Close

Vonát is megkeresték az Orbán külföldi bankszámlájáról szóló dokumentumokkal

vona

Vona Gábor ma már nem venne fel gárdamellényt, és míg gyerekkorában pedig előszeretettel vetett szárnyatépett legyeket pókok közé, most a pókkal kezdené az elszámoltatást – erről a Jobbik-elnök egy csütörtök esti rendezvényen beszélt, ahol arról is kérdeztük, hogy mit gondol Simicska médiabirodalmának átalakulásáról, mikor találkozott utoljára az oligarchával és arról, lesz-e együttműködés a többi ellenzéki párttal az egyéni körzetekben.
Vajon mennyire néppártosodott a Jobbik, ha oda jutottunk, hogy Vona Gábor a pesti zsidónegyed egyik ismert intézményében, a Spinoza Színházban beszélget Rangos Katalinnal, miközben a közönség soraiban több a DK-kitűzős érdeklődő, mint a nagymagyarországos? Nem véletlen, hogy csütörtökön este maga Vona is azzal kezdte, nem gondolta volna, hogy valaha részt fog venni egy ilyen beszélgetésen, de örül neki, mert ez azt jelenti, hogy siker az, amit a sajtó előszeretettel cukikampánynak nevez. Ő azonban ragaszkodik a néppártosodás kifejezéshez, ugyanis “ez egy átélt, belülről fakadó folyamat” – magyarázta.

Az, hogy ez az egész mennyire hiteles, nem mérhető, mindenki döntse el maga, de szerinte a 2018-as választás egy válasz lesz rá. Ugyannakkor azt mondta, a CEU-ügy és a civiltörvény körüli jobbikos megnyilvánulások azt mutatták, hogy ők maguk változtak. Azt nem tudta megmondani, mi volt a néppártosodást előidéző konkrét pillanat, egy folyamatról beszélt, de azt tudja, hogy amíg a 2010-es Vona Gábornak tetszene, amit most az Orbán-kormány csinál, mára ez gyökeresen megváltozott. Önmagát ma már az 1998-as Orbán Viktorhoz hasonlítja, a miniszterelnök pedig szerinte a 2010-es Vona Gáborrá változott.

Szóba került a Magyar Gárda is, 2010-ben önazonos döntésnek gondolta, hogy gárdamellényben ült be a parlamentben letenni képviselői esküjét, de az ember változik, ma már nem venné fel a mellényét, nincs is meg már, elajándékozta egy olyan embernek, akinek fontos volt.

A gárdát a Gyurcsány-kormány és az akkori rendőri fellépések ellen hoztuk létre, de nem voltunk felkészülve arra, hogyan kell egy ilyen szervezetet irányítani, nem tudtuk uralni az elért hatást, onnantól pedig folytonos szakadások története volt a szervezet – mondta.

Kimondani, hogy tolvaj

A beszélgetés sokszor visszakanyarodott Orbán személyéhez, Vona bevallotta például, hogy sokan köszönhet neki, ugyanis politikai változása kijózanítóan hatott rá, ahogy fogalmazott, komoly esettanulmány számára a miniszterelnök. Amikor pedig a parlamentben áll fel és tesz fel neki azonnali kérdést, többször meggyűlt vele a baja.

Nem egyszerű felállni és Orbán szemébe nézni, az első ciklusban bénított is a köré épített mítosz. Rutin kell ahhoz, hogy a szemébe tudjam mondani, hogy tolvaj.
Ezekben az esetekben Orbán mostanában személyeskedésig fajuló válaszokat enged meg magának, köztük olyanokat, amelyek Vona esetleges homoszexualitására való utalgatásként is értelmezhetők. A Jobbik elnöke ennek valahol örül, mert ez azt mutatja, a kormányfőnek nincs igazi érve ellene, ha pedig homoszexuális lenne, vállalná. Az bántja ebben a történetben igazán, hogy a homofób kártyát kihasználva próbálja a Fidesz elbizonytalanítani a vidéki Jobbik-szavazókat.

Ha kormányra kerülne a Jobbik 2018-ban, az első intézkedése lenne, hogy az elszámoltatást a pókháló közepén a pókkal, vagyis Orbánnal kezdené. Azonban van olyan is, amit megtartana, például a családtámogatási rendszert, a makrogazdasági egyensúlyt, a feszes költségvetést és a határon túliak szavazati jogát. De a korrupciót és egyes sajtótermékek manipulációs tevékenységét azonnal megszüntetné.

Orbán bankszámlája

Itt mondta el Vona, hogy közelebbről meg nem nevezett emberek nemcsak Gyurcsány Ferencet, hanem őt is megkeresték, hogy eladjanak bizonyos papírokat, amik bizonyítják állítólag, hogy Orbán külföldön tartja a pénzét. Mivel Vona nem látott semmi bizonyító erejű dokumentumot ezzel kapcsolatban, az egészből nem lett semmi. De nagy tételben fogadna arra, hogy a kormányfőnek van külföldi bankszámlája. A kapcsolatfelvételről még annyit mondott, hogy egy közvetítőn keresztül kereste meg valaki Nyugat-Európából.

Éles váltással a zsidóságára pár éve ráébredő volt jobbikos Szegedi Csanádra terelődött a szó a beszélgetésen, Vona nem tudja, mi van vele, de ez egy fájdalmas történet a számára, ugyanis barátok voltak. Szerinte egyébként Szegedi végül nem a zsidó származása, hanem egy EU-s vesztegetési ügy vádja miatt távozott a pártból. Vona elmondta, hogy a történtek után egy másik Jobbik-tag is megkereste őt azzal, hogy elmondja, ő is zsidó, de Vona csak annyit mondott, nincs gond, dolgozzanak tovább. Egy másik távozóról, Novák Elődről azt mondta, neki azért kellett mennie, mert a néppártosodás folyamatának ellenzője volt, Toroczkai Lászlóra azonban sikeres polgármesterként szükség van a pártban, Vona szerint fontos tapasztalatai vannak a migrációs válság kezelésében.

Az ellenzéki pártokról azt mondta, az egy dolog, hogy az MSZP és a DK nem akar összefogni a Jobbikkal, de ők sem akarnak ezekkel a pártokkal közösködni. Más a véleménye az LMP-ről és a Momentumról, őket 21. századi pártoknak tartja, akikkel lehet konstruktív párbeszédet folytatni, ő kifejezetten jó viszonyt ápolt Schiffer Andrással, de Szél Bernadettel és Hadházy Ákossal is.

Légyölő, vizslát ölelő

Hamarosan megjelenik Havas Henrik könyve is Vonáról, Rangos már olvasta, így rákérdezhetett, hogy milyen is volt a pártelnök viszonya a legyekkel gyerekkorában. Kiderült, hogy akkoriban előszeretettel fogdosott legyeket, letépte a szárnyukat és vetette oda pókoknak, hangyáknak, figyelte, hogy mi történik.

Olyan akartam lenni, mint David Attenborough, elmenni a Galápagos-szigetekre és tanulmányozni az állatok viselkedését.
Nem csak a széljobbos Vonából lett néppártosodó, a légyölőből is állatvédő (elhangzott, kölyökvizslánál tán csak a kölyöktacskó tüneményesebb), elmesélte, ma már képtelen megölni egy legyet, sőt, egyszer egy bizottsági ülésen kivette Hoffmann Rózsa poharából a fuldokló rovart és szabadon engedte a Parlamentben.

Politikusi tulajdonságait értékesítő ügynöki múltjából hozza, adott el teniszpályákat, angol nyelvtanfolyamokat és liftvészjelző berendezéseket is, innen tudja, hogy az első és legfontosabb, hogy az emberekkel szót értsen és megszerezze a bizalmukat.

A Jobbik néppártosodása is itt tart most, ez az első lépés, a bizalom.

A beszélgetés után rövid interjút készítettünk Vonával, a középpontban Simicskával és 2018-al.

hvg.hu: Mit szól ahhoz, amit Schlecht Csaba, a Simicska médiabirodalom új feje mondott, hogy azt szeretné, 2018-ban ön legyen a miniszterelnök?

Vona Gábor: Ha valaki így gondolja, annak csak örülni tudok.

hvg.hu: De ezt egy főszerkesztő mondta.

V. G.: Akkor is ugyanúgy örülök neki, ő is egy választópolgár.

hvg.hu: Simicska Lajos pedig korábban azt mondta, minden szimpátiája a Jobbiké. Nem tartja ezt a médiaviszonyok felborulásának?

V. G.: Nem érzem tragikusnak, ha valaki elmondja, mit érez. De az is deklarálsra került, hogy nem akarnak Jobbik-médiumot csinálni a Magyar Nemzetből. Azt gondolom, teljesen jogos, ha egy napilap foglalkozik a legnagyobb ellenzéki párttal.

hvg.hu: Mikor találkozott utoljára Simicska Lajossal?

V. G.: Nagyon régen, utoljára a Magyar Nemzet Szalon rendezvényein, az A38 hajón, amiről be is számolt a sajtó.

hvg.hu: Indul az újabb plakátkampányuk, az 1100 saját tulajdonú plakáthelyen, de nagyon keveset tudni, hogy kitől és mennyiért vették ezeket. Mikor állnak elő a részletekkel?

V. G.: Az ügyben még folynak tárgyalások, bár egyre nehezebb a dolgunk, így részletekkel még nem tudok szolgákni.

hvg.hu: Még több plakáthelyet szeretnének?

V. G.: Voltak ilyen tárgyalások, de a kormány annyira megnehezíti a dolgunkat, hogy szerintem nem veszünk többet.

hvg.hu: Van olyan plakát az 1100 között, amit a Simicska-féle Mahir Citypostertől vettek?

V. G.: Ezt nem tudom kizárni.

hvg.hu: Elhangzott, a bizalom a legfontosabb, aztán a program. Mikorra várható, hogy előállnak a választási programmal?

V. G.: Január végén.

hvg.hu: És a 106 egyéni jelölttel?

V. G.: Az folyamatban van, személyesen is fogok jelölteket bemutatni a következő napokban, hetekben.

hvg.hu: Elképzelhetőnek tartja, hogy az egyéni körzetekben visszalép egy jobbikos jelölt egy esélyesebb balos jelölt javára?

V. G.: Csak azt tudom mondani, amit a választmányunk döntött, 106 egyéni jelöltet állítunk, mi vagyunk a legerősebb ellenzéki párt.

hvg.hu: Nagyjából egymillió szavazó a lemaradásuk a Fideszhez képest.

V. G.: A közvéleménykutatók számai szerint. A valóságban a szakadék jóval kisebb, sokan félnek és nem merik elmondani a véleményüket.

hvg.hu: Ez politikusi megérzés vagy tapasztalat?

V. G.: Tapasztalat.

hvg.hu: Tömegekről beszélünk?

V. G.: Kormányváltó tömegekről.

hvg.hu: Azt mondta korábban, ha 2018-ban nem nyer, lemond.

V. G.: Lejár a mandátumom a párt élén, de nem erre készülök, hanem arra, hogy kormányt alakítok.

HVG – Tóth Richard

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top