Ring Magazin

Vasárnap, 2018. Jûlius 22.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Életmód Jogi iránytű

JOGI IRÁNYTŰ

Életmód - JOGI IRÁNYTŰ

Az ingatlanszakértő szerint érdemes legalizálni a lakáskiadást

Az ingatlanszakértő szerint érdemes legalizálni a lakáskiadást
Érdemes legalizálni és szerződésben rögzíteni az albérlet kiadását - erről beszélt Kis-Vén Valéria ingatlanszakértő, közgazdász az M1 aktuális csatorna műsorában vasárnap.
A bérlő és a bérbeadó érdeke egyaránt az, hogy szakember által készített szerződésben rögzítsék jogaikat, kötelezettségeket, mert ez jelentősen csökkentheti a konfliktusok kialakulásának veszélyét, illetve, ha mégis jogvitára kerül sor, gyorsítja annak lezárását - fejtette ki.
 
A közjegyzővel hitelesített bérleti szerződés még több biztonságot nyújt a bérbeadónak, hiszen az végrehajtható okirat, azaz nem szükséges évekig pereskedni, ha a bérlő jogosulatlanul próbálja használni az ingatlant - fűzte hozzá a szakember, aki emlékeztetett arra: a kaució is a bérbeadó érdekeit védi, mértéke az új polgári törvénykönyv szerint legfeljebb három havi albérleti díj lehet.
 
A bérbeadó kötelessége jelezni az albérleti jogviszonyt és az abból származó jövedelmet az adóhatóságnak. Ha nem akar számlát adni, elegendő ha adóazonosító jellel rendelkezik és bevételeiről évente számot ad önálló tevékenységből származó jövedelemként, de amennyiben számlát ad, szükséges az adószám - ismertette Kis-Vén Valéria.
 
Kérdésre hozzátette: sokan nem jelentik be a bérbeadást, pedig már önmagában az a tény, hogy egy nagy értékű ingatlantulajdon kerül idegen birtokába, indokolttá teszi, hogy erre legálisan, megfelelő jogi védelem mellett kerüljön sor. Nem beszélve arról, milyen következményei lehetnek a be nem jelentett jövedelemnek.
 
Ha valaki nem költségszámlákkal számol el, akkor hosszú távú ingatlan-bérbeadásnál 10 százalékos vélelmezett költséghányaddal a bevétel 90 százaléka után 16 százalékos jövedelemadót kell fizetni, továbbá ha a jövedelem meghaladja az évi egymillió forintot, akkor további 14 százalék egészségügyi hozzájárulást is.
MTI
 
Életmód - JOGI IRÁNYTŰ

Több ezer viharkár-bejelentés érkezett a biztosítókhoz a szerda délutáni vihar miatt

Több ezer viharkár-bejelentés érkezett a biztosítókhoz a szerda délutáni vihar miatt

Csütörtök délelőttig több ezer kárbejelentés érkezett a szerda délutáni vihar miatt a biztosítókhoz - derül ki az ...

Életmód - JOGI IRÁNYTŰ

A Quaestor-károsultak mától nyújthatják be kárigényüket

A Quaestor-károsultak mától nyújthatják be kárigényüket

Mától június 5-éig kérelmezhetik a kártalanítást a Quaestor-károsultak, vagyis a Quaestor Financial Hrurira által kibocs&aacu...

Életmód - JOGI IRÁNYTŰ

Kun-Mediátor - Öt és húszmilliárd forint között lehet a kár

Kun-Mediátor - Öt és húszmilliárd forint között lehet a kár

A Kun-Mediátor Kft. károsultjait képviselő ügyvéd szerint 5 és 20 milliárd forint között lehet a kár, attól függ, hogy ...

Életmód - JOGI IRÁNYTŰ

Megjelent a mezőgazdasági kistermelői támogatásról szóló rendelet

Megjelent a mezőgazdasági kistermelői támogatásról szóló rendelet

Megjelent a földművelésügyi miniszter rendelete a mezőgazdasági kistermelői támogatásról; ennek alapján a kisgazdaságok egyszerűsí...

Oldal 9 / 83

Megjelent az A Mi Otthonunk júliusi száma

cimlap 2018julius 

Bővebben az Otthon rovatban

Média a médiában

02.ecs.mediacimlap02.fz.mediaringor ring01.kg.media01.orkeny.media04.mzmedia

A sajtót, a nyilvánosságot és a valódi sajtót egyre inkább háttérbe szorító közösségi platformokat vettük nagyító alá összeállításunkban. Mi a hír, mi a vélemény és hol szentség, azaz a hitelesség. Hihetünk-e még a médiának? Kinek, minek, hogyan, miért, mikor? Az újságnak, a tévének, a világhálónak, a közösségi oldalaknak? Erre kerestük a választ. A fotókra kattintva tallózhatnak cikkeink között.

Hányan olvasnak bennünket?

Oldalainkat 397 vendég böngészi

bav logo kicsi banner