Close

A bűn, mint a szeretetszálak szétzilálása – Beszélgetés Tornyai Gábor atyával (2.rész)

the sistine chapel ceiling frescos after restoration original sin

Ezen a héten Gábor atyával kicsit sötétebb vizekre evezünk és a bűn kérdésével folytatjuk nagyböjti gondolatfüzérünket, azzal az ígérettel, hogy jövő héten jön a feloldás is.

Elfordulás – odafordulás
Hogy mi is a bűn, nehéz definiálni. Egyházi körökben azt szoktuk mondani, bűn az, amiről tudjuk, hogy nem szabadna megtenni, mégis megtesszük. Tudva és akarva. De elgondolkozhatunk Szent Ágoston megfogalmazásán is, aki szerint a bűn elfordulás Istentől és odafordulás a teremtményekhez. (Aversio a Deo et conversio ad creaturam.) Hívő emberként úgy gondolkodunk, hogy a világ, amelyben élünk egy alapvetőn jó világ, hiszen Isten szeretetből teremtette. Így a teremtményekhez való odafordulás önmagában nem jelent rosszat, csak akkor válik azzá, ha ezáltal sérül az Istennel való kapcsolatunk.

A szeretetkapcsolatok szétzilálása és a halálos bűn
A szeretet és a szeretetkapcsolataink azok, amik éltetnek bennünket. Istennel és a másik emberrel, való kapcsolatot is beleértve. Ha viszont bűnt követünk el, akkor pont ezeket a kapcsolatokat sebesítjük meg, vagy tépjük szét. Akkor beszélhetünk halálos bűnről, amikor odáig fajul a dolog, hogy már nem is akarjuk összekötni a széttépett szálakat. Ezt megélhetjük emberi szinten is, de az Istennel való kapcsolatban még inkább. Jézus szőlőtőről szóló példázata rávilágít a Vele való szeretetkapcsolat fontosságára:

1Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. 2Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. 3Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. 4Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. 5Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. 6Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, ha elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég. 7Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok.

(Jn 15, 1-7)

Az emberekkel való kapcsolatainkban pedig fontos, hogy szabadon, szabadnak tudjuk szeretni a másikat. Nem kényszeríteni a kötődésre és meghagyni neki azt a lehetőséget, hogy azzá tudjon lenni, akinek igazán lennie kell és hogy szabadon tudjon dönteni mellettünk. Ahogy a közhely is mondja: „A hűség döntés kérdése.” A probléma akkor kezdődik, amikor elkezdjük a saját képünkre és hasonlatosságunkra formálni a másikat. Ha pedig ezt tesszük, akkor gyakorlatilag önmagunkat mintázzuk bele a világba és ez az önzés. Ez a bűn. A bűn alapja az, hogy azt gondoljuk, körülöttünk forog a világ.

A bűn megjelenése a világban
A bűnbeesés történetében megfigyelhetjük, hogyan dolgozik a Kísértő, hogy a szeretetkapcsolatot meggyengítse Isten és ember között. Arra irányítja az ember figyelmét, hogy mi az az egy dolog, amit nem kapott meg Istentől, noha minden más az övé. Ezután elhiteti vele, hogy azt az egy dolgot is meg kell szereznie ahhoz, hogy teljes legyen az élete. Előjön az a gondolat, hogy a másik biztosan nem szeret engem igazán, hiszen van valami, amit nem kapok meg tőle, pedig jár nekem. Ezzel már sérült is a szeretetkapcsolat. A szeretetlenség és az önzés által megjelenik a bűn a világban. Hiszen már csak az számít, hogy megszerezzem azt, amit még nem birtoklok. Az, hogy a másik mit szeretne, már nem érdekel. Ez ellentétes a szeretettel, ami pedig képes abban gondolkodni, hogy a másiknak mi a jó, hogyan tud a legjobban kiteljesedni és létezni.

(Michelangelo: Kiűzetés a Paradicsomból)

Hogyan dolgozik bennünk a bűn?
Senki sem követne el bűnt, ha látná, hogy az rossz. A bűn választásában mindig benne van, hogy jót keresünk, csak nem jó irányba. A bűn alapja az, hogy nekem legyen jó. Amikor a bűn dolgozik bennem, akkor igazából az az elvakult látás vezet, hogy nem érdekel a következménye annak, amit teszek. Ezt úgy fogalmazta meg valaki, hogy a holnap és a majd helyett, az itt és a most dolgozik bennem. Hogy nekem itt és most ez jár! Nekem itt és most ez kell! Az, hogy holnap mi lesz majd, nem érdekel. De most legyen jó! Nem akarom látni, vagy nem látom a következményeket.

Ezt láthatjuk a bűnbeesés történetében is. Ádám és Éva előtt ott függ a fán az a csábítóan szép és kívánatos gyümölcs, amiből tudják, hogy tilos enniük. De túl nagy volt a kísértés, nem tudtak ellenállni, leszakították, ettek belőle. Azzal viszont, hogy ennek követkeményei is lesznek, nem törődtek. Belemerültek a pillanatnyi élvezetbe és jól érezték magukat. Minden bizonnyal finom volt az a gyümölcs. Aztán viszont eljött az ideje a következményekkel való találkozásnak is. Mi erre a válaszuk? A rejtőzködés. Ádám és Éva fügefalevelekből ruhát készítenek és elkezdik takargatni magukat, mert észreveszik, hogy meztelenek. Rájönnek arra, hogy mit csináltak, de nem akarnak szembenézni a lelkiismeretükkel, nem akarnak találkozni Istennel. Azt mondják inkább: Letakarom magam ezzel a levéllel és akkor nem leszek meztelen. Elfedem valamivel a bűnöm és akkor úgy tűnik majd, valójában nem is történt semmi. Lelkiismeret elnémítva. De ez valójában önbecsapás és előbb-utóbb eljön az a pont, amikor nem futhatunk tovább lelkiismeretünk szava elől.

Ilyenkor stratégiát váltunk és jön a magyarázkodás. Mindegy, hogy ki a hibás, de az biztos, hogy nem mi. A környezet, a körülmények vagy talán maga az Isten. A bűnbeesés történetében sem Ádám, sem Éva nem mondja ki, hogy hibázott. Ám míg Éva csak a kígyót okolja, Ádám odáig megy, hogy magát Istent teszi felelőssé azzal, hogy azt mondja: „Az asszony a hibás, akit te adtál mellém!”

A bűn elkövetése a következmények figyelembevétele nélkül – a lelkiismeret elnémítása – rejtőzködés – magyarázkodás. Igazából ez a bűn szörnyűsége. Ez a folyamat, amiben benne vagyunk. Először, hogy nekem hiányzik valami az életemből, ezt én megszerzem magamnak, nem foglalkozom a következményeivel, mert ez nekem jó. Amikor rádöbbenek arra, hogy nem jó, akkor jön az a része, hogy először próbálom takargatni. (Talán nem vették észre, talán ez nem derült ki, talán ez nem tűnik föl senkinek.) Aztán elkezd belül dolgozni ez a dolog és akkor rejtőzködöm. Nem akarom meghallani az Isten szavát, nem akarok vele találkozni, nem akarok a lelkiismeretemmel szembenézni és elkezdek mindenféle olyan dolgokat csinálni, amik ezt elfedik előlem. Például, hívő emberként nem ülök be a templomba imádkozni, mert nem akarom, hogy megszólaljon az Isten. Pedig tudom, hogy mit mondana, de nem akarom meghallani. És amikor már nem tudok ettől menekülni, akkor jönnek az ideológiák, amivel megmagyarázom magamnak, hogy ez még igazából nem probléma, vagy ráfogom a körülményekre. Azzal vigasztalom magam, hogy manapság mindenki ezt csinálja. Ezzel is igazából magamat akarom felmenteni. A nagy dolog az egészben az, amikor ki tudom mondani, hogy hibáztam és bocsánat. Csak ehhez piszok nagy erő kell. Jézus azt mondja: Az igazság szabaddá tesz. Én ebben értettem meg, hogy milyen hatalmas felszabadító erő az, amikor szembe merek nézni azzal, amit csináltam. Amikor ki merem mondani és önmagam előtt fel merem vállalni, hogy rosszat tettem, hibáztam, bűnt követtem el és ez így nem jó. Jót akartam, de ez így nem jó. Ez nem a jó. Ez nem az igaz.

A bűntudat elfojtása és ennek lehetséges következményei
Képzeljük el, hogy a Balatonban játszunk egy nagy felfújható labdával. Lenyomjuk a víz alá és ott tarjuk. Aztán amikor elengedjük, hatalmas erővel tör fel a magasba. Pontosan ez történik, ha megpróbáljuk elfojtani magunkban a bűntudatot. Lenyomhatjuk, de a felszín alatt dolgozik.

Következményképpen kialakulhatnak különböző pszichoszomatikus betegségek. Nem tudok megemészteni valamit hosszú időn keresztül – gyomorrák. Nem kapok levegőt egy adott közegben – tüdőrák. Persze nem minden megbetegedés oka vezethető vissza erre, de nem lehetetlen, hogy olykor valamilyen elfojtás húzódik meg a háttérben.

Nem csak a test, a szellem is el tud rákosodni. Ez is lehet a bűn következménye. Előfordulhat, hogy fizikailag teljesen rendben vagyok, de nem normális módon kezd alakulni a gondolkodásom. Például mindenkiben ellenséget látok, vagy mindenkiről azt feltételezem, hogy bántani akar engem. Mindez arról árulkodik, hogy bennem nincs rendben valami. Elkezdhetek például bezárkózni, attól való félelmemben, hogy ha valakinek elejtek valamit magamról, akkor azt fölhasználja ellenem. Így inkább nem beszélek senkivel, mert az biztonságosabbnak tűnik. Kialakulhat egyfajta magány, sötétségebe zárkózás.

Az örök élet, vagy az örök boldogság arról szól, hogy végtelen módon benne élek a beteljesült szeretetben. Számomra ez az üdvösség, abban a boldogságban élni, hogy mindenféle árnyék és önzés nélküli szeretetben élek. Nekem ez az igazi boldogság. És hogyha tudatosan szakítom el magam ennek a lehetőségétől, akkor halálossá válik, mert pont az élet szűnik meg bennem. Belefulladok az önzésembe. Ez a pokol. Nekem legalábbis ez a definícióm. Vágyok arra, hogy szeressen a másik, de gyűlölöm azért, mert nem úgy szeret, ahogy én akarom.

A jövő heti beszélgetésünkben arra keressük a választ, hogy mit tehetünk a bűnnel szemben.

Szerencsés Dorka

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top