Close

2011 januárjában indul a Márai-program

Jövő év januárjában indul az egymilliárd forintos keretből finanszírozott Márai-program, amelynek célja, hogy az irodalmi és ismeretterjesztő művek kiadását, forgalmazását és könyvtári jelenlétét támogassa – jelentette be csütörtökön Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár és Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap bizottságának elnöke.
 

 
A Márai-program műközpontú program (azaz semmi más nem számít, csak az érték, amit a mű úgy a nemzeti, mint az egyetemes kultúrkincs szempontjából képvisel,) és kimondja, hogy fő célcsoportját az olvasók képezik, azok, akik bárhol a világban magyar szépirodalmat, magyar tény- és szakirodalmat, illetve ezek idegen nyelvű fordításait kívánják olvasni.
Ebből következik, hogy a Márai-program közvetve és közvetlenül segítséget kíván nyújtani mindazon piaci és állami szereplőknek, amelyek a mű létrehozásában, megjelenésében és a célcsoporthoz való eljutásában szerepet játszanak, azaz: a szerzőknek, a könyvkiadóknak és a könyvtáraknak.
A Márai-program nemcsak arra fordít gondot, pénzt és energiát, hogy általában minél több könyvtárhoz minél több könyv jusson el, hanem arra is, hogy a művek létrehozóit, a szerzőket is fokozottan támogassa. Ezért megfelelő háttérprogramokkal olyan befogadói közeget teremtünk, amely alkalmas arra, hogy a könyvek iránti érdeklődést felkeltse, hogy a művek ne csak potenciálisan, de valóságosan is jelen legyenek a társadalmi élet mindennapjaiban.
A Márai-program gondot fordít továbbá arra is, hogy minél markánsabban jelen legyünk a kulturális értékek nemzetközi piacán, nemzetközi körforgásában. Ezt a célt szolgálja a Publishing Hungary című részprogram, amely magyar művek külföldi megjelenését és az ehhez szükséges műfordítói hálózat bővítését és fejlesztését szolgálja.
(Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Kultúráért Felelős Államtitkárság)
fidesz.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top