Close

Szállodává alakítják Svájc legkisebb hegyi faluját

Fotó: mirror.co.uk

Egy kis falu Svájcban előállt egy innovatív megoldással miután súlyos visszaesést szenvedett a lakosságszámban és az idegenforgalomban az utóbbi évtizedekben. Azt remélik, hogy a turizmus fellendítése megmenti a falut. Hogy tömegeket vonzzon, helyi vezetők eldöntötték, hogy az apró kisvárost, Corippót egy nagyméretű üdülőhellyé alakítják egy kísérlet keretében, hogy megpróbálják megmenteni a várost a teljes eltűnéstől.

Az „Albergo [Hotel] Corippo” projekt már dicséretet is kapott a svájci hotelszövetségtől, a Gastrosuisse-tól, akik 2017-re a „Hotel Innovation Awards” díjat ítélték oda a szervezőknek.

Arra számítanak, hogy 2018 tavaszán megnyitnak, az új üdülőhely egy „szétszórt hotel” lesz, ahol a szobák, a recepció és az étterem beépülnek a város meglévő épületeibe.
A dekoráció hagyományos és helyi stílusban lesz, hogy tisztelegjen Corippo gazdag helyi kultúrája előtt, míg a falusi éttermet át fogják alakítani egy fogadótérré a vendégek számára.
Ami a tereket, a városházát és a templomot illeti? Ezek olyan szabadtéri hotspotok lesznek, ahol a vendégek össze tudnak gyűlni mindannyian, miközben a látványos táj veszi őket körbe.
A hálószobák a falu ikonikus kőházaiban lesznek, amelyeket át fognak alakítani, hogy modern felszereléseket tartalmazzanak és mindazt, amit egy vidéki szállodai kiruccanástól elvársz.
A hosszú távú cél? Múzeumlátogatásokat, kirándulásokat és főzőtanfolyamokat tartalmazó útvonalak, és akár potenciális lakástulajdonosokat vonzani, akik egy üdülési lehetőséget keresnek.
Ha azonban a vállalkozás nem működik, akkor az Corippo végét is jelentheti, mivel a falubeliek már elhagyják a kisvárost, hogy jobb lehetőségek után nézzenek.
A 600 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő olasz nyelvű csomópont egy virágzó közösség volt egykor, nyüzsgő kis piacterekkel és körülbelül 300 fős népességgel.
Napjainkban mindössze 13 lakosa van, akik közül néhányan fontolóra vették a költözést, és a helyi gazdálkodás, amely egykor virágzott, már régóta nem működik.
Sok kísérlet volt arra, hogy megvédjék Corripót attól, hogy múltbéli utazási cél legyen, 1975-ben még díjat is nyert a Műemlékek és a Kulturális Örökség Megőrzésének Európai Évében.
Ez vezetett a Corippo Alapítvány életre hívásához, az Albergo Corippo mögött álló képzelőerőhöz.
Az ilyen típusú felújítási koncepciókat már más országokban, például Olaszországban is bevezették, ahol a „szellemvárosokat” felújították, és virágzó turisztikai látványosságokká váltak.

mirror.co.uk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top