Close

Lázár: egyre jobb képet mutat az ország gazdasági helyzete

Budapest, 2017. november 16. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (j) szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2017. november 16-án. Mellette Kovács Zoltán kormányszóvivő. MTI Fotó: Soós Lajos

Magyarország gazdasági helyzete egyre jobb képet mutat – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, miután előző napi ülésén a kormány áttekintette a gazdasági adatokat.

A tárcavezető – Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszámolója alapján – hangsúlyozta: Magyarország folyamatosan jobban teljesít, a gazdasági növekedés az Európai Unió átlagát meghaladó mértékű, és az év hátralévő részében is – például az autóipar teljesítménye, a lakásépítések és más beruházások miatt – jelentős bővülés várható. A kormány az idei évre 4 százalék körüli növekedést prognosztizál.
Lázár János kiemelt jelentőségűnek nevezte a 4 százalék körüli munkanélküliséget, mert azzal Magyarország a negyedik legalacsonyabb munkanélküliségi rátával rendelkezik az EU-ban, és a foglalkoztatási ráta is az uniós átlag felett alakul.
A miniszter beszélt az államadósság csökkentéséről is, jelezve, úgy számolnak, hogy 2019-ben 70 százalék alá csökken a GDP-arányos adósság mértéke. Ha csökken az államadósság, nő a függetlenség és a mozgástér – hangoztatta.
A politikus nagy sikernek tartja ezzel kapcsolatban, hogy döntő mértékben már nem külföldieknek tartozik Magyarország, hanem magyarok hitelezik az állam adósságát. Megjegyezte: a kormány most azokat a hiteleket fizeti vissza, amelyeket a szocialisták vettek fel 2002-2010 között.
Lázár János kitért emellett a nyugdíjasoknak fizetendő nyugdíjprémiumra, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott: az ország sikeréből a nyugdíjasoknak is részesülniük kell. Megemlítette továbbá, hogy a Magyar Posta november végén megkezdi a 2,7 millió nyugdíjasnak járó, 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványok kiszállításának előkészítését.
A kabinetülésekről beszámolva kifejtette: jóváhagytak két honvédelmi beszerzést; megtárgyalták a Semmelweis Egyetem fejlesztési elképzeléseit; megbízták az Emberi Erőforrások Minisztériumát azzal, hogy kezdje meg az Országos Széchényi Könyvtár újjáépítésének tervezését; és javasolták, hogy a választási irodák munkájában közreműködő állami és köztisztviselők erre vonatkozó javadalmazását emeljék. Közölte továbbá, hogy Magyarország új nagykövetséget nyit Ománban.
A kormány foglalkozott a Csehország és az unió között a lőfegyverek és lőszerek tartására vonatkozó vitával is, amelyben per zajlik, Magyarország pedig Csehország mellett avatkozik be, mert a magyar álláspont szerint szükségtelen és aránytalan a fegyver- és lőszertartás szigorítására vonatkozó európai bizottsági javaslat – közölte.
Lázár János a sajtótájékoztatón azt is kijelentette: a magyar kormány nem támogat semmiféle uniós fellépést Lengyelországgal szemben.
Az Európai Parlament (EP) szerdai plenáris ülésén a többségi frakciók megszavazták a lengyel jogállamiságról szóló határozatot, amelynek alapján a testület elkezdi előkészíteni az uniós alapszerződés hetedik cikke szerinti eljárás megindítását Lengyelországgal szemben.
Szó sem lehet ennek az eljárásnak a megindításáról – mondta Lázár János, úgy értékelve, hogy az EP megtámadta Lengyelországot és a lengyel függetlenséget, amivel átlépte az EU működésére vonatkozó szerződéses kereteket, visszaél a hatalmával.
A miniszter közölte: Budapest minden lépést kész megtenni azért, hogy Varsót segítse.
Kérdésre tudatta: Orbán Viktor miniszterelnöknek kormányzati felhatalmazása van arra, hogy ha szükséges, vétózzon az eljárás ügyében az Európai Tanácsban.
Azzal kapcsolatban, hogy Beata Szydlo lengyel kormányfő szerint a V4 megnyerte az EU-val folytatott vitát a migrációs politikáról, Lázár János azt mondta, „ez egy lengyel hölgyhöz méltó, tiszteletreméltó optimizmus”, ő ugyanakkor azt tapasztalja, hogy az Európai Bizottság hétről hétre próbálkozik újabb elképzelésekkel.
A nemzeti konzultációt bíráló Guy Verhofstadt, az EP liberális frakcióvezetője szavaira úgy reagált: megdöbbentő, ha valaki a választók megkérdezését antidemokratikusnak tartja
Közölte egyúttal, hogy csütörtök délig 1 millió 295 ezer ember küldte vissza a konzultációs kérdőívet, ami kimagasló szám, és jól mutatja, hogy az emberek állást akarnak foglalni a témában.
A Miniszterelnökség vezetője azt is mondta: a nemzeti konzultációs kérdések nem függnek össze azzal, hogy Soros György milyen származásúnak vallja magát.
Szavai szerint a korlátlan bevándorlást akaró baloldaliak folyamatosan támadják Magyarországot Brüsszelben, és nyomást gyakorolnak ennek érdekében az európai intézményrendszerre is. Ez egy politikai akció a Fidesszel és Magyarországgal szemben – jelentette ki.
Lázár János arról is szólt, hogy a közeljövőben tárgyalni fog Tarlós István főpolgármesterrel, december elején pedig Brüsszelben folytat majd megbeszéléseket például elszámolási és atomenergetikai kérdésekről, valamint kötelezettségszegési eljárásokról.
Kérdezték őt arról, hogy Tállai András, a nemzetgazdasági tárca parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára a hétvégén Facebook-oldalán azt közölte, hogy miután egyeztetést folytatott a Mol illetékes képviselőivel, csökkentették az üzemanyag árát választókerületében, Mezőkövesden.
Erre reagálva kijelentette: a kormánynak nincs köze a Mol árpolitikájához. Tállai András azt tette szóvá, hogy Mezőkövesden drágább a benzin, mint más Mol-kutakon. Ez „jó néhány képviselőtársamnak jutott most az eszébe” – tette hozzá a miniszter, megjegyezve: ha az ő választókerületében, Hódmezővásárhelyen sokkal magasabb a benzinár, mint például Szegeden, akkor ő is meg fogja kérdezni az érintett hódmezővásárhelyi benzinkút-üzemeltető kiskereskedőket, hogy miért van ez így.
Összegzése szerint Tállai András teljesen helyesen járt el.

Budapest ad otthont a kínai-közép-európai csúcstalálkozónak

Egy a gazdasági együttműködés kiterjesztéséről szóló kínai-közép-európai csúcstalálkozó házigazdája lesz november 26-án és 27-én Budapest, amelyen a kínai miniszterelnök is részt vesz – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki, budapesti tájékoztatóján.

A miniszter hangsúlyozta: a térség országai komoly gazdasági kapcsolat kialakítására törekednek a világ GDP-jéből egyre nagyobb hányadot kiszakító távol-keleti országgal.
A miniszter elmondta: a kereskedelempolitika mellett a fejlesztéspolitikában is együttműködésre törekednek a felek, és itt jelentik be a Budapest-Belgrád vasútvonal projektjének részleteit is, amelynek tendereztetését várhatóan a hónap végén elindítják.
Közölte azt is: az Európai Unió vezetői a napokban Göteborgban a munka világával, a munka szociális vetületével foglakoznak egy konferencián Orbán Viktor miniszterelnök részvételével.
Lázár János szerint a következő két napban itt azzal lehet majd szembesülni, hogy a bizottság véleménye szerint az unió szociális pillére a migráció támogatása lenne. Ezt azonban Magyarország sosem fogja támogatni, mi úgy gondoljuk, hogy az európai munkavállalókat kell támogatni – közölte.
Magyarország a Keleti Partnerség jövő heti eseményét is felhasználja arra, hogy az ukrán kormányt jobb belátásra bírja a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak védelmében – hangsúlyozta a miniszter a tájékoztatón. Hozzátette: meg kell maradniuk mindazon kisebbségi jogoknak, amelyek az ukrán nyelvtörvény bevezetése előtt léteztek. Amíg erre nincs ígéret, Magyarország minden nemzetközi fórumon határozottan lép fel az ügyben – szögezte le.
A választási kampányba történő beavatkozásnak, és szövetségesek között furcsa lépésnek értékelte Lázár János azt, hogy az Egyesült Államok Külügyminisztériuma pályázattal támogatná a vidéki magyar sajtót. A miniszter hangsúlyozta: a kormány helyesli, hogy a magyar külgazdasági és külügyminiszter bekérette az amerikai ügyvivőt az ügyben. Értetlenül állunk a lépés előtt – fogalmazott, hozzátéve: nem világos, mi az amerikai külügyminisztérium célja, miközben számos területen kiváló az együttműködés a két ország között.
A miniszter a paksi beruházáshoz kapcsolódó hitellehívást firtató kérdésre azt felelte: tíz, összesen 98 millió eurós számla kifizetéséhez az összeg 80 százalékának megfelelő hitelkeretet hívott le Magyarország, amelynek előtörlesztéséről az év végéig döntenek. Lázár János megjegyezte: jelenleg megéri előtörleszteni, mert kedvezőbb hitellel kiváltható az.
A társasági adókedvezményekkel kapcsolatos adatok nyilvánosságra hozatalát firtató kérdésre Lázár János úgy felelte: véletlen folytán a tao-val kapcsolatos döntések a Kúrián rendre annak a Baka Andrásnak a tanácsához kerülnek, aki hivatali státuszváltásából adódó óriási sértettsége okán nagyon haragszik a kormányra és a Fideszre. Hozzátette: érdekes döntések születnek a Kúrián az ügyel kapcsolatban, és feltette a kérdést: a gyermekek után járó adókedvezmény felhasználásáról is be kell majd számolni?
A miniszter a magyar állami tulajdonba került erdélyi hulladékkezelő ügyével kapcsolatban kérdésre megjegyezte: az állam az AVE Magyarország Kft. fejlesztésekbe kezd, hogy az környezetkímélő módon váljon a térség legnagyobb hulladékkezelőjévé. Profitábilis vállalkozásról van szó – jegyezte meg -, hozzátéve: „az, hogy magyar földön magyar hulladékot magyar cég kezel, nem rossz hír”.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top