Close

Magyarország egyik legmodernebb óvodája

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. Az elnyert támogatás összege 85.000.000 forint, melyhez Gönyű Község Önkormányzata a 10%-os önrészesedésen túl még 22.000.000 forinttal járult hozzá.
Pályázatunk célkitűzései megvalósultak.

Először is tartalmában újul meg tevékenységünk, melyet tükröz óvodánk arculatának mottója „Óvoda a természetben, természet az óvodában”. 
A tartalmi célkitűzésekhez európai szintű feltételeket teremtettünk meg:

 

• Vállaltuk, a környék valamennyi sajátos nevelésű gyermekeinek nevelését.
Ehhez biztosítottuk a teljes akadálymentesítést, új többfunkciós fejlesztőszobát és csoportszobát. Az óvoda egész épületében, helyiségeiben könnyedén közlekedhetnek a mozgásában korlátozott, illetve a gyengén látó gyermekek és felnőttek.
• A gyermekek fejlesztése érdekében együttműködést kötöttünk a Nyugat – magyarországi Egyetem Neveléstudományi Intézetével.
Célkitűzésünk kettős: egyrészt szakmai tanácsokkal segítik a fejlesztő munkánkat, másrészt tanító – és gyógypedagógia szakos hallgatóknak gyakorlati terepet biztosítunk, egy belga tükörrel ellátott monitorin helyiséggel.
A nagyméretű tornaszobát speciális eszközökkel szereltük fel, melyet mind az egészséges, mind a mozgásukban korlátozott gyermekek testi fejlesztését, illetve terápiás foglakozásokat is lehetővé tesznek.
• Az óvodai programunkban a művészeti nevelés mellett kiemelt szerepet kap a környezettudatos, egészséges életmód. ezt az épületben biztosítja a megfelelő légtér, az emelet ráépítés és a földszinten a Himalája só téglából kialakított sószoba.
• Ezzel a programmal szintén kapcsolódtunk az Apáczai Csere János Kar Neveléstudományi Intézetében másfél évtizede elindított Erdőpedagógiai projektjéhez.

A program lényege: 

A környezetkultúra (óvodakert, hulladékkezelés-hulladékhasznosítás, komposztálás)
Az egészségkultúra (falusi porta, táplálkozás, természetpatika, napirend, mozgás, tánc, testi – lelki önismeret, elcsendesedés)
A viselkedéskultúra (jeles napok – zöld napok, hagyományok – népszokások- népi természetismeret – mesterségek – természet és művészet)
A Kék Duna Óvoda új kertje messzemenően biztosítja a természettel való állandó kapcsolatot, ezt erősíti az óvoda fekvése (a Duna és az erdő között).

Hengster Zsuzsanna
óvodavezető
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top