Close

A román és magyar nép közös sorsáról beszélt Hende Csaba és Markó Béla Aradon

A térség népeinek, így a románoknak és a magyaroknak közös a sorsa az új Európában, a két népet számos területen kötik össze az érdekek, együtt kell keresniük a választ korunk kérdéseire – ezeket a gondolatokat fejtette ki szerdán Aradon Hende Csaba honvédelmi miniszter és Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.A Nemzeti Gyásznap alkalmából az aradi Szabadság-szobornál délután rendezett ünnepségen mindkét politikus a mai kor követelményeinek a tükrében emlékezett meg a 161 évvel ezelőtt kivégzett tábornokokról.

 

Hende Csaba beszédében megállapította: a Magyar Köztársaság tudja, hogy mivel tartozik a nemzetnek. Együtt kell összekötnünk azokat a szálakat, amelyeket a történelem vagy a közelmúlt felelőtlensége elszaggatatott – mondta. ,,Román barátaink tapasztalataiból tanulva vezettük be a kettős állampolgárság intézményét a határon túli magyarság számára. Erőteljesen támogatjuk a magyar közösség decentralizációs és autonómia törekvéseit. A magyar kormány kiemelt figyelmet fordít a szórványban élő magyarság sorsára, közösségeinek, intézményeinek megőrzésére és gyarapítására. Figyelünk mindazokra, akik magyarként élnek és dolgoznak, s ha kell, a mindennapokban küzdenek meg nemzetünk jövőjéért, közös megmaradásunkért” – fejtette ki a honvédelmi tárca vezetője.

A teljes cikk itt olvasható. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top