Ring Magazin

Péntek, 2018. Január 19.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

BELFÖLD

Hír és háttér - BELFÖLD

Teremtésvédelem: a világ gyógyulása

Teremtésvédelem: a világ gyógyulása

Egy környezetért felelős teológust, Fabiny Tamást választotta a Magyarországi Evangélikus Egyház új püspökévé. Lelkészként, már évekkel ezelőtt foglalkozott a klímavédelemmel és egy lehetséges úgynevezett Zöld Egyház gondolatával is. Biogazdaságot működtetett Luther Market néven és mindig is fontosnak tartotta a világi- és az egyház vezetők együtt gondolkodását a környezetvédelem területén. Ahogyan ő fogalmazza: a teremtésvédelemet, a teremtett világ megőrzését. "Mert, amit az ember megeszik, az átjárja a testét, ha ideológiákkal etetnek, az meghatároz bennünket..." - vallja. Fabiny Tamás 58 éves, 3 gyermek édesapja, 1982-ben szentelték lelkésszé, most pedig püspökké avatták. A teremtett világról, környzetünkről és annak védelméről nyilatkozott az evangelikus.hu portálnak. Ebből olvashatnak most részleteket.

- Teológushallgató koromban Magyarországon szinte még ismeretlen volt az ökológiáról való gondolkodás. Jürgen Moltmann reménységteológiájáról írtam szakdolgozatomat, mely bár érintőlegesen, de foglalkozik a környezetvédelemmel. Az ő teológiai rendszere alapján találkoztam azzal, hogy erre a kérdésre igenis lehet teológiailag reflektálni. Másik élményem id. Harmati Bélához kötődik. A teológusképzésen belül számos teológiai irányzattal ismertetett meg minket, így a felszabadítás teológián át a szenvedésteológia és az ökoteológia is előkerült. Később, amikor a Lutheránus Világszövetséggel kerültem kapcsolatba láttam meg, hogy ott mennyire jelen van a környezetért, a teremtett világért való felszólalás és az arról való gondolkodás. 2003-ban a kanadai Winnipegben megrendezett nagygyűlés A világ gyógyulása címmel került megrendezésre. Akkor már az ökológia markánsan, fő témának számított. A gyűlésen magam is jelen voltam. Ott sorra foglalkoztunk a klímaváltozással, a zöld egyház gondolatával, a teremtésvédelemmel...

 
Hír és háttér - BELFÖLD

Fabiny Tamás: az új püspök

Fabiny Tamás: az új püspök

Fabiny Tamást választotta a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) zsinata az egyház új elnök-püspökévé – k&oum...

Hír és háttér - BELFÖLD

Adománygyűjtő akciókat indít a református szeretetszolgálat adventben

Adománygyűjtő akciókat indít a református szeretetszolgálat adventben

Több adománygyűjtő akciót indít a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) adventben - közölték a szeretetszolgálat csüt&oum...

Hír és háttér - BELFÖLD

Fitt lett a Nemzeti Választási Iroda

Fitt lett a Nemzeti Választási Iroda

Egy újszerű versenyben lett nyertes a Nemzeti Választási Iroda. Közigazgatási kategóriában elnyerte a Legfittebb Munkahely díjat. Eredm&eacut...

Hír és háttér - BELFÖLD

Életfogytiglant is kaphat a Teréz körúti robbantó

Életfogytiglant is kaphat a Teréz körúti robbantó

A Teréz körúti robbantás gyanúsítottját, P. Lászlót várhatóan előre kitervelten, aljas célból, több e...

Oldal 2 / 1032

Média a médiában

02.ecs.mediacimlap02.fz.mediaringor ring01.kg.media01.orkeny.media04.mzmedia

A sajtót, a nyilvánosságot és a valódi sajtót egyre inkább háttérbe szorító közösségi platformokat vettük nagyító alá összeállításunkban. Mi a hír, mi a vélemény és hol szentség, azaz a hitelesség. Hihetünk-e még a médiának? Kinek, minek, hogyan, miért, mikor? Az újságnak, a tévének, a világhálónak, a közösségi oldalaknak? Erre kerestük a választ. A fotókra kattintva tallózhatnak cikkeink között.

Hányan olvasnak bennünket?

Oldalainkat 1430 vendég böngészi

bav logo kicsi banner