Close

Merj más lenni!

hfc

„A tehetség csak kiindulópont.” -Irving Berlin

November 14-én került megrendezésre a több média által beharangozott, célként a magyar divatvilág megújítását, felpezsdítését kitűző Hungarian Fashion Contest elnevezésű verseny. A rendezvény Budapesten, az Örs vezér terei Árkád Bevásárlóközpontban kapott színteret, amely a kora délutáni óráktól kezdve rendhagyó programsorozattal várta a látogatókat.
A verseny gondolata Debrecenben, a Királynő Képző Akadémia falai között fogalmazódott meg. Az Akadémia alapító tagjai már több mint 12 éve különböző rendezvények szervezésével, így többek közt divatstúdiók működtetésével, zenekarok, szépségversenyek menedzselésével és megvalósításával foglalkoznak.
Nem meglepő, hogy tőlük ered tehát a kreativitást, művészi érzéket, és nem kevés bátorságot igénylő divatverseny gondolata. Négy külön csoportban, így smink, műköröm-díszítés, divatrajz, és nem utolsó sorban ruhatervező kategóriában lehetett indulni.
Fel kell ismernünk, hogy egy, a divatvilágot felkaroló erőpróba szintén értéket képvisel. Az ember a külsőségeken keresztül is kapcsolatot kell, hogy tartson a világgal. Minél inkább a saját gondolatait, vágyait tudja visszatükrözni öltözködésével, megjelenésével, annál harmonikusabban tudja megélni a mindennapokat.

Éppen ezért nem csupán, mint megfigyelő, hanem én magam is, mint versenyző vettem részt a versenyen, hogy minél pontosabb képet kaphassak a mai magyar divatvilág feltörekvő tehetségeiről. Minthogy a ruhatervező kategóriában indultam, főleg ezt a vonalat ismertem meg.
Velem együtt 15 tehetséges tervező mutatta be elképzeléseit, terveit az elkövetkezendő évek divatjának jövőjéről.  A verseny kiírásának értelmében korosztálytól függetlenül, bárki szabadon indulhatott. Az amatőrtől a profiig, mindenki megmutathatta, mit tud.
Volt, aki anyagválasztással, volt, aki extrém ruhadarabokkal nyűgözte le az öttagú szakmai zsűrit. Az egyik versenyző a ma már globális problémává vált környezetszennyezés témakörét fejtette ki, és talált frappáns megoldást a hulladék újrahasznosítására – egyszerű bevásárlószatyrokból ötletes, egyedi, szokatlan, ámde mégis viselhető darabokat alkotott.
A talán legizgalmasabb és extrémebb darabokat elkészítő versenyző a későbbi kategória-győztes, Mészáros Annamária volt. A Budapesti Divatiskola elsőéves hallgatója emberi félelmeket szimbolizáló kollekciója előre sejthetően megragadta nem csupán a zsűri és a közönség, hanem a versenytársak figyelmét is.
Az alapkoncepció „védőruha” megalkotása, a külső világ hatásai elleni védekezés volt –hogy a zavarodottságot, bizonytalanságot igyekezve nem kimutatni a külvilágnak, az ember óvni igyekszik magát. A fiatal tervező egészen az állatvilágig nyúlt vissza támogatásért, alkotásai az emberi és állati védőfunkciók ötvözeteként jöttek létre.
Ahogy a győztes fogalmazott, mindannyiunkban van valamilyen félelem.  Az állatok genetikailag védekeznek, de ez számunkra nem megoldható, így technikai megvalósítással vagyunk kénytelenek élni.
A különleges bőrhatású, páncélozott és tüskés, lenyűgözően szokatlan darabok láttán első gondolatként valóban vadállatok képe sejlett fel – a tenger néma teremtményei, az ég elérhetetlen lényei, az érinthetetlen szárazföldi túlélők.
Az első Hungarian Fashion Contest minden résztvevő számára új tapasztalatokat adott, és új perspektívákat nyitott meg.

Képek egy-két napon belül!

Breitkopf Lilla
másodéves villamosmérnök hallgató

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top