Beülve ez azonnal feltűnik. A műszerfal ugyanis szintén az ötvenes- hatvanas évek világát idézi. A retróra stilizált törtfehér bőrkormány, a kicsi kerek műszertábla, a középkonzolból kiálló apró sebváltókar, a nagy fémkilincsek mind-mind e korszakot hozzák vissza. Ám ezek hordozzák magukban az autó gyengeségét (majdnem azt írtam, használhatatlanságát) is.
A kerek műszeregységbe mindent beleintegráltak, ami egy modern autóba szükséges: kívül van a sebességmérő, eggyel beljebb a fordulatszámmérő, még beljebb a víz- és benzinóra, de ez még nem elég, legbelül a fedélzeti számítógép sárga betűs kijelzője, szintén kör alakba rendezetten! Az egység így gyakorlatilag áttekinthetetlen, még én sem látom az adatokat, nem egy idősebb ember, menet közben pedig még a sebességet is lehetetlen leolvasni. Stílustörő viszont a műszerfal középső egysége: igaz ugyan, hogy a három gomb az eredeti modellt hűen idézi, ám a nagy szögletes légbefúvók és a rádió kezelő szervei szerintem egyáltalán nem illenek ide. Egy olyan autóban, ahol ennyire ügyeltek a „retró fílingre”, ezeket bizony másképp illett volna megoldani…
De csapjunk inkább a lovak közé, lássuk, hogy megy a kicsike! Elindulva azonnal feltűnik a kocsi formája mögött rejlő turpisság. A kisautó, hogy eredeti arányait megtarthassa, ám mégis „felnőtt” méreteket ölthessen, olyan magas lett, hogy benne ülve minden autó tetejére rá lehet látni. Igen ám, de itt ennek nem annyira az előnyeit, mint a hátrányait lehet érezni: az egyébként jó felfüggesztések ellenére az autó instabil, kanyarokban illeg-billeg, nyolcvan fölött meg kezdődik a halálfélelem. De az 1,3-as dízel nem is igen ad lehetőséget az adrenalin ilyen fokú pumpálására. A kis aggregát erőtlensége és dinamikátlansága valóban a régi Fityókat juttatja eszembe: nagyot gyorsítani inkább ne is akarjunk, előzni meg pláne! Százhúsz fölött pedig már csak zaj van a motorban, erő semmi. Hát hiába, az 500-as városi kisautó, annak is szánták, annak viszont jó. Kicsi, fordul, ketten kényelmesen beleférnek, és még valamennyi kis csomagtartója is van. Aki a dinamikusabb autózást kedveli, ámde mégis tetszik neki az 500-as formavilága, szerintem ne a dízel, hanem inkább az 1,4-es 16 szelepes benzines, vagy az Abarth változatot válassza.
Azt nem értem csak, mi kerül a dízeles kiskocsin 3.650.000 forintba, amikor a vele műszakilag teljesen azonos Panda ára csupán 2.865.000 forint? Azt hiszem, ügyes fogás ez a Fiattól: a tetszetős dizájn könnyen és drágán eladja az amúgy technikailag semmiben nem különleges és nem is különösebben praktikus és kényelmes kocsit. Hiába, színek és jellemek ugye, megint beigazolódott, az autóvásárlásánál mennyire csak a külcsín számít…