Close

Kétezer éves játékokat tártak fel régészek Törökországban

Fotó: archaeologynewsnetwork.blogspot.hu

A hellenisztikus korszakból származó, kétezer éves játékokat tártak fel a régészek gyermeksírokban az északnyugat-törökországi Canakkale tartománybeli Parion ókori városban. Az erzurumi Atatürk Egyetem munkatársaként dolgozó Hasan Kasaoglu szerint a játékokat „halottaknak szánt ajándékokként” adták a gyerekeknek. Az ásatásvezető régészprofesszor hozzátette, hogy a leletek fontos információkkal szolgálnak a korszak társadalmi-kulturális szerkezetéről – olvasható a Daily Sabah online kiadásában.

 

A lánygyermekek sírjaiban például nőket ábrázoló, míg a fiúgyermekekében férfiakat formázó játékokat találtak. „Kétezer évvel ezelőtt a lányok +Barbie-szerű+ babákkal játszottak, akárcsak ma” – mondta Kasaoglu, megjegyezve, hogy, bár a tárgyak alakja és jellegzetességei ugyan változnak, de az emberi mentalitás mindig is ugyanolyan marad.

Az emberi figurák mellett állatok és mitológiai lények kicsinyített másait is megtalálták a sírokban. A régészek szerint utóbbiakat valószínűleg azzal a céllal temették el, hogy kísérői legyenek az elhunyt gyermekeknek a túlvilágon.
Szeptember elején a régészek egy ősi cumisüveg-szerűséget tártak fel ugyanezen nekropolisz közelében.
Az i. e. 709-ben alapított Parion, amely egyike a Trója vonzáskörében épült tucatnyi ókori városnak, a jelenkori Biga közelében található. Romjaira 2005-ben bukkantak török régészek, és az azóta folyó ásatások során értékes leletek sokasága, köztük szarkofágok, sírok és különböző tárgyak került elő.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top