Close

Az MSZP-Párbeszéd négy helyen ajánlott fel visszalépést

azmszpnegyhelyen ring

Az MSZP-Párbeszéd tárgyalásokat kezdeményez az LMP-vel és az Együtt-tel, felajánlva a Budapest belvárosi, a csepeli, a gödöllői és a szekszárdi jelöltjük visszalépését, ha a másik két ellenzéki párt nem indít jelöltet egyetlen nyerhető körzetben sem – jelentette be a pártszövetség miniszterelnök-jelöltje kedden, Budapesten tartott kampányrendezvényen.

Karácsony Gergely emlékeztetett, az MSZP-Párbeszéd eddig 48 helyen állt el az indulás lehetőségétől a kormányváltás érdekében, mert úgy érzik, a legesélyesebb ellenzéki erőként nekik a legnagyobb a felelősségük.
„Nem alibizni akarunk, hanem választást akarunk nyerni!” – jelentette ki, majd megismételte, szerinte a Fideszre szavazók mellett azok is a kormány maradása mellett döntenek, akik nem vesznek részt a választáson, vagy olyan jelöltre szavaznak, akik esélytelenek, illetve nem hoznak igazi változást. Kiemelte, nem csak most lettek demokraták, európaiak, és a hatalom birtokában sem fognak megváltozni.
Karácsony Gergely arra kérte a szavazókat, hogy voksukat ne a gyűlölet irányítsa, hanem szavazzanak arra a nyitott, a sokszínűsége miatt erős szövetségre, amely képes lehet kivezetni Magyarországot abból a válságból, amelyet a Fidesz idézett elő „elképesztően primitív” gondolkodásával.
Kiemelte, az MSZP-Párbeszéd az egyetlen politikai erő, amely valódi programmal rendelkezik.
Ennek vezérvonulata a szociális demokrácia, vagyis a demokratikus viszonyok biztosítása minden állami területen, az Országgyűlés mellett például az iskolákban és az egészségügyben is – fejtette ki, hozzátéve: „nekünk a hétköznapi emberek hétköznapi ügyei az elsők”.
Karácsony Gergely ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenzéki oldalon az MSZP-Párbeszéd egyedüliként mutatott be árnyékkormányt, majd ezúttal is megerősítette, hatalomra kerülve önálló egészségügyi, oktatási, szociális, pénzügyminiszteri, munkaügyi, környezetvédelmi és önkormányzati tárcát hoznának létre.
„Nem zsákbamacskát árulunk!” – jelentette ki.
A Párbeszéd társelnökének beszéde alatt három, fejkendőt viselő férfi rohant a terembe, akik hangosbeszélőn használtak. Karácsony Gergely áltüntetőknek nevezte a berohanókat, akiket a szervezők kikísérték a rendezvényről.
Molnár Gyula, az MSZP elnöke arról beszélt, hogy a „szívekben és fejekben” már megbukott a kormány, valamint nem tudja megérteni azokat az iskolás gyerekeket nevelő szülőket, illetve beteg hozzátartozóval rendelkezőket, akik még mindig a kormányoldalt támogatják.
Hangsúlyozta, Magyarország az elmúlt időszakban többet költött a miniszterelnök hobbijára, a stadionokra, mint az egészségügyre. A szocialista politikus szerint azonban Orbán Viktor ennek ellenére sem tudta rendbe rakni a magyar labdarúgást, ezért azt kérdezte, miért gondolja bárki, hogy az országgal megteheti ugyanezt.
Az MSZP elnöke szólt arról is, az apátia és a félelem falát kell legyőzni a választási sikerhez, ehhez azonban minden támogatójuknak meg kell győznie egy bizonytalan szavazót maga körül.
„Meg lehet verni őket!” – jelentette ki Molnár Gyula, aki köszönetet mondott a kereskedelmi televíziókban választásra buzdító értelmiségieknek és komikusoknak.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke, országgyűlési képviselője és jelöltje azt mondta, van mitől félnie a Fidesznek, mert szerinte az emberek 8-án megmutatják, hogy Magyarország jobb hely annál, mint amilyet abból Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya csinált belőle. Hangsúlyozta, a voksoláson minden választópolgár egyben ügyész és bíró is lehet, aki fellép a kormány visszaéléseivel szemben.
„Be kell húzni a „x”-et, hogy jól behúzzunk Orbánnak!” – fogalmazott a választók támogatását kérve.
V. Naszály Márta, az MSZP-Párbeszéd belvárosi országgyűlési képviselőjelöltje felszólalásában cáfolta a visszalépéséről szóló sajtóhíreket.
Kijelentette, ha valaha visszalép, akkor azt ő fogja bejelenteni, nem a sajtóból tudják majd meg a választópolgárok. A Párbeszéd elnökségi tagja nehezményezte, hogy a kampányban szinte kizárólag az ellenzéki együttműködésről kell beszélni, és nem jut idő a belváros gondjaira kínált megoldási javaslataira.
Niedermüller Péter, a DK EP-képviselője, országgyűlési képviselőjelöltje azt mondta: nem egyszerű kormányváltást, hanem rendszerváltást szeretnének, amelynek eredményeként szabad, nyitott, befogadó Magyarország jön létre.
Ennek a Magyarországnak a lakói nem élnek paranoiás félelemben azért, mert jönnek a muzulmánok, és nem tesznek megjegyzést roma honfitársaikra – tette hozzá.
Kijelentette azt is, hogy a változtatáshoz nincs szükség a Jobbikra, emellett megjegyezte, nem fog sikerülni az MSZP és a DK összeugrasztása, hiszen a két párt politikusai nem ellenfelek, hanem barátok, akiknek azonosak a céljaik.
Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője azt mondta, nyolc év illiberális kormányzás után készen állnak a jogállam, a demokratikus intézmények és a piacgazdaság feltételeinek helyreállítására.
Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, országgyűlési képviselőjelöltje szerint a kormányváltást akarók többségben vannak, ezért Karácsony Gergely vezetésével új kabinet alakul, amely a korrupció helyett elsősorban kórházakra, iskolákra költ majd.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top