Close

Nemadomfel Együttes

Az Nemadomfel Együttes tagjai értelmileg sérült emberek, de kiemelkedő előadói és zenei képességeik vannak. A Down Alapítvány Művészeti Műhelyéből nőtt ki 2002-ben, azóta számos fellépésük, koncertjük és turnéjuk volt. Több CD-jük is megjelent, melyen olyan előadók is közreműködtek, mint Illényi Katica és Révész Sándor; az Együttesről forgatott film pedig, melynek Szekeres Csaba volt a rendezője, több díjat is nyert. Részt vettek a Kézenfogva Alapítvány „Fogadd el, Fogadj el” programjában. Felléptek többek között Rúzsa Magdival, Oláh Ibolyával és Caramellel. 

A Nemadomfel Együttes a Down Alapítvány Művészeti Műhelyéből nőtte ki magát 2002-ben. Az együttes tagjai értelmileg akadályozottak, de kiemelkedő előadói és zenei képességeik vannak. Tehetségesek. A kisebb fellépési lehetőségeket egyre nagyobb fellépések követték, majd koncertek és turnék. A Fogyatékkal élő személyek európai éve alkalmából 2003-ban utcai koncertsorozatot szerveztek, felléptek Budapest legnagyobb csomópontjain. 
A Piramis Együttes legendás énekesének, Révész Sándornak a „Nem tudtam, hogy így fáj…” című számából készítették el első videoklipjüket 2003-ban. Az Operaházban október 23-án az állami ünnepséget az Együttes műsora nyitotta meg. 
2005-ben elkészült az első CD lemezük, melynek címe: „Egy napon várlak téged…”. A Duna Televízió stábja dokumentumfilmet forgatott az együttesről Szekeres Csaba rendezésében „Álomturné” címmel, mely a Kamera Hungária Fesztiválon a legjobb kísérleti alkotás díját nyerte el, az RTL Klub „Hégető Honorka” Filmszemléjén pedig az első díjat. Az együttes 2006-ban indult országos turnéra, az Álomturné című film bemutatója után, és nyolc vidéki városban koncerteztek. 
Ezek után részt vettek a Kézenfogva Alapítvány által szervezett „Fogadd el, Fogadj el” programban, mely program keretében az Együttest tizennégy helyszínre hívták meg. 
A rákövetkező évben több mint nyolcvan koncertet adtak országszerte, a Sárospataki Református Ifjúsági találkozón (Csillagpont) tartott koncertjük talán a legsikeresebb. 
Az EMI gondozásában jelent meg decemberben az új CD-jük „Soha nem adjuk fel” címmel. A megjelenés hetében a címadó dalt szinte az összes hazai rádiócsatorna naponta többször is sugározta, az új videó klip pedig sokszor feltűnt a magyar zenei TV adón. A lemezen Caramel, a Megasztár győztese; Illényi Katica, énekes és hegedűművész; Mészáros Árpád Zsolt, Operett Színház; Révész Sándor, Piramis Együttes; és Rúzsa Magdolna, Megasztár győztes is közreműködik. 
A Nemadomfel Együttes nevéhez fűződik a 2008-as és a 2009-es „Nem adom fel” gálaest a Papp László Sportarénában. Továbbá szintén az Együttes nevéhez fűződik az a világon az elsőként 2008 novemberében megrendezett jótékonysági koncert, amelyet fogyatékos emberek szerveztek azért, hogy az ép gyermekeken segítsenek. A Papp László Sportarénában a Nemadomfel Együttes kezdeményezésére fogtak össze a sérült emberek, többek között Rúzsa Magdival, Oláh Ibolyával és Caramellel, és egy nagyszabású koncertet adtak, hatalmas sikerrel. 
A zenekar tagjai: 
Lázár Krisztina
Bódi András
Zakál Zoltán – ének
Barkó Zsuzsanna
Vörös Miklós
Janzsó Cecília
Krisztián Mária
Színai Tamás
Benedek Árpád
Szabó János
Farkas Miklós
Szabó Boglárka: kórus
Dely Géza – gitár
Németh László – gitár 
Forrás: Közelkép 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top