Close

A ,,kónyi beszéd”

Beismerte a Fidesz két helyi politikusa, hogy valódi a hangfelvétel, amely szerint akár alaptalan számvevőszéki vizsgálat segítségével (is) igyekeztek volna lejáratni Kóny község független polgármesterét, aki újra indul a posztért -közölték internetes hírportálok. Ágoston Tamás képviselő- és Németh Marica polgármesterjelölt azonban ,,nem úgy gondolta”, amit mondott.

 
A Stop.hu birtokában lévő hanganyag tanúsága szerint más módon, kocsmai rémhírekkel, és egy vezető ügyésznő ,,megkörnyékezésével” is próbálkoztak volna. Az ,,Új szél – új vitorla” nevű fideszes formáció tagjai a Győr-Moson-Sopron megyei Kóny község újrázni esélyes független polgármesterének ,,megzsarolási” lehetőségéről beszélgetnek. ,,Ha nem tudjuk megfogni, elbukunk, meg kell fogni ÁSZ-vizsgálattal”- mondta a hangfelvételen Németh Marica polgármesterjelölt. Ágoston Tamás képviselőjelölt hozzátette: ,,ha a választások előtt egy héttel indul el, nekünk az is nagyon jó, és nem is akarunk eredményt a választásokig”. (…) ,,Arra mondtuk azt, hogy nekünk az is jó, ha elkezdenek vizsgálódni, és azt mondta erre Alpár, hogy azt garantálom, hogy a faluban az látványos lesz”. 
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Kósa: ,,Senki sem befolyásolhatja az Állami Számvevőszéket”
A Fidesz elhatárolódott a Stop.hu portálon vasárnap megjelent hangfelvétel tartalmától, illetve szereplőitől, akik fideszes politikusokat kevertek gyanúba. A Fidesz képviselője szerint az ügy a választási kampány miatt robbant ki.
     Az interneten fellelhető hanganyag tanúsága szerint Ágoston Tamás kónyi képviselőjelölt és Németh Marica polgármesterjelölt az Állami Számvevőszéket akarták felhasználni ellenfeleik lejáratásához, ennek érdekében pedig Gyopáros Alpár csornai országgyűlési képviselővel is felvették a kapcsolatot.
     Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke hangsúlyozta: a Fidesz elutasítja ezt a magatartást, szó se lehet arról, hogy bárki befolyásolja az Állami Számvevőszék vizsgálati menetrendjét.
 
A teljes cikk itt olvasható.
 
Lásd még:
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top