Close

Széchenyi Terv pályázatok 2011-ben

Az Új Széchenyi Terv keretében, társadalmi egyeztetés céljából megjelentek a 2011-es pályázatok

Fontos hangsúlyozni, hogy a 2011-ben beadott pályázatok egyes konstrukciókban kimerítik a keretekben rendelkezésre álló forrásokat, ezért a felkészülést mielőbb meg kell kezdeni melyhez társaságunk ingyenes jogosultság vizsgálatot végez.

Vállalkozásunk a pályázatírást kedvező költségtérítés mellett vállalja, a pályázat sikeressége közös érdekünk, mely az eredményességi javadalmazásunk alapja. Igény esetén, a pályázat teljes menedzselését, a szükséges tanulmányok illetve vizsgálatok elkészítését saját belső és külső szakértőinkkel magas szinten tudjuk biztosítani.

2011-ben elérhető pályázatok:

I.

Mikrovállalkozások fejlesztése – GOP 2011 – 2.1.1/M  KMOP 2011-1.2.1M
Támogatás összege: minimum 1.000.000 Ft, maximum 8.000.000 Ft
Támogatás mértéke: 45%
 
Támogatható tevékenységek:

Technológiai fejlesztést eredményező beruházások (eszközbeszerzés);
Infrastrukturális és ingatlan beruházás
Információs technológia fejlesztés;
 

II.

KKV Technológia fejlesztés – GOP 2011 – 2.1.1/A  KMOP 2011-1.2.1 
Támogatás összege: minimum 5.000.000 Ft, maximum 25.000.000 Ft
Támogatás mértéke: 20-40%
 
Támogatható tevékenységek:

Technológiai fejlesztést eredményező beruházások (eszközbeszerzés);
Információs technológia fejlesztés;
 

III.

Komplex vállalati technológia-fejlesztés KKV-k számára

GOP 2011 – 2.1.1/B  KMOP 2011-1.2.1/B
 
Támogatás összege: minimum 15.000.000 Ft, maximum 100.000.000 Ft 
Támogatás mértéke: 20-35%
 
Támogatható tevékenységek:

Eszközbeszerzés,
Infrastrukturális és ingatlan beruházás,
Információs technológia fejlesztés 
Az eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések 
Piacra jutás 
Vállalati HR fejlesztés 
Tanácsadás igénybevétele
Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása
 
IV.

Technológia és Foglalkoztatás – GOP 2011 – 2.1.3  
Támogatás összege: minimum 100.000.000 Ft, maximum 1000.000.000 Ft
Támogatás mértéke: maximum 35%

Támogatható tevékenységek:

Új munkavállalók foglalkoztatása , a projekt megkezdést követően, az első 12 hónapban újonnan létrehozott munkahelyeken foglalkoztatott munkavállalókra vonatkozóan,

Eszközbeszerzés,

Infrastrukturális és ingatlan beruházás,

Információs technológiafejlesztés,

Az eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések,

Piacra jutás,

Vállalati HR fejlesztés,

Tanácsadás igénybevétele,

Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása
 

V.

Helyi hő és hűtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal – KEOP-2011-4.2.0/A
 
Támogatás összege: minimum 1.000.000 Ft, maximum 50.000.000 Ft
Támogatás mértéke: 30-50%

Támogatható tevékenységek:

Fűtési energiaigény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból;
Használati melegvízigény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból;
Gazdasági- termelési folyamat közvetlen hőigényének részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásokkal
Választható elemek:

Napkollektor rendszer telepítése
Szilárd biomassza alapú energetikai rendszer kialakítása
Hőszivattyús rendszerek telepítése
Napelem
 
VI.

Helyi hő és hűtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal – KEOP-2011-4.2.0/B
 
Támogatás összege: minimum 1.000.000 Ft, maximum 1 milliárd Ft
Támogatás mértéke: 30-50%
 

Támogatható tevékenységek:

Napenergia hasznosítása;
Biomassza-felhasználás
Szilárd és/vagy folyékony alapanyagból biogáz, depóniagáz előállítás és hőigény kielégítésre történő hasznosítási rendszer kialakítása és bővítése;
Geotermikus energia hasznosítása
Hőszivattyús rendszerek telepítése
Hűtési igény kielégítése megújuló energiaforrás felhasználásával
Szélenergia hasznosítása
 
VII.

Megújuló energia alapú villamosenergia-, kapcsolt hő- és villamosenergia-, valamint biometán-termelés – KEOP 4.4.0/A
 
Támogatás összege: minimum 1.000.000 Ft, maximum 1 milliárd Ft
Támogatás mértéke: 30-50%

Támogatható tevékenységek:

Napenergia alapú villamosenergia termelés;
Biomassza-felhasználás villamosenergia vagy kapcsolt hő és villamosenergia- termelésre;
Vízenergia-hasznosítás: 5 MW alatti vízerőművek építése és felújítása, villamos energia  hálózati kapcsolatának kiépítése, és felújítása
Biogáz-termelés és felhasználás
Geotermikus energia hasznosítása
Szélenergia-hasznosítás
Megújuló energiaforrások kombinálása 
 
VIII.

Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva – KEOP-2011-4.9.0
 
Támogatás összege: minimum 1.000.000 Ft, maximum 500.000.000 Ft
Támogatás mértéke: 30-50%
 

Támogatható tevékenységek:

A, Energiahatékonyság javításra vonatkozó tevékenységek:

Az épületek hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése a felújításban érintett épület, épületek, vagy egymással érintkező épületekből álló épületcsoport egészén. (Utólagos külső hőszigetelés/Külső nyílászáró-csere/Hővisszanyerő szellőzés létesítése) 
Intézmények fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése, illetve a vállalkozások nem termelési célú fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése
Világítási rendszerek korszerűsítése

B;  Megújuló energiafelhasználásra vonatkozó tevékenységek:

napkollektorok alkalmazása használati melegvíz-termelésre és/vagy fűtésrásegítésre 
biomassza
geotermális energia hasznosítása
hőszivattyú alkalmazása használati melegvíz-termelésre és/vagy fűtésrásegítésre
napelemek alkalmazása hálózati, vagy autonóm (hálózatra nem kapcsolódó) villamosenergia-termelés céljából, a fejlesztésben érintett épület villamosenergia-ellátásához 
 
IX.

Turisztikai szolgáltatások fejlesztése/Vállalkozások/Regionális
Támogatás összege: minimum 5.000.000 Ft, maximum 250.000.000 Ft
Támogatás mértéke: 30-70%
 

Támogatható tevékenységek:

Turisztikai szolgáltatások és attrakciók fejlesztése: attrakciók létrehozása, ill. kiegészítő szolgáltatások fejlesztése, amelyek lehetővé teszik a turisták számára a további időtöltést (attrakciók látogatóit kiszolgáló vendéglátó egységek, korhű látványkonyhák, vagy garantált programok, pl. kultúra-specifikus idegenvezetés, helyszíni foglalkoztatással egybekötött hagyományőrző kézműves tevékenység, eszközkölcsönzés, városnézés, geocaching, helyfüggő mobil tartalmak).

X.

Vállalati innováció/ Vállalkozások – GOP-2011-1.3.1/A, KMOP-2011-1.1.4/A, GOP-2011-1.3.1/B
 
Támogatás összege: minimum 15.000.000 Ft, maximum 500.000.000 Ft
Támogatás mértéke: 45-55%
 

Támogatható tevékenységek:

A jelen pályázati kiírás célja olyan vállalkozások (beleértve az innovatív beszállítókat) és akkreditált klaszter tagvállalkozások technológiai innovációs tevékenységeinek támogatása, amelyek meglévő, piacképes termékek (beleértve az alkatrészt és/vagy részegységet), szolgáltatások, technológiák továbbfejlesztését vállalják. A pályázati kiírás hozzájárul a fejlesztéshez kapcsolódó termelési/szolgáltatási tevékenység bővítéséhez, a módosított termék/szolgáltatás piaci bevezetéséhez, formatervezéséhez és az iparjogvédelméhez is, így támogatható:

Kísérleti fejlesztés;
Eszközbeszerzés, gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések;
Infrastrukturális és ingatlan beruházás;
Információs technológia fejlesztés;
Piacra jutás támogatása;
Iparjogvédelemmel kapcsolatos tevékenység
 
XI.

KKV-k innovációs eredményei – GOP-2011-1.3.1/C, KMOP-2011-1.1.4/B
 
Támogatás összege: minimum 5.000.000 Ft, maximum 25.000.000 Ft
Támogatás mértéke: 65%
 

Támogatható tevékenységek:

Meglévő, piacképes termékek (beleértve az alkatrészek és/vagy részegységek), szolgáltatások továbbfejlesztése vagy adaptálása, a kapcsolódó termelési vagy szolgáltatási tevékenység bővítése céljából:

Munkatársak alkalmazása;
Eszközbeszerzés;
Innovációs eredmények iparjogvédelme.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top