztságnak és az értelmiségieknek egyaránt. A nép azonosulni tudott vele, egyszerű ember volt, ahogy Romsics soraiból is kiderül, nem is várt el semmilyen személyi kultuszt:

„Bár vadászni nagyon szeretett, s hódolt is eme kedvtelésének, Kádár minden más szempontból puritán ember volt. Háromszobás, az átlagosnál alig valamivel nagyobb villalakásban élt, ahol esténként sakkozott, kártyázott vagy olvasott. A tömjénezést, vagy az otrombán hízelgő szavakat nemcsak nem igényelte, hanem kifejezetten visszautasította az alantas emberi természet eme megnyilvánulásait.”

 

Hazudtunk, hazudtunk, hazudtunk…

„Fél hazug mosolyok hívnak, szívnak, tépnek.
Ragacsos fogsorok húznak, isszák a véred.
Uraim, ez a környezet szennyezett.”

 

Ugyanakkor túl sok volt az ámítás és megtévesztés. A szocializmus versenyben volt a kapitalizmussal, és fennmaradása sokáig tartósnak tűnt, ugyanakkor Havel már a hetvenes években rávilágított, hogy volt egy hatalmas gyenge pontja. Ez pedig az egész rendszer alapja: a hazugság.


„…a bürokratikus pártállamot néphatalomnak nevezik; a munkásosztályt a munkásosztály nevében nyomják el; az emberek szüntelen megaláztatását teljes és végérvényes felszabadításuknak tüntetik fel; az információktól való elzárásukat az információk teljes nyilvánosságának; a hatalom nyilvános ellenőrzésével való visszaélést és a hatalmi önkényt a jogszabályok betartásának; az imperialista befolyás fokozatos kiterjesztését az elnyomottak támogatásának; a szabad véleménynyilvánítás lehetőségének hiányát a legteljesebb szabadságnak; a választási komédiát a demokrácia legszélesebbkörű megnyilvánulásának; az önálló gondolkodás tilalmát a legtudományosabb világnézetnek; a megszállást baráti segítségnyújtásnak.”

Amit szintén nem lehet elfelejteni, hogy bár Kádár elérte, hogy rendszerét ne gyűlöljük, és ne is féljünk tőle, mint Rákosi idején, az egész rendszer megtorlásokon és gyilkosságokon keresztül épült fel. „Halott testek fölé, mint forró remegés, úgy épült fel ez a rend.” Hogy is működhet tisztességesen egy társadalom, ahol sokan ezt a Kádár-rendszert sírják vissza napjainkban is?

 

 "Uraim! Ez a környezet szennyezett!"

 

Egy ilyen rendszer sorsa előbb-utóbb a bukás, ugyanebben a dalban hallhatjuk: „halott érvek fölött az égi ítélkezés oly régóta nem vitázik már”. Azt hiszem, nincsenek véletlenek, van abban valami történelmi igazságtétel, hogy Kádár pont azon a napon hunyt el, amikor Nagy Imrét és mártírtársait újratemették. Az utolsó napjaiban a meghasonlás nyomai egyértelműen látszottak rajta, a lelkiismeretét már nem tudta elnyomni  ez látszik a kissé zavaros utolsó parlamenti felszólalásán is. Meg kellett élnie azt, hogy az elvtársai fosztják meg hatalmától, valamint Nagy Imre és társai újratemetését is. Milyen furcsa, sokszor elfelejtjük, hogy mindannyian emberek vagyunk, és a méltóságunk a puszta létezésüknből fakad, nem pedig a társadalmi pozíciunktól. Ez óvatosságra is int minket: akik egy mesterséges ranglétrán magas helyen állnak, azok is végezhetik megroppanva, elhagyatottan. Jancsó Miklós rengetegszer kritizált és sok helyütt értelmetlennek kikiáltott filmjében, a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pestenben a főszereplő, Kapa gyakorlatilag puccsal átveszi egy cég irányítását, és azt mondja az addig teljhatalmú cégvezetőnek, a bárónak, aki a puccs ideje alatt a karosszékében ül teljes meredtségben:

„Vagy itt fogsz rohadni az irodában. Tudod, nem mozdul a kezed, és ha akarom, a nyelved sem forog majd. Ordítani se tudsz, magad alá sz*rsz, és büdösödsz, mint a kolera.”

Hável szerint mindenki csak egy jelentéktelen csavar volt a szocializmus gépezetben, akármilyen hatalmasnak is tűnt. Valahol érdekes a történelem fonala – Kádár bűnös ember volt, de egyben áldozata is a körülményeknek.

 

Utoljára lesz most tavasz

"Letépték szárnyaimat, testem-lelkem a földön maradt, anyagból vagyok, azt hazudták…"

 

Miről van tehát szó? Egy értékválságról, mely felülről, a politikai életből indulva átszövi az egész társadalom mentalitását, és végül már a kisemberek is egymás farkasaivá válnak. Milos Forman Tűz van babám című vígjátékában mutatja be talán a legérzékletesebben a társadalom morális lezüllését. Bált rendez a falusi tűzoltó egyesület a volt főnökük tiszteletére. Minden elő van készítve: lesz tombola, szépségkirálynő-választás, miegymás. A dolgok azonban nem úgy sülnek el, ahogy tervezték, ugyanis a bálozók sorra lopkodják el a nyereménytárgyakat. Elvileg a faluközösség minden tagja ismeri egymást, becsületesnek gondolják egymást, azonban mégis mindenki csak a saját kis érdekeit nézi.

 

 "Mindenki vett jegyet, mindenki lophatott, mindenki gyanús"

 

Mennyiben volt felelős a kisember az értékválságért, ha a jólétért cserébe súlyos kompromisszumokat kellett kötnie? Nem egyszerű kérdés: a szociálpszichológia szerint, ha a felelősségen több ember osztozik, és egy ideológia is társul a cselekedetekhez, akkor a lelkiismeret eltompul és az egyén meg tudja magyarázni magának, hogy ő maga csak asszisztál, vagy másoktól kapott utasítást kell végrehajtania. Mondhatjuk, csak kisemberek vagyunk, kishalak. Elvonatkoztatva attól, hogy banális és történelmileg nem egyezik a párhuzam (véletlenül se gondolok semmi ilyen jellegű egyezésre sem most, sem az írás későbbi részében!), érdekesnek találom azt, amit a Magnum című filmsorozat egyik részében Higgins mond a főszereplőnek:

„Én ott voltam, tudod? Nürnbergben a tárgyalásokon. Mind azzal védekeztek, azt hozták fel mentségül, hogy ők úgymond csak kishalak. De amikor megnézed a filmeket, a lágereket, rájössz, hogy ott nem voltak kishalak.”

Vagyis a politikusoktól kezdve a munkásokon át felelősség terhel mindenkit, aki nem lázadt a rendszer ellen? Elvárható lett volna tehát a meg nem alkuvás minden embertől? Azt hiszem, igazságtalan lenne ilyet állítani egy ennyit szenvedett társadalom esetében. Szerencsés Károly regényében azt mondják:

„De itt függetlennek maradni: k. nehéz. Nem beállni a táborokba. Szekértáborokba. Ahol jó meleg van, védettség van lehetőségek vannak, de szabadság az nincs! Elvárások vannak, sémák!”

Egy korábbi írásomban már hivatkoztam Havel egyik kishalára, egy zöldségárusra, aki a boltja kirakatába kitette a „Világ proletárjai egyesüljetek!” jelszót. E cselekedetét nem az motiválta, hogy ezt az üzenetet átgondolva valóban ez lenne a meggyőződése, hanem az, hogy megalkuszik a rendszerrel, úgy van vele: ő megtette, amit elvárnak, így most már békében és biztonságban élhet. De ezzel csak továbbépíti azt a hazugságot, amelynek ő is az áldozata, ami miatt egyáltalán ki kellett tennie ezt a feliratot. Havel Csehszlovákiájában szerveződött a Charta ’77 mozgalom, nálunk viszont – talán az élhetőbb rendszer, talán a vészterheltebb múlt miatt – belenyugodtunk abba, ami volt. Bauer Béla szerint még a nyolcvanas években is többségében olyan emberek éltek Magyarországon, akik elfogadták a Kádár-korszak szűkös gondolkodását: ha a nyolcvanas években szabad választás lett volna, Kádárt nagy többséggel elfogadta volna a magyar társadalom, és még a rendszerváltáskor sem kapitalizmust akart, hanem jobban szeretett volna élni a magyarok többsége.

 

 

"Szabad vagyok! – mondta a majom a rácsnak. Én nem! – mondta a rács – engem majmok közé zártak!"

 

„… s olyan szabadok vagyunk a béklyós világban, hogy az fáj. Mert majd szárnyaszegettek, zsibbadtak, vének, betegek leszünk….”

Amikor Kapa lesz az új cégvezető Jancsó filmjében, az alkalmazottak, akik a barátnak tekintik őt, éljeneznek, mivel úgy tűnik, mostantól minden jobbra fordul. Azonban Kapa egyre furcsábban kezd viselkedni, végül rosszabb lesz, mint elődje: néhány jelenettel később már maffiózóként láthatjuk viszont, a korábbi barátokat pedig meg sem akarja ismerni. Amikor kétszínűségét számon kérik rajta, ezt válaszolja:

„Vannak időszakok, amikor az ember nem ismer meg senkit, még a barátait sem…”

 "Barát, ellenség, ezek a fogalmak mostanság összemosódnak uram!"

 

Olyan érdekes hallani a rendszerváltás környékén született dalokat – az a gyermeki öröm, naiv lelkendezés, felszabadultság érzés, ami árad belőlük, ugyanakkor azzal nem számolnak, hogy egy politikai és gazdasági rendszerváltás nem jár a gondolkodásmód változásával. Erre talán Szalai Erzsébet olvasata világít rá a legjobban. Az ő értelmezése Pierre Bourdieu elméletén alapszik, amely szerint a modern társadalmakban az egyének tőketípusokkal rendelkeznek, és az alábbi négy közül, ha kettővel rendelkezik valaki, akkor könnyen elitpozícióba kerülhet. Az első az anyagi tőke, vagyis a vagyoni állapot. A második a kulturális tőke, ami a tudást és az iskolai végzettséget jelenti. A harmadik a politikai tőke, az egyén által kialakított kapcsolatok, szociális hálózatok (a szocialista egypártrendszerben pártkapcsolatok). Végül a legérdekesebb, a szimbolikus tőke, az a képesség, hogy az egyén a kapcsolatai és képességei révén át tudja alakítani egyik tőketípusát és másik tőketípusra.

Magyarországon a sztálini időszakban a politikai elitbe kerüléshez egyértelműen a politikai tőke volt a meghatározó, a posztsztálini időszakban, vagyis lényegében Kádár gulyáskommunizmusától azonban a kulturális tőke szerepe felértékelődött: politikai tőke mellé egy kis kulturális tőkével már be lehetett kerülni az elitpozíciókba.


Ez alapján a posztsztálini időben hatalmon levő elitet két csoportra osztotta Szalay: az elsőbe azokat helyezte, akik politikai tőkével kerültek be a hatalomba, ők a hithű kommunisták, a Rend tagjai. A másik, akik elsősorban kulturális tőkéjükkel jutottak a hatalom közelébe, ők a reálértelmiségiek voltak, akiket Technokráciának nevez. 1989-ig egyértelműen a Rend tagjai voltak a politikai főhatalom letétesei. A rendszerváltáskor viszont a Technokrácia tagja a szimbolikus tőkével át tudták konvertálni hatalmukat a gazdasági elitbe, vagy a tudásukkal megmaradtak a politikai elitben. A Rend tagja pedig döntő többségben elvesztették elitpozíciójukat. Innen jön a kérdés: a rendszerváltáskor elit cirkuláció (elitcsere) vagy elitreprodukció történt? Inkább ez utóbbi, a korábbi elit átmentette, átkonvertálta a hatalmát.

Hogy várhatnánk el, hogy a mentalitás változzon, ha a politikai elit a rendszerváltáskor ugyanazt a szellemiséget mentette át – lehet, hogy más jelszóval, de a lényeg ugyanaz. Ha azt mondanánk erre, hogy teljes elitcserére lett volna szükség a rendszerváltás idején – ami manapság is előkerül a politikai vitákban – arra válaszként Antall József már korábban egy kérdéssel felelt az MDF-es Csurka Istvánnak, aki a rendszerváltás környékén felvetette az elszámoltatás szükségességét az egypártrendszerhez kapcsolódó társadalmi elemekkel szemben: „Tetszettek volna forradalmat csinálni?”

 

 

„Nincs törvény, amely megszabja, hogy féregnek kell lenned”

 

Hasonlóan Bogár László gondolatához, Bauer a már említett interjújában említette, hogy sok olyan élményünk van, melyeket ki kellene beszélnünk. Tudnunk kellene a múltat, értelmezni, megbeszélni, konszenzusra jutni, ahhoz, hogy jövőképünk legyen. Ehhez képest ma a történelemórákon nincs, vagy alig van idő a második világháború utáni eseményekre. Az is érdekes, amikor egy Sziget-fesztiválon végzett kutatásról beszélt, ahol huszadik századi politikusokat és eseményeket kellett a fiataloknak felismerniük: Nagy Imre újratemetését 29% ismerte fel, Kádár fotóját 56%. Nézzük, Száray Miklós és Kaposi József középiskola 12. évfolyam tankönyv, 2006-os kiadás – Kádár Jánosról két fotó található, egyiken hátulról féloldalasan, másikon messziről, kivehetetlenül. Rákosiról nincs fotó, csak egy festmény. Természetesen nem az a legnagyobb probléma, hogy nincsenek jó fotók ezekről a fontos történelmi szereplőkről a történelemkönyvben, hanem az, hogy nincs tudásunk, nincs egy közös értelmezésünk arról a korszakról, ami közvetlenül megelőzte a jelenlegit, így nyílván a hatása az időbeni közelség mellett még inkább befolyásol minket. Ugyanebből az interjúból megtudhatjuk, hogy egy ifjúságfelmérésből kiderült: a mai fiatalok „inkább liberálisnak mondják magukat, mint konzervatívnak, inkább jobboldalinak, mint baloldalinak, de 70%-ban egyébként Fidesz szavazók, nem vallásosak és nem élnek párkapcsolatban.” Hogy is tudhatnák, hogy mi az a demokrácia, mi az a diktatúra, mi az, hogy jobboldal és baloldal? Ez az ifjúság hogy lenne képes értelmes válaszokat adni a jövő egyre bonyolultabb kihívásaira, ha a megegyezés, a közös élmények kibeszélésnek elmaradása miatt az alapok is hiányoznak?

 

 "Utoljára nézz az égre, eljött, itt van: meghalsz végre!"

 

Hogy képes egy társadalom a múlt ennyi hazugságával együtt élni? Mi az oka annak, hogy mindez nincsen a mai napig megvitatva, kibeszélve? Amikor középiskolás voltam, olyan kis semmilyennek tűnt az az idézet a történelemkönyv elején: „Amelyik nemzet a múltját nem ismeri, a jövőjét meg nem teremtheti”. Már nem tartom lényegtelennek, Latinovits azt mondta: „kell lenni egy kapocsnak múlt és jelen között, hogy legyen jövő”. Nálunk ez a kapocs tisztázatlan, átláthatatlan, zűrzavaros. Amikor a szocializmusra hivatkozunk, egymásra nézünk, összekacsintunk, és közben azt sem tudjuk, miről beszélünk. Szerencsés hőse szabadulna a hetvenes évek Magyarországáról „a zavaros, kopott, bukott világtól, el messze (...) a hazugságtól, a szánalmas diadaloktól, be soha nem ismert kudarcoktól”. Hazugság, ami besötétíti a mindennapjainkat, elmossa a tisztánlátást, hazugság, amely milliók életét keseríti meg talán a tudtuk nélkül is. Túl sok a hazugság, meg nem értés. Egy szellem kísért Magyarországon. Mikor fogunk végre szembenézni önmagunkkal?

 

 

 

 * Havel az eredeti szövegben a rendszerrel való szembenállás szelleméről beszél. A mondat ebben a kontextusban más jelentést kap.

 

Források:


Romsics Ignác (2010): Magyarország története a huszadik században, Osiris kiadó, Budapest

Száray Miklós, Kaposi József (2006): Történelem IV., Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

Szabó Tamás (2005): Magyarország politikai rendszere, Zsigmond Király Főiskola, Budapest

Havel, Václav: A kiszolgáltatottak hatalma (The power of the powerless). URL: http://vaclavhavel.cz/showtrans.php?cat=eseje&val=2_aj_eseje.html&typ=HTM

Szerencsés Károly (2007): Ahogy rendeltetett, Vadló Kiadó, Budapest

Bonanza Banzai: Kihalt minden, Monumentum Bikini: Vadkeleti történet, Rolls Frakció: Ez a környezet, Minden nagyon szép

Jancsó Miklós: Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, Ede megevé ebédem, Milos Forman: Tűz van, babám!, Magnum p.i. 1.7.

Bauer Béla-interjú, Bogár László-előadás, Szerencsés Károly-előadás

 
ÜTKÖZŐ

A következő választásokra koncentrál az MSZP új elnöke

A következő választásokra koncentrál az MSZP új elnöke

Minden tartalmi, szervezeti és kommunikációs ügyet a 2018-as parlamenti választásoknak tervez alárendelni Molnár Gyula, az MSZP szombaton meg...

ÜTKÖZŐ

Szijjártó: az uniónak és Magyarországnak is alapvető érdeke, hogy a britek tagok maradjanak



    Budapest, 2016. június 15., szerda (MTI) - Az Európai Uniónak és Magyarországnak is alapvető érdeke, hogy Nagy-Britannia az unióban maradjon - szögezte le a külgazdasági és külügyminiszter sz...
ÜTKÖZŐ

A kiszolgáltatottak érdekeit védje az Amnesty, ne a stricikét!

A kiszolgáltatottak érdekeit védje az Amnesty, ne a stricikét!
 
 
„Azt mondják, hogy az európai civilizáció eltüntette a rabszolgaságot. Ez tévedés. Még most is van rabszolgasá...
ÜTKÖZŐ

Egri kórház - ÁEEK: a Markhot Ferenc Kórház és a fenntartó továbbra is nyitott a tárgyalásokra

Egri kórház - ÁEEK: a Markhot Ferenc Kórház és a fenntartó továbbra is nyitott a tárgyalásokra
 
 
Az egri Markhot Ferenc Kórház és fenntartója, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) továb...
ÜTKÖZŐ

Nagyobb a veszély, mint gondolnád!

Nagyobb a veszély, mint gondolnád!

dr. Youssef Khalil, a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház vezetőjének gondolatai

Most ugyanaz megy végbe a földrészen, ami ezernégyszáz é...

ÜTKÖZŐ

Vasárnapi pihenőnap - A Fidesz támogatja a törvény visszavonását

Vasárnapi pihenőnap - A Fidesz támogatja a törvény visszavonását

A Fidesz-frakció támogatja a kormány kezdeményezését a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló jogszab&aa...

ÜTKÖZŐ

Szegények: becsületesek vagy aljasok?

Szegények: becsületesek vagy aljasok?

Azon gondolkodom, mennyiben határoz meg minket anyagi helyzetünk. Vajon megváltozik-e a morálunk, ha hirtelen gazdagok, vagy éppen szegények leszünk? ...

ÜTKÖZŐ

Offshore-botrány - Boldvai László felfüggesztette MSZP-tagságát

Offshore-botrány - Boldvai László felfüggesztette MSZP-tagságát

Felfüggesztette párttagságát Boldvai László, az MSZP Nógrád megyei elnöke - közölte Tóbiás József p&aacut...

ÜTKÖZŐ

Tóbiás: a salgótarjáni választás reményt és hitet ad

Tóbiás: a salgótarjáni választás reményt és hitet ad

A salgótarjáni választás reményt és hitet ad mindazoknak , akik Magyarországon úgy gondolják , hogy le kell váltani Orbán Viktort , hogy egy...

ÜTKÖZŐ

Orbán: a népvándorlást meg lehet fékezni!

Orbán: a népvándorlást meg lehet fékezni!

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Európa fejlettsége elegendő ahhoz, hogy megfékezze a kontinensre irányuló népvándorlást, az...

ÜTKÖZŐ

LMBT bélyegsorozatot adott ki az ENSZ

LMBT bélyegsorozatot adott ki az ENSZ

Február 4-én az ENSZ új LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális,transznemű) bélyegsorozatot adott ki, ünnepelve és reklámozva ezzel a homoszexual...

ÜTKÖZŐ

Gyurcsány: a hazafiak kötelessége megteremteni a sokak Magyarországát

Gyurcsány: a hazafiak kötelessége megteremteni a sokak Magyarországát

A magyar hazafiak kötelessége megóvni a nemzetet és a hazát, megteremteni a sokak Magyarországát - mondta a Demokratikus Koalíció szom...

Oldal 10 / 90

Megjelent az A Mi Otthonunk áprilisi száma

amiocimlap 2018apr 

Bővebben az Otthon rovatban

Média a médiában

02.ecs.mediacimlap02.fz.mediaringor ring01.kg.media01.orkeny.media04.mzmedia

A sajtót, a nyilvánosságot és a valódi sajtót egyre inkább háttérbe szorító közösségi platformokat vettük nagyító alá összeállításunkban. Mi a hír, mi a vélemény és hol szentség, azaz a hitelesség. Hihetünk-e még a médiának? Kinek, minek, hogyan, miért, mikor? Az újságnak, a tévének, a világhálónak, a közösségi oldalaknak? Erre kerestük a választ. A fotókra kattintva tallózhatnak cikkeink között.

Hányan olvasnak bennünket?

Oldalainkat 503 vendég böngészi

bav logo kicsi banner