Ring Magazin

Vasárnap, 2018. Augusztus 19.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Kultúra KULTÚRA Kisgyerekkel a misén – Beszélgetés Tornyai Gábor atyával (22. rész)

Kisgyerekkel a misén – Beszélgetés Tornyai Gábor atyával (22. rész)

E-mail Nyomtatás PDF

kisgyerekesek

A misére járók közösségének van egy kisebb, de általában mindenkinek szembetűnő csoportja: a kisgyerekes családok. Minden bizonnyal minden templomba járó tapasztalta már, hogy milyen kihívásokkal jár egy kisgyermek jelenléte a misén, akár az elmélyülni vágyó hívó, akár a szülő oldaláról. A mai alkalommal ezekről beszélgetünk Gábor atyával.

Kezdjük talán a szülők dilemmáival. Gyakran már az is kérdésként merül fel, hogy egyáltalán menjünk-e misére? Hiszen, ha elmegyek, akkor se tudok figyelni. Mi értelme van ott lenni, ha semmit sem tudok megélni, a prédikációra se tudok odafigyelni. Jó, áldozni kimegyek, de…
De ez a lényeg! Ezzel a dilemmával én is sokszor találkozom. Az a fontos, hogy valaki azért jön el otthonról, mert ezt az időt Istennek akarja szentelni. Persze gyakran előfordul, hogy a gyerek miatt nem tud úgy ott lenni, nem tudja úgy hallgatni a prédikációt, de akkor is azért van ott, mert az Istennel akar találkozni. Ez mindenképpen értékes, Istennek szánt idő. Egyébként is sokszor előfordul, hogy ha nincs veled gyerek, akkor se tudsz rendesen odafigyelni a misére. Ha kisgyereked van, aki éppen nyűgös és sok figyelmet igényel, akkor legyél így ott. Mondd azt, hogy „Istenem, eljöttem Hozzád a szentmisére, most így tudok Veled itt lenni, de ezt Neked adom.”

Megfigyeltem, hogy általában, amikor az áldozás van és elindulnak a szülők, akkor egy picit lenyugszik még az éppen nyűgös hangulatban lévő gyerek is. Aztán elképzelhető, hogy megint nyüzsibe vált, de lehet, hogy ez a fél perc vagy egy perc, ez lesz a szülő miséje. Az áldozás pillanatában pedig meg tudja élni a Jézussal való találkozást.

Van olyan család is, ahol felváltva jönnek a szülők misére. Míg az előző esetben az a fő szempont, hogy együtt jöjjön a család, ebben a változatban az, hogy szeretne úgy ott lenni a misén, hogy rendesen oda is tudjon figyelni és ezért inkább felváltva jönnek és maradnak otthon a gyerekre vigyázva. Szerintem ez a legritkábban használt megoldás, de ez is egy út.

Két út van a tekintetben, hogy hogyan szoktak viselkedni a szülők a gyerekkel a mise alatt. Az egyik azt mondja, hogy a gyerek is üljön a padban már egészen kicsinek, azt szokja meg, hogy Isten házában így kell viselkedni, szép csendben kell lenni. A másik pedig hagyja egy kicsit szabadabban mozogni, amennyire a körülmények engedik. Te preferálod valamelyiket a kettő közül?
Igazából nem. Itt is az jön elő, hogy hogyan, milyen elvek szerint neveli a szülő a gyerekét. Van az a szülő, aki szigorúbb kereteket szab a gyerekének és van, aki jobban szabadjára engedi őt, és akkor lép oda, ha a helyzet már feltétlenül úgy kívánja. Azt szokták mondani, hogy két féle szülő van, a világítótorony és a helikopter. A helikopter-típus állandóan a gyerek fölött lebeg, felügyeli, el sem mozdul mellőle. A világítótorony pedig biztos pontként áll stabilan egy ponton, a gyerek pedig mindig látja és tudja, hogy hol van anya/apa és oda tud menni hozzá, ha baj van. Ez mutatkozik meg a templomban való jelenlétben is.

Van olyan helyzet, amit te személy szerint nagyon nem bírsz?
Szerintem engem kevésbé zavarnak a nyüzsgő gyerekek, mint az imádkozó embereket. Akkor nehéz misézni, ha nagyon kiabálós, sírós éppen a gyerek és a szülő nem kapcsol, mert az ő tűréshatára egészen más, mint a környezetéé. Lehet, hogy ami másnak már-már elviselhetetlen, az neki még semmi. Ez az, ami esetleg nehéz tud lenni, de minden egyében mosolygok. Nagyon aranyosak a gyerekek. Volt olyan, aki elkezdett táncolni előttem mise közben vagy kijött és kitárta a kezét, ahogy én. Ilyenkor persze nehéz komolynak maradni, mint ahogy akkor is, amikor bekiabálnak valamit hangosan. Például, hogy „Mikor lesz már vége?”, mondjuk az áldozás utáni szent csendben vagy úrfelmutatáskor. De ezek édes, aranyos dolgok. Nagyon szeretem.

Nálunk van egy olyan lehetőség, és sok szülő ezt ki is használja, hogy át lehet menni a közösségi terembe, ahol van kihangosítás, kivetítés. Persze ez nem ugyanaz. Van olyan szülő, aki azt mondja, hogy így a gyerek sem érzi templomban magát és nem azt tanulja meg, hogy mit kell a templomban tenni, hanem azt, hogy ez is egy játéktér. De a szempont az, hogy ha valakinek nagyon nyűgös a gyereke, akkor ki tudja oda vinni és a többieket nem zavarja.

Jó, hogy nálatok megvannak a megfelelő körülmények, de sok olyan templom van, ahol nincs ilyen lehetőség. Egy imádkozni vágyó hívő részéről viszont nem kis kihívást jelent egy nyűgös gyerek viselkedésének tolerálása.
Igen, ez az oldal nehezebb, hogy az a hívő, aki ott van a misén és azért jön el, hogy imádkozzon, hogyan él meg egy mocorgós gyereket. Egy kisgyerekes szülő elvárja, hogy mindenki fogadja el, hogy ilyen a gyerek, mert ő gyerek. Ez igaz. De, egy kicsit kisarkítva a dolgot, színházba sem visznek nyűgös gyereket. A misén tulajdonképpen egy szent színdarabban vagyunk benne. A szülőnek is érdemes arra odafigyelni, hogy mások ingerküszöbe hol mozog ebben a kérdésben és tiszteletben tartani, azt hogy ő imádkozni szeretne.

Hogyan lehetne egy kicsit közelíteni a két felet egymáshoz?
Mindkét félnek empátiát kell gyakorolnia. Ez egy jó lehetőség a kereszténység gyakorlására is szerintem. Tuti recept nincsen. Ha a plébánia meg tudja oldani, hogy legyen külön gyerek mise, az egy jó megoldás lehet. Falusi közegben vagy egy olyan helyen, ahol csak egy-két mise van, és a plébános örül, ha eljut mindenhova, ott ezt nem lehet megoldani. Itt a szülőknek és a híveknek kell jobban odafigyelniük egymásra és egy kicsit érzékenyebbé tenni magukat. A másik lehetőség pedig, hogy kialakítanak valami olyan lehetőséget, ahol a gyerekekkel külön foglalkoznak. Sok helyen (például nálunk is Öreghegyen) van ovis foglalkozás a mise alatt. Ezzel le lehet kötni a gyereket is és a szülő is egy kicsit felszabadultabban tud ott lenni a misén. Amíg kisebbek a gyerekek, addig ez sokkal nehezebb. Nem tudom, hogy létezik-e optimális megoldás.

Jó lenne, ha mindenhol lenne lehetőség családos misére járni.
Városban ez nagyon jól megoldható, mert ott ki tudsz jelölni egy családos misét. Például nálunk Öreghegyen már nagyon jól beállt, hogy a fél tizenegyes mise a családos mise. Egy hétvége alatt van hat mise, amit tartok, ebből ez az egy kifejezetten olyan, amiről tudják, hogy családos. Ha valakinek nem jó ez a típusú mise, mert nehezebben tolerálja a mocorgást és a nyüzsgést, akkor átmehet másikra.

Az is vita téma a szülők között, hogy játszhat-e a gyerek a misén vagy sem. Vigyenek e neki például színezőt vagy sem. Mert akkor ő nincs ott a misén, ha éppen rajzolgat.

Én a saját gyermekeimnél azt tapasztaltam, hogy látens módon megtanulták az imádságokat és az énekeket, pedig látszólag nem is figyeltek oda, mert közben teszem azt színeztek. Előfordult már az is, hogy már a miséről hazafelé menet, az öt éves lányom rákérdezett valamire, amit a prédikációban hallott. Persze mindenkinek megvan a maga elképzelése arról, hogy hogyan szoktassa be a gyermekét. De mi van akkor, ha például egy kiskamasz kijelenti, hogy ő nem akar misére menni?
Ezzel is sokszor megkeresnek a szülők. Igazából nem tudok erre se tuti receptet mondani. Amíg kisebb a gyerek, addig ezzel nincs gond, leginkább általános iskola negyedik osztály után szokott problémaként jelentkezni. Szerintem, ha azt tapasztalja meg a gyerek, hogy a szülő számára tényleg fontos a mise és nem csak egy felvett dolog, akkor később vissza tud kapcsolódni, még akkor is, ha egy darabig kiesik belőle. Bár azt is meg kell hagyni, hogy nagyon sokan eltűntek így fiatal gyerekként. Ez a klasszikus „kibérmálkozós” kategória.

Amikor a bérmálkozás után úgy érzik, hogy már „minden le van tudva”?
Igen. De ez sokszor azért van így, mert a szülő is így áll hozzá. Ha viszont azt látja a gyerek, hogy ez a szülők számára is fontos, akkor azt gondolom, hogy ez hosszú távon hozhat gyümölcsöt. Az igazi kérdés az, hogy a család életének mennyire része az istenkapcsolat. Otthon, mennyire van jelen a kereszténység? A mise csak egy program? Elmegyünk moziba és elmegyünk misére? Van-e helye otthon a hitnek?

A keresztelésnél el is hangzik, hogy vállalod azt a kötelezettséget, hogy megtanítod őt mit jelent keresztényként élni. Én azért keresztelem meg a gyereket, mert a szülő ezt vállalja. Ez pedig nem csak azt jelenti, hogy tételesen tanítja a gyereket, hanem, hogy elééli a kereszténységet.

Mivel tudjuk még segíteni a misével szemben ellenállást gyakorló gyermekeinket?
Ha már magként él benne valamilyen pozitív élmény a hittel, az egyházzal, a templommal, vagy akár egy pappal kapcsolatban, akkor az bármikor felszínre törhet. Ha nem is gyakorolja a hitét, de az mégiscsak dolgozik benne. Egy kisgyerekes családnál is a magvetés része az egésznek. Nem tudhatjuk, hogy mi történik azzal a maggal a felszín alatt. Bármikor szárba szökhet.

Tehát a szülők felelőssége, hogy a magokat elszórják.
Talán nem is a magvetés a szülők felelőssége, hanem annak a biztosítása, hogy az a föld, amibe majd hullik, jó föld legyen. Az a föld mozgatva legyen, gyomlálva legyen. Csak ebben tudsz neki segíteni, hogy helye legyen annak a kis növénynek kinőni. Aztán amikor már elég erős, akkor már úgyis magától nő majd.

 

Szerencsés Dorka


(3 értékelés)
 

Migráció-szürreál

Rab Irén a göttingeni egyetem finnugor tanszékének lektoraként Németországban élte a magyarok megszokott, rendszeres külföldi életét az egyetem, a könyvtár, az uszoda és az általa alapított helyi „magyar klub” remekül szervezett kulturális rendezvényei között. Élte dolgos hétköznapjait és a kedves egyetemi város mindennapi életét, kerékpározott, kutyát sétáltatott, szívesen társalgott a szomszédokkal...
De egy napon hirtelen valami megváltozott, a szavak és mondatok a göttingeni polgárok szájában mintha szögletessé váltak volna ( a magyarral szemben ) és bár maradt a szokvány mosoly, mégis növekedett a távolság közte és a város lakói között. Valami nem stimmelt (es stimmt aber nicht!) a kedélyes egyetemi város és a kínjukban kerítést építő magyarok helyi képviselője, vagyis önmaga (Rab Irén) között...
Egy lebilincselő könyv, Európa változásairól, tényekkel és humorral, Rab Irén: Helyzet van című kötete

A RING arca

Hogyan indult, hova jutott el, s melyek a legfontosabb értékei?

Tisztelt Olvasóink! Kedves Barátaim!

A ringmagazin.hu értékelvű közéleti, gazdasági, kulturális portál fejlesztésén gondolkozva, fontosnak tartok egy rövid visszapillantást, annak a tisztázását, hogy honnan indultunk, hova jutottunk el és melyek azok az értékek, amelyeket a jövőben is meg kell őriznünk. Szükségesnek tartom ezt abból a megfontolásból is, hogy másoknak is lehetőséget adjak a véleményeik, javaslataik elmondására.

A teljes cikk itt olvasható! 

Megjelent az A Mi Otthonunk júliusi száma

cimlap 2018julius 

Bővebben az Otthon rovatban

Média a médiában

02.ecs.mediacimlap02.fz.mediaringor ring01.kg.media01.orkeny.media04.mzmedia

A sajtót, a nyilvánosságot és a valódi sajtót egyre inkább háttérbe szorító közösségi platformokat vettük nagyító alá összeállításunkban. Mi a hír, mi a vélemény és hol szentség, azaz a hitelesség. Hihetünk-e még a médiának? Kinek, minek, hogyan, miért, mikor? Az újságnak, a tévének, a világhálónak, a közösségi oldalaknak? Erre kerestük a választ. A fotókra kattintva tallózhatnak cikkeink között.

Hányan olvasnak bennünket?

Oldalainkat 493 vendég böngészi

bav logo kicsi banner